2014. július 23., szerda

Sam jelentkezik

Sziasztok!
Lassan több az ilyen bejegyzés, mint a részt... és ezt nagyon sajnálom! Tudom, késésben van a rész, ígértem mára, meg tegnapra, és ezért bocsánatot is kérek! Mostanában vagy nem volt időm leülni a géphez, vagy ha előtte is voltam valami más vonta el a figyelmem. A részbe belekezdtem, és úgy az egy-harmada kész is, azonban míg nincs teljesen kész nem akarom felrakni, hisz ti is szívesebben olvasnátok egy egész, hosszú részt, szerintem. Így sajnálom, erre még várni kell a hétvégére igyekszem hozni! Remélem megértitek!
Vannak más híreim is. Mint láthattátok, lejárt a határidő, amire be kellett küldeni a novellákat, fejléceket. Szerencsére a legtöbb ember elküldte a munkáját, bár sajnálatos módon valakinek vissza kellett lépnie a novellával, és még szomorúbb, hogy volt, aki egyáltalán nem is jelzett, de kicsúszott a határidőből. Mivel szerintem adtam elég időt, és e-mailt is küldtem a versenyzőknek a határidővel kapcsolatban, sajnálom, de őket ki kell zárnom a versenyből, hisz nincs mit értékeljek. De később még kipróbálhatják magukat, fogok még versenyt rendezni. :) Az eredményhirdetést szintén igyekszem minél hamarabb hozni. Már a társzsűrijeim közül ketten leadták a saját rangsorukat az eredményeket illetően, egy emberre várok még, és utána én is jó alaposan átböngészek mindet. Szerintem a hétvégére, vagy jövőhét elejére várható az is.
Igyekszem behozni a lemaradásaimat, amit tudok jelentkezek! :)
Ölel, Sam. :)
(Ui: Már 74-en vagyunk!! :D Ez nagyon boldoggá tett! Köszönöm!)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése