Kedves olvasók!
Nos, ismét jól eltűntem az elmúlt két hétben. Elkezdődött az iskola, beteg is lettem, és a rész megírása ezek mellett kicsit bajos volt, és amúgy is nagy odafigyelést igényelt. Eredetileg ezt két részben akartam megírni, de gondoltam egyszerűbb, ha egy hosszabbat írok, minthogy megint egy rövid részre kelljen várnotok. Igyekeztem tartalmilag és élvezetes fejezetet írni, remélem sikerült is! :) És itt jön az, hogy bejelentem a szomorú hírt: már csak az epilógus van hátra. Elszomorít, hogy a végére érek ennek a történetnek, de sajnos, ez is várható volt már. Épp emiatt, nagyon remélem tetszeni fog a rész, és elégedettek lesztek vele!
Köszönöm az előzőhöz érkezett kommenteket, és a díjat, amint tudom, ki is rakom! :) Nem sokat tudok már mondani, így csak annyit jegyzek meg, hogy jó olvasást, és még egy részig tartsatok majd velem! :)
Ölel, Sam. :)
~*~
I hope
this told you everything
Far Away |
Nem kellett
csalódnom Jamesben, hiba nélkül betartotta az ígéretét, és egy emlékezetes
hetet varázsolt elő. A mi oldalunkon állt most az iskola is, mert a vizsgák
végeztével a pihenő időszakunk tölthettük. Az évvégére később kezdik meg a
felkészülést, mert ilyenkor a tesztek kijavítása, és összeszámolása a fő
program a tanároknak. Így több óránk elmaradt, és semmi tanulnivalónk nem volt.
Barátom minden
idejét nekem szentelte. A szünetekben mindig felkeresett, ebédnél a srácokkal
ültünk, iskola után pedig jobbnál jobb helyekre vitt el, hogy tudjak fotózni.
Úgy tűnik, jobban ismeri Londont nálam, mert kihasználva a telet, rengeteg
külvárosi tájat mutatott nekem, aminek köszönhetően gyönyörű munkák jöttek
létre. Igyekeztünk kiélvezni a maradék időnket, és egymás társaságát. Gyakran
saját magunk álltunk be modellnek, bohóckodtunk; órákat el tudtunk tölteni
együtt, és csak késő este értem mindig haza. Jobb volt, mintha moziba, vagy
puccos vacsorákra vitt volna magával. Igyekezett emlékezetessé tenni ezt a
hetet: folyamatosan a kedvemben járt, megnevetettet, bókolt, s úgy általában
mindent megtett, hogy lenyűgözzön.
Szombat este,
miután nosztalgia végett azon a játszótéren töltöttük a napot, ahol az egész
elkezdődött, egy közeli, csendes kávézóba megyünk be, hogy együnk, és
felmelegedjünk. Már vagy 10-15 centis hó áll mindenütt, ahol nem takarították
el, múlt hét óta szinte folyamatosan esik, és a tél még mindig nem lett a
kedvenc évszakom.
- Na,
végre! Már kezdett zsibbadni a lábam! – lépek be a hangulatos helyiségbe, egy
mosollyal nézve hátra, így köszönve meg Jamesnek, hogy kinyitotta előttem az
ajtót. Egy hátsó asztal felé lépdelve lehúzom a sapkám és kesztyűim, majd a
kabátom ujjába gyűröm, és az egészet a szék háttámlájára teszem. Szerencsére a
kávézó nyitva van egészen éjfélig, így senkit sem zavar, hogy este kilenckor
zavarjuk meg a nyugodt estét. A fűtés rendesen be van kapcsolva, kellemes meleg
terjeng, és kezdem is érezni, ahogy a vér újra megindul a tagjaimban. – Nagyon
otthonos ez a hely! – nézek szét, mikor James is helyet foglal az asztal bal
oldalán, háttal a pultnak. A négyzet alakú asztalok körül elhelyezett párnázott
székek nagyon kényelmesek, de némely sarokban kanapét, és foteleket helyeztek
el, ha valaki kényelmesebben akart pihenni, egy csésze kávé mellett. A lámpákat
nem állították teljes erejükre, meghagyták a helyet titokzatos homályban úszva,
amiben a sötétbarna falak is besegítenek. A levegőben terjengő cappuccino és
pék süti illata pedig csak hab a tortán.
