37, Chapter

Sziasztok!

Nos, késéssel bár, de meghoztam az új részt!

Köszönöm az előzőhöz érkezett pipákat, és kommenteket, illetve a díjakat, amiket kaptam Jenzytől, és Dodotól, Raqueltől, és ~DreamerGirl~-től. 

Az eredményhirdetést is a napokban szeretném intézni, így nem sokára fény derülhet arra is, ki hogy teljesített. :)

A részről csak annyit, hogy ezzel indulnak be az események, bár ez még az eleje a történéseknek. Remélem nem lett nagyon unalmas, és igyekszem a következőt időben hozni! 

Jó olvasást, és további szép nyarat!

Ölel, Sam. :)

~*~

Christopher Higgins

Kiss You (The Vamps)

A sok tanulni való miatt, csak csütörtökre tudom felrakni a videókat, de így is hatalmas sikert arat. A srácoknak nagyon összegyűltek a rajongók, hisz következő csütörtökre már több ezer kattintásuk lesz. Döbbenten figyeljük, ahogy gyűlnek a dicsérő kommentek, és a nézettség is egyre nagyobb lesz. Ennek következtében, hogy tovább növeljük a srácok imádóit, igyekszünk elkészíteni a következő videót, a sok tanulás ellenére. Az egyik kommentelő kedvéért egy One Direction számot dolgoznak fel a srácok, és december 7-ére sikerül is felrakni. A nézettségi szám ledöbbentő, a srácok fertőzésként haladnak végig a tini lányokon, és a legtöbben bizony a hatásuk alá kerülnek. Persze sok helyről megkapják, hogy One Direction, meg egyéb utánzatok, de erre mindig csak az a válaszunk, hogy a The Vamps egy zenekar, nem pedig egy fiúbanda, mint a Backstreet Boys, vagy az ’N Sync volt anno.

Persze igyekszünk a tanulásra is gondolni, főleg James, Tristan és én. Mialatt próbálnak a srácok, én pedig a videót készítem, gyakran összeülünk tanulni. Segítünk egymásnak, kikérdezzük egymást, bármit, hogy jobban sikerüljenek a tesztek. Főleg ezen a héten, hisz most lesznek a vizsgák. Beosztva, minden napra csak egy, hisz így is elég felkészülést igényel, és jó 2 óra egy teszt. Így is szerencse, hogy csak a fő tantárgyakból kell. A hétfőt kivéve mindennap vizsgánk lesz. Kedden matek, szerdán történelem, csütörtök angol, és pénteken egy választott nyelv. Szerencse, hogy jól megy a francia, különben a miatt aggódnék leginkább.

Kedd reggel kész idegroncsként kelek fel. Alig aludtam az éjjel, igyekeztem minél többet gyakorolni, és mikor apa is úgy gondolta felkészültebb nem is lehetnék, és elküldött aludni, úgy rám tört az aggodalom, hogy alig tudtam lenyugodni. Így érhető Brooklyn reakciója, mikor meglát.

   - A büdös életbe, mi a túrót csináltál te egész este? – néz rám döbbenten a reggelinél. Bár próbáltam eltüntetni a szemem alatti karikákat a zuhany alatt, nem sikerültek. Aztán nem is érdekelt. Nem vagyok fáradt, mert a stressz eléggé ébren tart, így nem igazán érdekel, mennyire nézek ki szörnyen.

   - Szerinted mégis mit? – szólok vissza gorombán. Igaz, nem érdemli meg, hogy így beszéljek vele, de most semmivel nem tudok törődni. Mióta kibékültünk minden rendben van köztünk. Felhagytunk a versengéssel, inkább azon vagyunk, hogy közelebbről megismerjük egymást, hisz lehet, testvérek vagyunk, nem igazán ismerjük egymást.

