06. Chapter

Na, sziasztok, ahogy ígértek, itt a rész! :) Hogy telik eddig a szünet? Nekem már be van ütemezve egy csomó terv, alig fogok pihenni. Na, e most legalább van rá időm. Azért nem hanyagolom el a blogot, fogok hozni részt, amint kész leszek vele. ;)

Remélem nem haragszotok meg, amiért nem lett olyan jó a fejezet, de most csak ezt tudtam produkálni. :/

Azért ne maradjatok csendben, továbbra is várom a véleményeket! :)

xo. Sam.

McFly - That Girl

Maya Ross

Nem a szokásos ébresztőmre kelek. Arra kell felébrednem, hogy húgom, Brooklyn feje lóg az arcomba elszívva szinte az összes oxigént.

   - Mivaa?! – motyogom alig érthetően.

  - Áh, semmi, csak kíváncsi voltam, hogy felébredsz-e, vagy, képes vagy átaludni, hogy valaki képedbe lehel – vigyorog. Hát ez az én drága kishúgom. Folyton megy a versengés köztünk, és amivel csak lehet, idegesítjük egymást. Hogy miért? Én magam sem tudom. Ez már így van az idők kezdete óta. És egyikünk sem akar változtatni rajta.

   - Nagyon édes vagy! – mondom gúnyosan. – Na, most, hogy a kísérleted sikeres lett, hagyhatnád, hogy végre kapjak levegőt, és kimehetnél! – mutatok az ajtóra. Hangosan felnevet, de csak elhagyja a szobát, én meg fáradtan pillantok az ágyam melletti órára. 6.15 – szuper. Még lett volna egy 15 percem minimum, hogy aludjak. De már nem alszom vissza, inkább felkelek és a fürdőm felé veszem az irányt. Gyorsan lezuhanyozom, és új emberként lépek a tükör elé. Felveszem magamra a frissen mosott egyenruhámat, majd megigazítom barna göndör hajam, és egy kis sminket teszek fel, hogy egy kis életet csaljak az arcomra. Mindehhez alig 45 perc kell, így van még bőven időm, hogy bepakoljam a táskámba az aznapi cuccaim, és lemenjek reggelizni.

   - Milyen korán elkészültél ma – köszönt anya, épp pár pirítóst csinálva. Leülök, és elveszek egyet, és egy kis tejjel meg is eszem.

   - Ja, egyeseknek nem volt jobb dolguk, mint azon kísérletezni feltudnak-e kelteni – nézem szúrósan Brook-ra. Halkan felkuncog, de anya alig hallja meg a mondatom.

   - Legalább nem kell félned, hogy elkésel – mosolyog, mire csak bólintani tudok. Reggelente nem nagyon hall anya semmit. Csak 9-től 9-ig hall és lát, most pedig csak 7 óra van. Apa biztos korán elment. Egyetemi professzor, építészetet tanít, így előfordul, hogy korán be kell mennie valami adminisztráció miatt. Még akkor is, ha ott később kezdik az előadásokat, mint a gimiben.

Jóllakva megyek vissza a szobámba, és már nem tudok mit tenni. Mindegy, lassan indulok. Legfeljebb hamarabb érek a suliba a szokásosnál. Gyorsan elköszönök anyától, és Brooktól, és már a jeepemben is vagyok. Bekapcsolom a rádiót, és ismerős dal szólal meg benne: McFly – That Girl. Eszembe jut a tegnap, és ravasz ötletem támad. Nem lakik messze… vajon elkapom, mielőtt felszállna a buszra?

***

James háza előtt parkolok. Nem tudom igazából miért jöttem ide. Ezt inkább egy srácnak kéne csinálni, és nem is tartozom neki semmivel, de úgy éreztem tök jó lenne, ha együtt mennénk suliba. Innen az ötlet, hogy ma én fuvarozom. Alig 5 perce állok a ház előtt, mikor James jön ki rajta. Az egyen nyakkendőjét igazgatja, ami meglepően jól áll neki. Kék és piros, mint általában szokott lenni egy londoni suliban. De nagyon jól áll neki… egész jó képű lesz tőle. Mikor végre befejezi az igazgatást, már majdnem a kocsimnál jár. El sem hiszem, hogy nem veszi észre ezt a hatalmas piros jeep-et az orra előtt. Elmosolyodom, mikor felnéz, és döbbenten megtorpan. Szeme elkerekedik, és azt sem tudja honnan született ide ez a járgány. Lehúzom az anyósülés melletti ablakot, és kiszólok rajta.

