34. Chapter

Sziasztok!

Itt is van a következő rész, ami sajnos szintén nem lett méltó hosszúságú, de az előzőrésszel egyetemben azért írtam, hogy néhány elvarratlan szálat megoldjak, hogy jöhessen az új periódusa a blognak. Még a következő rész is ilyesmi lesz, bár az már távolodik kicsit. Remélem ezt megértitek, és észreveszitek, hogy tényleg szükség volt erre, mert nem akarok több részt nagyon ezekre fecsérelni.

Köszönöm a kommenteket, és pipákat, nagyon örültem nekik! :D

Nos, nem is fecsegek tovább, jó olvasást! :)

Ölel, Sam. :)

~*~

Cooper

Gives You Hell

Elképesztő látni James-t a csapattársai körében. Más, mint a banda tagjaival. Ott az a James dominál, aki teljes odaadással, és áhítattal zenél, és beszél a zenéről. Az a srác, aki ambiciózus, és ezt akarja csinálni élete végéig, komolyan veszi, és ezt teszi őt szabaddá. Viszont, ha a kosár csapat tagjaival van, egy teljesen új oldalát ismerem meg. Lazább, és folyton viccelődik, képtelen komoly maradni. Kevesebb szenvedély van benne, de ugyanaz a kedves, figyelmes srác marad, csak itt a kevésbé erős sport iránti szeretete mutatkozik meg inkább. Ahogy megfigyelem, a sport számára a kikapcsolódás a zenébe fektetett munka után. Aztán, ha a sport lesz neki sok, újra a zenéhez fordul. Szerencsére, egyik énje sem feledkezik meg arról, hogy a barátnője ott van.

Ahogy a srácok körénk gyűlnek, James áthúz az ő székére, és a lábai közé ültet. Mindkét kezével átkarolja a derekam, nehogy lecsússzak, és állát a fejem búbjára támasztja, így tökéletesen lát mindenkit.

   - Nagyon kiütötte magát mindenki! – nevet fel Chris. Beavatnak a beszélgetésekbe, leginkább kosaras sztorikat, vagy bulikat mesélnek, és örülök, hogy nem olyan agyatlan sportolókat kell, megismernek, mint egy-két srác, a suliból. Az egyik győztes meccs utáni bulit meséli. Az egyik kő gazdag srácnak, Zed házában volt, és mindenki erről beszélt utána hónapokig. – Két srác bunyó közben betörte a nappaliban lévő dohányzóasztalt, Zed szüleinek kedvenc bútorát, és rohadt drága is volt. Másnap a buli után a ház kész káosz volt. Minden sarkon aludt valaki, egy srácok a szekrény tetejéről szedtünk le, James például a tetőn aludt – itt újra felröhög mindenki, köztük én is, főleg miután elképzelem, James arcát, mikor egy jó parti után a tetőn ébred, és fogalma sincs, hogy került oda.

  - Mert mint kiderült Jimmy-nek, és Tomnak volt egy olyan jó ötlete, hogy én ott majd biztos kényelmesen fogok aludni! – mutat nevetve a két srácra James, mire csak még jobban nevetnek.

   - Miért haver, nem volt jó? – néz rá Tom, göndör szőke fürtjei alól. James erre csak a vállába öklözik, ezzel le is tudva a kommentárt. Ahogy kinevetjük magunkat és elcsendesedünk, én szólalok meg:

   - Egyébként hány napra írtak be titeket? – nézek körbe, még James-re is próbálok, de hát az eszembe sem jut, hogy honnan a fenéből látnám én őt, mikor mögöttem van?

   - 4 napra – szólal meg James, mire elhúzom a szám.

   - Én csak három napot kaptam – jegyzem meg, majd a többi sráchoz fordulok. – És hogy lehet az, hogy James-nek sikerült ennyi embert belerángatnia a hülyeségbe? – nevetek fel.

   - Óh, ha láttad volna – szólal meg egy rövid fekete hajú srác, ha jól emlékszem Tony a neve. – Szegény annyira kétségbe volt esve, hogy nem láthat délután, ott könyörgött, hogy segítsünk neki elzárásra jutni, mert a barátnője is ott van – röhög Tony, mire James is felszólal.

  - Azért ne túlozz! Nem kellett nekem könyörögni! Épp csak megkértelek, és máris benne voltatok, hogy lyukasszunk ki pár labdát.

   - Persze, mert így elmarad a csütörtöki edzés, ami nem is gond, mert az edző egy elmebeteg rohadék. Szerencse, hogy már csak a héten van itt – magyarázza Jimmy. Az edzőjük ugyanis elköltözik, így jövő héten új edzőt kapnak, remélve, hogy az nem fog eszeveszettül ordítani minden hülyeségért. Még egy fél óráig elbeszélgetünk, aztán végre kiengednek minket.

Lazán egymásba font ujjakkal lépegetünk James kocsija felé, mikor dühös kiáltást hallok magam mögül.