   - Ne aggódj már ennyit! Felkészültél, órákat tanultál apával, Jamesszel, vagy magadban. Nincs miért félni! – nyugtat meg. Oké, igaza van, tényleg sokat gyakoroltam… még akkor is, ha Jamesszel nem tanultunk minden percben. Kellett pár perc kikapcsolódás, még akkor is, ha a vizsgákról volt szó.

   - James ma is érted jön? – vált témát apa, valószínűleg hogy elterelje a figyelmem, legalább pár percre. Hangjában van valami, ami miatt fel is kapom a fejem, és kérdőn nézek rá, de csak egy ártatlan tekintet néz vissza a bögréje fölött.

   - Azt hittem ez nem zavar… - válaszként csak megvonja a vállát, mintha csak érdeklődött volna, de mivel továbbra is figyelem, csak kiböki:

   - Nem is. Legalább nem kell fizetned a benzint, se nekem. És tényleg nincs bajom a sráccal, de… nem töltesz kicsit túl sok időt vele? Mostanában is, ha itt volt csak elzárkóztatok a szobádba ”tanulni” – a szó kihangsúlyozásáért még macskakörmöket is rajzol a levegőbe, mire csak felnevetek.

   - Ne aggódj apa, túlságosan lefoglaltak az aggodalmaim a vizsgával kapcsolatban, hogy lefeküdjek vele! – megdöbben nyílt kijelentésemen, és hirtelen szólni sem tud. Szerencsémre kintről felhangzik egy kocsi dudája, jelezve, hogy a fuvarom megérkezett. – És ez a végszavam! – pattanok fel a székről, majd gyorsan magamra kapom a kabátom, és a cipőm, de még visszanézek a konyhába. – Szurkoljatok! Ja, és apa, addig nem kell félned, míg vizsgázok… utána meg ki tudja? – kacsintok rá, s kifelé menet még hallom felcsendülni Brooklyn nevetését, ahogy apa arcára pillant.

***

Mrs. Perkins körbejárva a termen kiosztja a feladatlapokat, vagyis inkább füzeteket. Huszonöt oldalból áll, ami számomra horror, ha matekról van szó.

   - Remélem gyerekek mindenki felkészült! Tudjátok, telefonokat, iPad-et, Tabletet, és minden egyéb elektronikus dolgot kikapcsolni! Az asztalon maximum íróeszköz lehet! Tedd el a tolltartód, Jimmy! – szúrja közbe, mire Jimmy Costello lemondó sóhajjal pakolja táskájába az említett tárgyat. Szegény, így már biztos megbukik, de hogy is lehet annyira amatőr, hogy a tolltartójába teszi a puskáját? – A tesztet két részletben fogjátok megoldani. Van két órátok, nincs megszabva, hogy meddig kell eljutnotok, tetszőleges sorrendben oldjátok meg a feladatokat, szóval ne siessetek el semmit, gondoljátok végig a dolgokat! Utána kimegyünk 15 perc szünetre, és folytatjátok, újabb két órán keresztül. Ha valaki hamarabb végez, nem járkál, megvárja, míg lejár az idő. Segítséget nem nyújthatok, beszédet nem akarok hallani, ha valakit rajtakapok, az egész osztály újra írja! – néz végig mindenkin szigorúan, majd miután mindenki asztalára leteszi a füzetet a padok elé áll, és végignézve az osztályon ellenőriz mindent. – Rendben, akkor megvolnánk! Sok sikert kívánok mindenkinek! – vet egy pillantást az órájára, majd fel ránk. – Kezdhetitek is!

