20. Chapter

Good afternoon! Kis késéssel, de itt a rész. :) Bocsánat, tegnap őszintén szólva, nem volt kedvem írni.

Köszönöm, az összes kommentet, és pipát, és a 3 díjat, amivel megajándékoztatok! :) Illetve az új feliratkozókat is köszöntöm a blogomon! :) 

Sok hozzáfűzni valóm nincs a részhez. Ez már eseménydúsabb, és remélem tetszik is! :) Jó olvasást!

Üdv: Sam. :)

~*~

Beauté de L’art

I Always See You

Maya Ross

A szerkesztőség felé lépdelek. Ráérősen, még van időm. Ma kell befejeznem az újságot. A képeket helyre rakni, és utána már csak a nyomtatás van, de az nem rajtam múlik, hanem Carolon. Már szünetekben is dolgoztam rajta, de most órák után befejezem. Holnap ugyanis már lehet venni a szeptemberi számot.

Kevés diák van a folyosón, már vége az óráknak, csak szakkör, vagy valamilyen előkészítő, sport miatt vannak itt páran. És senki nem siet sehová. a szakkörök általában az órák után csak egy fél órával kezdődnek, hogy mindenki tudjon pihenni, esetleg ha közel lakik hazamenni, átöltözni, enni. Így meg is döbbenek, amikor a szerkesztőség folyosójára betérve egy test jön nekem. Kis híján fellök, de elkapja a vállam, és megtart. Felnézek, és azonnal felismerem a gyönyörű kék szempárt.

  - James, mit keres… - nem tudom befejezni, mert tenyerét a számra tapasztja, és szemeit kimeresztve rázza a fejét, hogy maradjak csendben. Majd lépteket hallunk a háta mögött, és kétségbeesetten néz körbe. Megpillantja a jobb oldalon lévő takarító szertárt, és kézen fogva berángat oda. – James! Mi a… - de most sem sikerül végig mondani, mert mutatóujját ajkaimra helyezve elcsendesít. Hirtelen el is felejtem, hogy mit akartam kérdezni. Csak arra az apró bizsergésre tudok koncentrálni, ami az alsó ajkamban van. Mintha áramütés ért volna, felvillanyozódom, és bár összevont szemöldökkel, de halvány mosollyal nézek rá, hogy mégis mi volt ez. Szemével int, hogy ne szólaljak meg, és felém tátogja: Majd elmondom! Bólintok, és várok. Ekkor hallom meg, egy ismerős lány hangját, és egyszerre megértem.

  - Jamey! Hol vagy? Csak beszélni akarok! – Victoria. Semmi kétség. Bár, ha bármi lenne is, akkor ezt a következő mondatával eltűnteti: - Póni Baba, gyere elő! – halkan felhorkanok, ahogy visszafojtom a nevetést, James pedig csak a szemeit forgatja. A lépések egyre halkulnak, a srác pedig lassan, gyötrő lassúsággal hátrébb lép, hogy adjon egy kis tért. Nem sok fény van itt, hisz ablak nincs, csak annyi jön be, ami az ajtón lévő üvegen keresztül származik. De ez elég ahhoz, hogy kivegyem arca vonalait, és csillogó szemét. Csönd van, hatalmas csönd, így tökéletesen hallom, ahogy nyel egy nagyot. Véget kell vetni ennek a némaságnak, de már nem emlékszem mit akartam kérdezni tőle. Úgy tűnik, azon gondolkodik, amin én, mert egyszerre szólalunk meg:

  - Mi volt ez? – mondom én.

  - Ne haragudj ezért! – int James az ajtó felé, majd elnevetjük magunk, ahogy meghalljuk, a másik velünk együtt beszélt, és semmi érthető nem hallatszott.

  - Ne haragudj ezért! – mondja megint, és bizonytalanul az ajtóra mutat.

  - Igazából nem értem, most miért bujdosunk? – halkan beszélek, valami miatt attól félek, valaki rajtakap minket, és azt nem szeretném.

  - Victoria kijelentette, hogy újrakezdhetnénk – fújja ki a levegőt, és a hajába túr. Ez a mozdulat úgy lebilincsel, hogy szinte meg sem hallom, amit mond. – Nekem pedig ehhez semmi kedvem, úgyhogy azt mondtam edzésem lesz, és elrohantam, de követni kezdett, és ekkor buktam beléd – meséli.

   - Szegény lánynak mit fogsz mondani? – nevetek.

