2014. január 18., szombat

18. Chapter

Good afternoon, girls! :) Nem rég jöttem az angol órámról. :D Ismét köszönöm a 12 pipát, a 2 kommentet, és az újabb feliratkozókat! :) Nagyon hálás vagyok! :)
Ma volt a nyolcadikosok felvételije, így nekem hétfőn nem kell mennem, mert akkor javítják a tanárok. Én pedig rengeted mindent terveztem, ahogy írni is fogok, lehet hozok hétfőn is egy részt. :)
Nos, a részhez sok hozzáfűzni valóm nincs. Nem lett a legjobb, de remélem azért tetszeni fog! :)
Jó olvasást! :)
Sam. :)

~*~

Music helps

November Rain
Maya Ross

Nincsen bajom a családi ebédekkel, de most semmi kedvem nincs hozzá. Még mindig nem megy ki a játszótéri-incidens a fejemből, és Connie beszéde ellenére azért bizonytalan vagyok. Mondjuk az is leszek, amíg nem találkozok James-szel, és meg nem tudom, ő hogy viselkedik.

- Maya, szinte semmit nem ettél! Gond van? – hallom anya hangját, amire felkapom a fejem.

  - Nincs étvágyam – rázom a fejem, és kedvtelenül elejtem a villám, és arrébb tolom a tányérom.

 - Baj van? – néz rám aggódva apa. Ajjaj! Egy étvágytalanság, és máris előlép Phil Ross, a pszichológus.

  - Nem, apa. Semmi bajom nincs, csak most nincs étvágyam! – forgatom a szemem. Már épp válaszolni akart valamit, mire Brooklyn szólalt meg.

  - Szerintem csak a miatt van, hogy fáradt. Valamikor hajnal 5 után jött haza – ártatlanul néz anyára, majd apára, majd amikor ők már rám figyelnek, egy ravasz mosolyt ereszt felém. Meg tudnám fojtani!

  - Hallgatóztál utánam? – csattanok fel, és az asztalra csapok nem foglalkozva anyáék méltatlankodó tekintetével.

  - Kicsit hangos voltál, mikor felszaladtál. Felébredtem – vonja meg egyszerűen a vállát, és tovább eszik.

  - Miről van szó, Maya? – teszi le apa is az evőeszközöket, és gyanús tekintetét rám veti.

 - Nem tudtam tegnap este aludni, így esti sétára mentem. Ennyi. Fotózgattam, így kicsit kifáradtam, de végre tudtam utána aludni – eszemben sincs elmesélni, hogy nem voltam egyedül. Annyira hülye azért nem vagyok!

 - Maya, ezt már megbeszéltük! Rengeteg bajod eshetne, nem szabad hajnalban kiszökdösnöd a házból! Mit csinálunk, ha egyszer nem jössz vissza?! – anya hangja egyre hisztérikusabb lesz, én pedig egy gyors, megvető pillantást küldök húgom felé. Köszi, Brook, köszönöm!

  - Anya, ebben a lakóparkban mindenki ismer mindenkit! Én pedig nem mentem messzire!  - állok fel az asztaltól. Már nem bírok megülni a helyemen. Miért kellett ezt felhozni? Mintha nem lenne elég gondom így is. Hagyjanak már ezzel!

  - Nem akarok több ilyen éjszakai kiruccanást! – vágja rá szigorúan apa, ezzel lezártnak tekintve a beszélgetést.
  - Mégis hogy utálhatsz ennyire? – fordulok Brooklyn felé. – Mindig próbálsz keresztbe tenni nekem. Miért? Most őszintén mit ártottam neked, mert nekem fogalmam sincs! – válaszra várok, de csak egy megjátszott, meglepett tekintetek kapok, ez pedig felnyomja bennem a pumpát, és a szobámba szaladok.

***
Sietek a szerkesztőségbe, mielőtt becsengetnek, nem akarok elkésni. Ma van az utolsó elzárás délután, és nem akarok többet… bár legalább megismertem Jamest, amit nem bánok.

   - Con! – lépek be a terembe, és körbe nézve keresem a szőke hajat. Látom a két nagy nyomtatót egymás mellett, asztalokat gépekkel, és borzalmasan sok mappát, és papírt mindenkinél. Nagy a nyüzsgés, ma kéne leadni az első szeptemberi számot. Uh, jó, hogy eszembe jutott! Csak a sportolókról raktam rendbe a képeket, a többit is helyre kéne állítani. De a baj, hogy ahhoz kellenek a cikkek, szóval az én munkám az utolsó itt. Miután berakom a képeket, már csak Carol jóváhagyása kell, és lehet nyomtatni.