Szinte egyszerre mozdul mindenki, s nyitja fel a füzetet, miután felírtuk a nevünket és osztályunkat a lap elejére. Nagy levegőt véve kezdem olvasni az első feladat adatait, és innentől kezdve a világ nem is létezik számomra. Igyekszem felidézni az összes tudásom, apám és barátom tanácsait, és minden egyebet, amit az elmúlt években tanultam. A teremben szinte teljes a csend, a lapok zörgésén és tollak kattogásán kívül semmi hang nincs. Pillanatoknak tűnik az első két óra, és kétségbeesetten veszem észre, hogy a feléig is alig jutottam el a füzetnek. A szünetben kiülök az egyik folyosón található padra, és igyekszem lenyugtatni magam. Nem akarok messze elsétálni, mert a végén nem érek vissza, pedig szívesen megkeresném James-t, hogy neki hogy sikerült eddig. Kezemet tördelve lépek vissza a terembe a szünet után, és új erővel látok neki a teszt második részének. Minden idegszálam a feladatokra összpontosít, és magamat is meglepve gyorsan haladok végig a lapokon, ébredező reménnyel, hogy akár jól is sikerülhet. Bár az utolsó feladat okoz némi fejtörést, sikerül rájönnöm a megoldásra, és tíz perccel hamarabb végzek is, mint azt kellene. Nagy megkönnyebbüléssel nyújtom be a füzetem a tanárnőnek, és még nagyobb mosollyal az arcomon lépek ki a teremből.

Végignézve a folyosón ismerős arcot keresek, és meg is találom Tristant, és James lefelé jönni a lépcsőn. Eléjük szaladok, és örömömben barátom karaiba vetem magam.

   - Sikerült! Sikerült, sikerült! – éneklem, mit sem törődve James meghökkenésével. Hamar leesik neki, hogy mi is történik vele, így felnevet, és kicsit eltol magától.

   - Ennek örülök! Bár nekem nem biztos, hogy jó lett – húzza el a száját.

   - Nyugi, biztos sikerült, de ha mégsem a többi tárgy még felhozhatja a pontszámod – nyugtatom, majd Tris felé fordulok. – És neked milyen lett?

   - Nem volt vészes. A matek mindig jobban ment. A töritől jobban tartok.

   - Azzal sem lesz gond! – nyugtatom őt is. – Most pedig irány haza! – szerencsére a vizsgák után szabad a pálya, nem kell maradnunk, adnak időt, hogy felkészüljünk a holnapra.

A srácok támogatják is ötletem, és együtt vesszük az irányt a parkoló felé. Miután elköszönünk Tristantól azzal, hogy tanuljon ma mindenképp, és szóljon, ha segítség kell, James kocsijához lépegetünk.

   - Igazából ünnepelhetnénk is! – nyitja ki nekem a kocsiajtót barátom, én pedig kérdőn fordulok meg, hogy felnézzek rá.

   - Még hátra van három vizsga! Korai az ünneplés! – húzom fel a szemöldököm.

   - Tudom. De a matekon túl vagy, és ez volt a legnagyobb kihívás számodra – magyarázza, és közelebb lép. Karjait a derekam köré fonja, és úgy hajol közelebb. – Szerintem megérdemled a pihenést egy kicsit. A törit úgyis jobban tudod – motyogja, és gyengéd csókot lehel ajkaimra. Óvatosan viszonzom, de mielőtt nagyon belemelegednénk, és elveszteném a fejem, óvatosan eltolom magamtól a srácot.

   - Talán megérdemelném, de nem lehet. Fontosak ezek a vizsgák, James! – lemondóan felsóhajt, de utolsó próbálkozásként szempillái alól pillant rám, hátha meggondolom magam. – Biztos? – Egy rövid pillanatig elgondolkodom, annyira szépen tekint rám kék szemeivel, de megemberelem magam, és jelentőségteljesen nézek rá.

   - Igen James, biztos! – mosolyodom el, mire felsóhajt, és hátrébb lép, hogy be tudjak ülni. Megkerülve a kocsit ő is elfoglalja a helyét, és kicsit talán csalódottan, de hazafuvaroz.

