11. Chapter

Good afternoon, everybody! Nos, köszönöm a komikat, a pipákat az előző részekhez! Nagyon hálás vagyok a két folyamatos kommentelőmnek, köszi csajok! :) Mint láthatjátok, a menüpontokban található kritikák kicsit gyarapodtak, amik egész jó véleményt adtak. Ennek nagyon örülök, ez is csak hajt előre. :) És ajánlom mindenkinek az Információk nevű menüpontot, hogy olvassák el, sokat elmond a blogról. Nos, nem is húznám a dolgokat. Itt a következő rész, remélem ez is tetszik, és remélem hagytok nyomot magatok után. Szépen lassan beindulnak majd a dolgok, remélem tetszeni fog! Még egyszer köszönök mindent, és jó olvasást! 

xoxo. Sam.

~*~

Silent Moments

A McVey ház nagyon családias, és modern. Emeletes, és hatalmas, ami amúgy 3 gyerekkel érthető is. James-nek nem csak bátyja van, de van egy 6 éves kishúga is. Sophie egy rettentő aranyos, kiscsaj, hatalmas kék szemekkel – ami úgy tűnik családi vonás – és gyönyörű szőke, göndör fürtökkel. Komolyan, nála imádni valóbb gyerekkel még nem találkoztam!

Mikor James ajtót nyitott nekem, Sophie azonnal, szinte feltépte az ajtót, és bátyja elé lépett. Alig ért a combjáig, de olyan magabiztosan, és nagy mosollyal nyújtotta nekem jobb kezét, hogy nem tudtam nem vidáman köszönni vissza.

  - Sophie McVey vagyok! Örülök a találkozásnak! – csicseregi, én pedig szabályosan érzem, ahogy elolvadnak a szerveim. Jesszus, de aranyos!

  - Szia, én Maya Ross vagyok! Én is örülök! – hajolok le hozzá, és finoman megrázom a kezét. Miután leengedi, vet egy pillantást a bátyjára, utána visszanéz rám.

  - James barátnője vagy? – kérdezi, én pedig meglepetten felnevetek.

  - Nem, nem vagyok a barátnője. Csak egy barátja – kacsintok James-re, aki láthatóan zavarban érzi magát, és biztos lemaradtam egy szemforgatásról.

  - Sophie, miért nem kínzod Nicket? Annyira egyedül van, hogy Olive nincs itt vele – mondja húgának, aki váll vonva felszökdécsel az emeletre.

  - Te jó ég, de édes ez a kiscsaj! – lépek beljebb, és összecsapom a kezem.

  - Viccelsz? Tökéletesen tudja, hogy hozza kínos helyzetbe az embert – morogja.

  - Örülj, hogy ilyen aranyos! Nem ismered az én húgom. Brooklynnal kicsi kora óta versengünk. Nem is emlékszem olyanra, amiben meg tudtunk egyezni. És tudod nem az a legszomorúbb, hogy ami nekem van, az kell neki, hanem az, hogy ez pasikra is vonatkozik – húzom el a számat, miközben beljebb sétálok James mellett a lépcsőig.

  - Uh, az húzós lehet! – nevet fel. – Szerencsére Nickkel teljesen más az ízlésünk, így ezzel nem volt baj. Őszintén a barátnőjével, Olive-vel sem bírjuk egymást – magyarázza. Eszembe jut egy kérdés, amit biztos ki fogok vesézni, de inkább félre teszem most, mert folytatja: - A srácok egy félóra múlva itt lesznek, addig gyere, körbe vezetlek – int, és a konyha ajtajához vezet. Ahogy körbe megyünk a földszinten, mindennek mondja a nevét, és ez leginkább azért vicces, mert ha bemész az ajtón, már látod a konyhát baloldalt, a nappalit pedig jobb oldalt. Ezen kívül csak egy fürdő van, mi a konyha mögül nyílik. Felfelé invitált, ahol szintén gyorsan bemutatott mindent, legvégére hagyta a szobáját.