Végre észreveszem Connie-t, az egyik hátsó számítógépnél. Szorgosan dolgozik, gondolom egy cikket ír. Ő nem csak fotózni szokott, hanem írni is.

   - Connie! Szia! – lépek mellé, és odahúzom magam mellé az egyik széket.
   - Szia! – nem figyel rám, csak monoton visszaköszön. Ránézek a munkájára. Épp az általam fotózott sportolókról írja az eredményeket, és a neveket.

   - Connie! Figyelsz? – kocogtatom meg a vállát, mire csak bólint. – Connie! – szólítom megint, de csak nem hall. Hát úgy tűnik, drasztikusabb megoldásra van szükség. Közel hajolok a füléhez, és belekiáltok: - CONNIE!!! – erre felugrik, és végre rám néz.

   - Basszus, ezt minek kellett? – fájdalomtól eltorzult arccal néz rám, és a fülét dörzsöli. Én szóltam neki! Nem is egyszer!

   - Már kétszer szólítottalak! Na, mindegy! Itt a gép! – teszem az asztalra a fényképező táskáját, amiben benne van a törött gépem. Még mindig szomorúan nézek rá, nagyon szerettem. De már kicsit sem tudok haragudni James-re. Már kárpótolt érte.

   - Jól van. Nem garantálom, hogy megcsinálják, de az uncsim foglalkozik ilyesmivel, lehet meg tudja oldani – nézi meg alaposan, bár az apró szájhúzás, amit az objektív látványán reagál, kicsi kételyt kelt bennem. Azért bólintok, majd elköszönök, és sietek is, nehogy becsengetés után érjek be. Szerencsém van. Pont utánam lép be a föcitanár.

***
Furcsa érzés tölt el az elzárásra vezető utamon. Szinte csalódott vagyok, amiért ma van az utolsó másfél órám itt. Nem az fog hiányozni, hogy itt vagyok, vagy az a másodikos srác, aki mindig bealszik. Inkább az, hogy itt együtt lehettem James-szel, úgy, hogy senki nem kérdezi mi történt.

Mikor belépek, James már ott van, és felém fordulva egy széles mosoly terül el az arcán. Nyelek egy nagyot, majd erőltetetten, de visszamosolygok. még mindig nem tudom, hogy fog viselkedni. Kínos lesz? Vagy úgy fog tenni, mintha semmi sem történt volna? Vagy ez most azt jelenti, hogy együtt vagyunk? … Nem azt kétlem. Már vasárnap sem úgy viselkedtünk. Óvatosan manőverezek a padok között, arrébb tolok egy-két széket, mintha nem férnék el tőle, pedig csak hosszabbá akarom tenni az utam, hogy ki találjam mit is mondjak neki. Mert fogalmam sincs, hogy nekem hogy kéne viselkednem. Vajon rá fog kérdezni, mit jelentett a csók? És ha igen, mit mondok? Mert magam sem tudom, hogy nekem mennyire számított. Valamennyire biztos, akkor nem akadnék így fenn rajta.

   - Hello! Ez az utolsó napunk! - közli széles vigyorral, mikor levetődöm mellé.

  - Bizony – az én hangomban annyira nem érződik a megkönnyebbülés. És mint valami hirtelen fogódzó, beugrik, hogy én vittem haza mindig, az elzárás után. – Visszakaptad a kocsid? – fordulok felé őszinte kíváncsisággal. Már láttam ezelőtt a kocsiját a parkolóban. Neki azért szebb kocsija van. Ő Mercedes-szel jár. Oké, a bátyjától örökölte, de határozottan jobb állapotban van, mint az én jeepem.

  - Igen! Végre visszakaptam – vigyorog. És ez az a pont. A beszélgetés egyszerűen beragad. Ő nem szólal meg, és én sem. Csak nézem az asztal repedéseit, ő pedig az ablakon bámul ki. Miért is gondoltam, hogy ugyan úgy folytatódik a beszélgetés, mint eddig? A csend. Nagyon. Kínos. Mondanom kell valamit… keresnem kell egy témát, amit elkezdhetünk kifejteni.

   - Hogy mennek a próbák? – kérdezem hirtelen az első dolgot, ami eszembe jut. Nem is olyan rossz.
  - Egész jól. Bár akadnak gondok, de jól megy. Izgulunk a szombat miatt – és ekkor beugrik. Hát tényleg! Szombaton van a Banda Háború.