   - Maya! – azonnal hátra kapom a fejem, és az őrjöngő Coopert látom ott, egyenesen felénk haladva. – Beszélnem kell veled! Négyszemközt! – villan szeme Jamesre, akiben már akkor felmegy a pumpa, mikor meglátja Coopert, de ezzel a mondatával, végleg elásta magát, és ezt barátom szemében is látom.

   - Hagyd, James! – próbálom megakadályozni az esetleges rosszat, és megpróbálom karjánál fogva a kocsi felé húzni, de rám pillant, és halvány fejrázással jelzi, hogy nem fog neki rohanni. Elengedem, hisz már régóta böki Coop a csőrét.

   - El sem tudom képzelni, mit tudsz neki mondani, ami érdekelheti – néz rá gúnyosan, szinte közvetlen a srác arcába köpve a szavakat.

   - Ez szerintem nem a te dolgod, McVey! – löki arrébb Jamest, de szerencsére barátom nem csak magasabb pár centivel, de úgy tűnik legalább olyan erős is. Ugyanis azonnal visszarántja Coopert, mielőtt egy lépést tudna tenni felém, és maga elé fordítja, hogy újra közöttem, és Coop között álljon.

   - Mióta velem van, azt hiszem igenis az én dolgom, és kezdesz kurvára az agyamra menni! Nem elég, hogy folyamatosan közénk álltál, és mit műveltél vele múlt pénteken, most, hogy engem választott sem bírsz megülni a seggeden, és békén hagyni őt egy életre? Nem hiszem, hogy szeretné, ha bármi köze lenne hozzád, és nekem is elegem van már belőled! Szóval húzd csak el a beled, mert hidd el, nem akar veled beszélni! – vágja könyörtelenül James, Coop arcába, és én csak nézem megszeppenve. Tényleg nagyon idegesíthette már. Cooper azonban ezek után sem tágít. Ha szemmel ölni lehetne, James már vérbe fagyva feküdne a földön, és - bár nem látom a másik srác arcát – ezt elmondhatom szerintem Jamesről is.

   - Húzz el McVey, mielőtt kárt teszek benned! – fenyegeti fogai között szűrve a szavakat Coop, és vállával arrébb löki Jamest, ezzel felébresztve az alvó oroszlánt. Elég gyorsan történik minden, meg sem tudom akadályozni. James visszarántja Coopert, majd jobb kezét hátrahúzva erős, tökéletes jobb egyenest mér a srác orrára. Csont reccsenése, fájdalmas nyögés, és Cooper már a földön is fekszik, vérző orrára szorítva a kezét.

   - Szóltam, hogy húzz el! – jegyzi meg James, öklét masszírozva, majd egy utolsó megsemmisítő pillantás után derekamnál fogva húz a kocsija felé. Óvatosan beültet, majd ő is elfoglalja a helyét a kormány mögött, és kilő a parkolóból, ott hagyva a fájdalmasan nyögdécselő Coopert a betonon.

Szinte pillanatok alatt a házunkhoz érünk, és James leállítja a motort.

   - Minden rendben? – szólalok meg elsőnek, miután az idevezető utat síri csendben tettük meg. Tudtom, hogy még mindig dühös Cooper miatt, így hagytam, hadd nyugodjon le.

   - Igen, csak az a rohadék annyira… - motyogja, és tehetetlenül a hajába túr. Valamivel le kellett nyugtatnom, és jobb ötlet híján csak az ugrik be, hogy elterelem a figyelmét. Kezem arcára simítom, és magam felé fordítva ajkaim az övére szorítom. Érzem rajta, ahogy felismeri a helyzetét, majd izmai ellazulnak, ujjai hajamba csúsznak, és egy halk sóhaj következtében elnyílik a szája. Nem akarok túlzásba esni, így hamar elhúzódok, és abból, hogy hüvelykujjával óvatosan simogatja arcom, már biztosan tudom, hogy sikerrel jártam.

   - Elhiszem, hogy az agyadra megy, az enyémre is. Épp ezért köszönöm, hogy lerendezted, és megvédtél. De megnyugodhatsz, szerintem ezek után nem nagyon fogja keresni a társaságunk. Szóval hagyd, hadd éljen a maga kis világában! – mosolygok bíztatóan. Egy pillanatig arcom fürkészi, majd lesüti a szemét, és mélyen kifújja a levegőt.

   - Igazad van. Nem ér ennyit… de ez az ütés akkor is nagyon jól esett! – vigyorodik el önelégülten, és az én arcomon is megjelenik egy megkönnyebbült mosoly. Néhány rövid pillanatig csend ül a kocsira, míg rájövök, hogy be kéne lassan mennem. Egy gyors búcsú után a bejárat felé is szaladok, s miután hallom, ahogy lassan kigurulnak a kerekek, a ház meleg védelmébe vetem magam.