Ahogy James is mondta, a matek volt számomra a legnagyobb kihívás. A történelemmel és az angollal sokkal könnyebben bánok, bár a franciával szintén akadnak problémák, összességében jól sikerülnek a tesztek. Pénteken a vizsga után úgy döntünk, elmegyünk valahova kiereszteni a gőzt. Megérdemeljük az ünneplést, és ránk is fér egy kis szabadság. Így miután James hazavisz, azonnal a zuhany alá vetem magam, és neki állok készülődni. Mikor már a hajamat szárítom, a telefonom csengésére figyelek fel. Kikapcsolom a masinát, és sietve kutatok a telefonom után.

   - Igen?! – szólok bele, miután végre megtaláltam a táskám alján. Nem néztem meg ki hívott, de nem lepődöm meg, mikor barátom hangját hallom meg a vonal túlsó végén.

   - Szia, Kicsim! Tudom úgy volt, hogy érted megyek, de ide tudnál jönni? Eléggé fontos lenne – hangja titokzatos, már épp rákérdeznék, hogy nem történt-e valami baj, mikor hozzá teszi: - Nincs semmi baj, mindent elmagyarázok majd, csak gyere ide! – ismétli meg.

 - Oké, tíz perc, és ott vagyok – válaszolom bizonytalanul, és kinyomom a telefont. Apró aggodalommal szárítom meg sietve a hajam, hogy mégse fázzak meg a decemberi időjárásban. Igaz, az első hó még nem esett le, ami megdöbbentő is, de mondjuk inkább szerencsének, hogy nincs miért aggódni az úton. Elköszönök a szüleimtől, és már úton is vagyok Jamesék házához.

   - Mondd, hogy Connor nem törte el megint az ujjait! – támadom le barátomat, mikor hosszú kopogások után végre kinyitja az ajtót. Választ sem várva masírozok el mellette, be a házba, de a látványtól le is gyökerezik a lábam. Az egész banda, és James anyja, Clara is ott ül a nappaliban, két számomra ismeretlen férfival együtt. Az egyik lazán öltözve farmerben, és vastag pulóverben ül Clara mellett, egészen közel hozzá, ebből gondolom, hogy ő lehet a barátja, Robert, akivel sajnos még nem volt alkalmam találkozni. A másik férfit fekete öltönye, és hozzá passzoló fekete-fehér sávos nyakkendője komoly külsőbe burkolja, azonban arca minden komolyságot mellőz. Egészen fiatalnak mondanám a hivatalos ruhákhoz képest, 27-28 évesnél nem lehet több. Sötét haja, tökéletes összhangban van napsütötte bőrével, mintha a pasi a Karib-szigetekről tért volna vissza a borús Londonba. Széles mosollyal, szürke szemeiben barátságos csillogással tekint felém, mintha alig várná, hogy megismerjen. Kérdő tekintettel fordulok hátra Jameshez, aki közvetlenül mögöttem várja, hogy valaki megszólaljon.

   - Miről maradtam le? – nézek rá összezavarodva, majd vissza a társaságra, mire az idegen férfi töri meg elsőnek a csendet. Feláll, és lendületes lépésekkel elém sétál kezét kézfogásra nyújtja.

  - Szia, Christopher Higgins vagyok, remélem, tegeződhetünk! – mosolyog rám csábosan, és ösztönösen felötlik bennem, vajon hány nőt szédített meg ezzel a mosollyal.

   - Maya Ross – rázom meg bizonytalanul a kezét. A nevét legalább tudom, de továbbra sem értem, mégis miért van itt. Ő azonban, mintha már régóta ezt várta volna, felismerés csillan a szemében, és mindent tudóan rám mutat.

   - Szóval te vagy Maya! Te csinálod a videókat! Gratulálok, nagy tehetséged van hozzá! – ennek köszönhetően csak még jobban összezavarodom, és kétségbeesett pillantással tekintek barátomra, hogy magyarázza már végre el, mégis ki ez a csávó!

   - Maya, Chris a YouTube-nál dolgozik. A banda miatt jött.