   - És hogy fog zajlani a szombat? Mikor kezdődik ez az egész? – végre egy téma!
  - Egy órától egészen hatig, hétig tart. Persze jöhetnek csúszások, egy ilyenen mindig vannak. Hogy mikor kerülünk sorra, azt csak ott tudjuk meg, és nekünk már oda kell mennünk 11-re – magyarázza.
  - És még az nap derül ki, hogy nyertek-e? – teszem fel a következő kérdést, nehogy ismét berekedjen a beszélgetés.

  - Igen, még ott, de biztos várnunk kell majd – von vállat, és sajnos ez volt az utolsó kérdésem. Ő azonban mintha eszébe jutott volna valami, rám mosolyog, és előhúzza a telefonját, meg a fülhallgatóját. – Az első elzáráson, mesélted, hogy nagyon szereted az erős gitárszólókat a dalokban. Mutatni akarok valamit – bogozza ki a fülesét, és kezembe nyomja az egyiket, a másikat magának tartja. Vállat vonva fülembe akasztom, ő meg elindítja a zenét, de át tekeri. A telefonra pillantok. Guns N' Roses – November Rain. A 7. percnél áll meg, és pár másodperc múlva már fel is csendül, én pedig megdermedek. Ez tényleg rohadt jó! Becsukom a szemem, és csak élvezem, ahogy az akkordok kényeztetik a dobhártyám. Ahogy vége, lenyűgözve nézek James-re.

   - Tegnap este a bátyám hallgatta, elég hangosan, és te jutottál eszembe erről a részről – mosolyodik el édesen. Ez aranyos tőle.

   - Ez eszméletlen volt! – hüledezem. – Milyen dalaid vannak még? – ülök hozzá közelebb kíváncsian, mire arca felderül. És eddig tartott a kínos szitu. Teljesen feloldódunk a daloknak hála. Könnyedén beszélgetünk, és az elzárás hátralévő részét zenék hallgatásával töltjük.

4 megjegyzés:

  1. Jaj, ne is mondd... nyolcadikos lévén én is ma írtam a felvételit. Annyira jó érzés túl lenni rajta, egyszerűen fantasztikus.
    Ez persze a részről is elmondható! Az utóbbi időben sokat tanultam, és az új bejegyzések olvasásához sincs kedvem, szinte egyik általam olvasott blogon se, de amint megpillantottam, hogy jött új rész, már pattantam is. Imádom!
    Nagyon várom már a következő részt,
    Bia

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm, hogy elolvastad, és kommentet is írtál, annak ellenére, hogy nincs kedved a blogokhoz. :) Örülök, hogy az enyémhez mégis volt! :)
      Remélem jól sikerült a központid!
      Üdv: Sam. :)

      Törlés
  2. Kedves Sam!

    Hű, akkor csak nálunk ilyen teperősek a tanárok? Már ma kijavítják, ami miatt a matektanárom teljesen ki van akadva, na mindegy, örülök, hogy Neked hosszabb lesz a hétvégéd!
    Nekem igen is tetszett a rész, nem tudom, hogy Te miért nem érezted annyira jónak. Olyan valósághű volt az egész szituáció, és ennivalóan édes mind James, mind Maya, amiért így bizonytalankodnak. Azonban nagyon örülök annak is, hogy a zene fel tudja oldani mindkettejüket. Ó, és imádlak, komolyan! Nagyon szeretem a Guns 'N Roses zenéjét - apumról ragadt rám -, és képzeld, pont a November Rain a kedvencem tőlük! Nagyon kellemes volt erről olvasni. Brooklyn tényleg nem volt túl kedves, remélem, Connie unokatesója meg tudja javítani a gépet, és hogy a fiúk jól fognak szerepelni szombaton.
    Egyszóval: folytasd! Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz még itt!

    Ölel, FantasyGirl

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves FantasyGirl!
      Örülök, a kommentednek, köszönöm, hogy írtál! :)
      Nagyon boldog vagyok, hogy tetszik a rész, és hogy támogatsz, ez nagyon jól esik. :)
      A Guns-t én a sulimban ismertem meg két osztálytársamtól, azóta vagyok nagy rajongójuk, és nekem is a November Rain a kedvencem.. meg a Nightrain! :D Meg még tudnám sorolni! :D Örülök, hogy még mindig vannak, akik szeretik! :)
      Remélem a következő is fog tetszeni! :)
      Üdv: Sam. :)

      Törlés