  - És… kérlek, ne ítélj… de ez az én szobám! – nyitja ki az ajtót, én pedig meglátok egy tipikus fiúszobát. Zöld falak, franciaágy, tévé, X-Box, és - hiába ott a szennyesláda az erkélyajtó mellett, a szoba túlsó oldalán - zoknikat, pólókat, és egy-két boxert pillantok meg a földön. Felnevetek, de csak beljebb megyek. Körbenézve megakad szemem az ágyán, amit persze nem vetett be, de nem ez volt az első gondolatom. Vajon hány lány fordult meg benne?

James félre értette némaságom, és szabadkozni kezdett:

  - Bocsi a rumliért, de, mint a legtöbb férfi, én is utálok takarítani, és nem számítottam rá, hogy ma vendégem lesz – kapja fel a ruháit a földről, és a szennyesládába dobja. Én azonban csak felnevetek, és lehajolok egy elejtett boxerért. Mutató, és hüvelykujjam közé csippentem óvatosan, nehogy elkapjak valamit, ki tudja igazán, hogy mióta hever ott?

  - Ugyan, legalább egy kis belső infót is megtudok. Calvin Klein? Jó márka – kacsintok rá, és felé dobom a ruhadarabot, mire szem forgatva kapja el, és szintén a ládába vágja. Jól láttam, tényleg elpirult? Én pedig ledobom magam az ágyára. Háton fekve a plafont nézem, majd amennyire látásom engedi, újra körbe nézek. Ő is mellém fekszik, de nem nézek rá.

 - Kb. Ilyennek képzeltem a szobád. Normális pasi szoba, rendetlen, dohos, és félek, hogy valami meghalt a matracodban – alig bírom ki, de az utolsó szavakba csak bele nevetek, mert látom szemem sarkából, megjátszott sértődött arcát.

  - Ezt most visszakapod! – kiált fel. Feltérdel az ágyra, fölém tornyosul, és csikizni kezd. Nagyon csikis vagyok, mindig is az voltam, és most sem bírom ki. Kiabálok, hogy hagyja abba, rúg-kapálok, de nem figyel rám. Már a könnyem csordul ki, mikor véletlenül belerúgok a térdébe, ezzel kirúgva azt maga alól, és rám borul. Kezével feltornázza magát, hogy ne nehezedjen rám, de még így is nagyon közel van arca az enyémhez. Az enyémen még mindig széles mosoly ül, de az pár pillanat alatt lejjebb csökken, mikor észreveszem, mennyire közelről nézek gyönyörű kék szemébe. Lehelete arcomat érinti, és bizseregni kezd tőle a bőröm. Tekintetem szinte ösztönösen lejjebb csúszik, és megpillantom telt ajkát, ami vágyakozva elnyílik egy picit, és bármennyire félek bevallani, de eszembe jut, milyen lenne azt a kis rést az enyémmel betölteni. Szívem hevesebben ver, és érzem, ahogy elönti a pír az arcom. Nem tudom mennyi ideig feküdtünk volna ott, vagy mi történt volna, ha a csengő nem szakít félbe minket. Hálásan fordítom fejem James ajtaja felé - mintha onnan látnám is ki áll az ajtó előtt. Azonban James nem mozdul.

  - Talán be kéne engedned őket. Még betörnek az ablakon keresztül – motyogom halkan, és én is észreveszem, hogy megremeg a hangom. A srác, mintha nem is figyelt volna, szeme hirtelen újra fókuszál, és megrázva a fejét, leszáll rólam. Eddig bent tartott levegőmet mélyen kifújom – bár nem is emlékszem, hogy visszatartottam. Próbálok nem James-re nézni. Csak felállok, és elindulok az ajtóig, teljes erőmmel arra koncentrálva, hogy lelassítsam szívverésem, és arcom pirosságát is eltüntessem. Nem szeretném, ha a banda többi tagja meglátva engem és James-t kicsit ziláltan, félreértené a helyzetet. Hallom, ahogy házigazdám követ, majd a lépcsőn megelőz, és az ajtóhoz kocogva kinyitja azt. Ott pedig meglátok 3 szélesen vigyorgó srácot, gitárral, és dobverővel, plusz Connie-t, aki boldog mosollyal int nekem.