  - Hát az igazat! … Hogy elköltözünk! – bólogat, és szemeit is tágra nyitja a nyomaték kedvéért. Mindketten nevetünk, majd megrázza a fejét. – Nem elmondom neki, hogy nem érdeklődöm iránta – kacsint rám. Milyen szépen megfogalmazta, hogy egyáltalán nem bírja a csajt!

   - És miért rántottál magaddal ide? – térek vissza a másik témára.

  - Hirtelen döntés volt, csak ösztönösen… plusz, mert beszélni akarok veled – néz mélyen a szemembe, és nagyot dobban a szívem idegességemben. Te jó ég, most rá fog kérdezni a csókra? De… de fogalmam sincs, mit válaszoljak! Ne, én még erre nem vagyok kész! Magam sem tudom mit jelentett az a csók, és most csak így rá akar kérdezni?! Idegesen ajkamba harapok, és kontrollálom magam, nehogy kifussak innen, mielőtt megszólalna. Lehet nem is arról akar beszélni… de mégis mi másról akarna, gondolkozz Maya! Óh, a francba! Jó, ha gyorsan kitalálom mit jelentett az a csók, mert innen nem menekülök!

  - Van egy kiállítás a Beauté de L'art múzeumban, 21. századi művészet néven. Világhírű fotósok legjobb képei a leghíresebb épületekről. Nagyon király, és azon gondolkodtam… le-lenne kedved eljönni… velem? – nyel egy nagyot, és bár gyér a fény, de esküszöm láttam, hogy elpirult! Egy percre megkönnyebbülök, hogy nem a csókra kérdez rá, majd újra ideges leszek… nem is. Izgatott… vagy félénk? Te jó ég, most randira hívott? És mennem kéne? És mi van, ha rosszul sül el? Utána vele fogok dolgozni, az kínos lesz, és feszélyezett, és egyikünk sem fogja szeretni. Ennek ellenére eszembe jut, amit Connie javasolt. Hogy engedjem közeledni, és majd lesz belőle valami. Fogalmam sincs, mit tegyek, de lassan meg kéne szólalnom, mert James arcát látva nem jó jelnek veszi a hallgatásom. – Pe-persze megértem, ha más dolgod van, csak gondoltam… - szegényt megsajnálom, nagyon zavarban van, és kezeivel is hevesen gesztikulál. Elmosolyodom, és elkapom kezét, hogy ne hadonásszon, és megnyugodjon. Tenyere meleg, és az enyém olyan apró benne, de tökéletesen illenek egymáshoz. Erre szélesebben mosolyodom, felnézek rá, és Connie-ra hallgatok, meg az érzéseimre.

  - Szívesen megyek! – mondom, mire felcsillan a szeme, és meglepetten elmosolyodik.

  - Tényleg? – erre csak halkan nevetve bólintok, mire megkönnyebbülten kifújja levegőjét. – Akkor pénteken érted megyek… 5-re? – kijelentéssel kezd, de kérdés lesz belőle.

  - Oké – bólintok széles mosollyal, és ő viszonozza, majd picit megszorítja a kezem, és kinyitja a szertár ajtót. Körülnéz, és kihúz a folyosóra.

   - Akkor pénteken! – bólint, és lehajolva egy óvatos puszit nyom az arcomra, majd elengedi a kezem, és tovább megy. Pár pillanatig csak állok ott, teljesen elbűvölve, és egy mellettem elfutó elsős ébreszt fel kábulatomból. Ajjaj, vigyázni kell, ha James ennyire el tud varázsolni!

***

Connie rettentően izgatott lett a randim miatt, és azt mondta feltétlenül engednem kell, hogy segítsen elkészülni. Nagy könyörgés után belementem, és hagytam, hadd álmodozzon, milyen lesz, amikor négyes randira megyünk vele, és Connorral. Azért én inkább nem ábrándozom. Rengeteg minden balul sülhet el, és inkább nem akarom beleélni magam, de őt nem állítom le. Hadd álmodozzon!

Annak nagyon örülök, hogy Con ilyen jól reagált, és örült, bár nem csodálom, hisz ő bíztatott. Már csak az maradt, hogy a szüleimnek hogy mondom el? Semmi kedvem bemutatni James-t apáméknak. Hisz ez lesz az első randink - már ha a játszóterest nem figyeljük, de az hivatalosan nem volt az – és nem akarom, hogy apa máris riogassa. Talán megkérhetném Connie-t, hogy fedezzen… na, erre még ki kell találnom valamit!