   - Gondoltam jól jön a fuvar – mosolygok rá. Egy pillanatra – ha ez egyáltalán lehetséges – még jobban ledöbben, majd édesen elneveti magát.

   - Fantasztikus vagy! – mondja, miközben beszáll. Csak nevetek.

   - Jó reggelt! – köszöntöm normálisan is.

   - Most már jó is. Azt hittem megint ott kell majd nyomorodni azon a hülye buszon. Azok a járgányok valahogy sosem elég nagyok – húzza, el a száját miközben visszakanyarodok az útra.

   - Mit szóltak a szüleid az elzáráshoz? – kezdeményezem a beszélgetést.

   - Ledöbbentek, és dühösek voltak, aztán anyám száján kicsúszott, hogy: „Hülye vagy, fiam?” Ez úgy meglepett mindenkit, hogy elkezdtünk röhögni. És ezzel le lett rendezve – nevet fel az emlék hatására. Én is elmosolyodom. Vicces lehetett. – A tieid? Nagyon dühösek voltak?

   - Már megszokták – nevetek fel. – Már elsőben is voltam többször elzáráson. Nem csak a tavalyi kis csínyem miatt – tájékoztatom.

   - Úh, a Lázadó lány! Nagyon rossz vagy! – nevet, én pedig csak rátéve egy lapáttal csábosan rákacsintok.

   - Nem, amúgy nem vagyok büszke rá, nem is akarok felvágni vele. Hülye nem vagyok, hogy azt tartom menőnek, hogy elzárásra küldenek, vagy megbukok valamiből. Nem bukom semmiből, és az elzárás is általában tiszteletlen beszédért, vagy neveletlenség miatt járt – idézem az igazolásokat. – Kivéve azt, amikor Cassidy-vel, az osztálytársammal kifiguráztuk a franciatanárt. Ő pedig rajta kapott, amint az osztálynak egy borzasztó eltúlzott karikatúrát rajzoltunk a táblára – nevetek fel. Vicces volt. Szegény Madam Bour!

   - Na, azt megnéztem volna! – nevet fel James is.

   - Jó volt. Csak utána 2 hétig szenvedtünk az elzáráson – húzom el a szám. Ezzel úgy nagyjából lezárjuk a beszélgetést. A rádiót hallgatjuk, és egyikünket sem zavarja a másik hallgatása. Én az utat figyelem, James meg úgy tűnik nagyon elgondolkodott. Meg akartam kérdezni, hogy min töri annyira a fejét, de inkább nem akartam megzavarni.

Alig 15 perc az út a suliba, így hamar megérkezünk. Ott együtt megyünk az ajtóig, és James udvariasan és aranyosan kinyitja előttem az ajtót. Megköszönöm, majd elköszönünk egymástól, neki máshol lesz órája. Én pedig megtalálom Cassidy-t és barátját, Nathant az előcsarnok egyik padján ücsörögni. Odamegyek hozzájuk, ha már amúgy is engem figyelnek.

   - Ez mi volt? – mutat Cass az ajtóra, ahonnan épp az előbb léptem be.

   - Mire gondolsz? – követem ujját, és egy pillantást vetek az ajtóra. Oké, nincs ott semmi. Akkor tényleg arra gondol, ahogy bejöttem?

   - Te, és James McVey! Van köztetek valami? – néz rám hunyorítva. Mindig így néz, ha nagyon ki akar deríteni valamit. Nate-re nézek valami magyarázatért, hogy miért gondolja ezt csak azért, mert együtt jöttem be vele az ajtón, de ő csak megvonja a vállát, és megrázza a fejét, hogy nem tudja, miről van szó.

   - Ja, barátság. Őt is elzárták egy hétre, mint engem, ott ismertem meg jobban. Busszal kell járnia a héten, én pedig felajánlottam, hogy érte megyek. Tök jó fej – vonom meg a vállam.

   - Bejön neked! – mutat rám Cass, és a megvilágosodás úgy ül ki az arcára, hogy fehér bőre még világosabbnak tűnik.

   - Helyes, és jó fej. Nem rossz srác, de nem akarok tőle semmit – rázom a fejem, és próbálom befejezni a témát, mert nem csak én, de Nate is kényelmetlenül érzi magát a csajos témában.

   - Oké, de ezt mondd majd egy hónap múlva is! – figyelmeztet, mire csak megforgatom a szemem. Cassidy mindig jobb volt az ilyen dolgokban. De csak mert nekem túl nagyok az elvárásaim. Akármennyire nem tűnik úgy, de oda vagyok az igazi romantikáért. És eddig egy pasit sem találtam, aki annyira romantikus alkat lenne. Talán majd a fő sulin.