Egy fiatal
pincérnő – a bilétája szerint Sally - veszi fel a rendelésünk, ami láthatóan
jobban zavar engem, mint Jamest, mert Sally kicsit indokolatlanul széles
mosollyal, és nagy lelkesedéssel ígérgeti, hogy azonnal hozza a kávét és a
sütit.
- Már
meg is bántam, hogy ide jöttünk – nézek szúrósan az élénkvörös hajú lány után,
mire barátom csak halkan felnevet.
- A te ötleted volt! – mentegetőzik.
- Igen, mert a kávé felmelegít. De a fene
gondolta volna, hogy az első pincérnő, aki idejön, leáll flörtölni veled, este
kilenckor. Azt reméltem a fiatalok ilyenkor nem dolgoznak, hanem buliznak
valahol – húzom el a szám, de James csak újra felnevet. Úgy tűnik, nagyon
mulattatja a bosszankodásom.
- Pedig lehet, hozzá kell szoknod. Túlságosan
jóképű vagyok, hogy figyelmen kívül hagyjanak – kacsint rám. A szemem forgatom
erre a megnyilvánulására, de a mosolyom akkor sem tudom megakadályozni. Akár
viccelt, akár nem, végül is igaza van.
- Csak el ne szállj magadtól! – bököm meg a
vállát. – És őszintén szólva, nem szívesen szokom hozzá, de muszáj lesz, főleg,
hogy elmentek a turnéra. Több ezer csinos csaj fog tombolni a koncerteken. Meg
kell szoknom, hogy a pasimért mások is odavannak – vonom meg a vállam
beletörődve, mire James arca ellágyul, s megkeresve kezem, ujjait az enyéim
közé fűzi.
- Lehet ott annyi csaj, amennyit el tudsz
képzelni, egyik se fog érdekelni, amíg te itt vagy nekem – néz mélyen a
szemembe, biztosítva, hogy nem lesz gond, és kezem közé fogva az arcát, egy
óvatos csókot nyomok a szájára. Épp akarnám mondani, hogy bízom benne, mikor
megjelenik Sally a kávénkkal, és a pék sütinkkel, elég fancsali képet vágva.
Kétségtelenül szemtanúja volt az előző jelenetnek, és messzire eldobta a
reményeit. Kárörvendő mosollyal húzom magam elé a kávém, és a bögre pereme
fölött szólalok meg:
- Azért akkor is nagyon jó megmutatni nekik,
hogy foglalt vagy – beleiszom a forró italba, miközben James csak visszafojtott
nevetéssel nyugtázza, hogy menthetetlen vagyok. Komótosan megisszuk a kávét, és
elfogyasztom a meggyes sütimet, de utána is legalább egy félórát ülünk még a
hangulatos helyiségben. A koffein ellenére békés nyugalom száll meg, és tudom,
ennek nem az otthonos, meleg hely az oka. Annak ellenére, hogy néha
kifejezetten izgatott vagyok James közelében, legalább annyiszor nyugodt, és
ellazult, mintha egy pihentető alváson lennék túl. Fesztelenül tudok beszélni
vele bármiről, és olyan jól meg tudja érteni a véleményem, és hozzáállásom a
dolgokhoz. Ez nagyon hiányozni fog. És belegondolva, nem csak ez. Az a kék
szeme, amivel már első pillantásra megfogott, a nevetése, és a személyisége,
amibe beleszerettem. A legtöbb lány csak álmodik egy ilyen figyelmes, és édes
srácról, én pedig megkaptam, és mai napig nem tudom mivel érdemeltem ki.
Teljesen elveszek
ebben az érzésben, és nem foglalkozva James lelkes mesélésével, hogy milyen
lesz majd Los Angelesben, odahajolok hozzá, és számat az övére nyomva
hallgattatom el, még ha nem is ez a célom vele. Meglepődik, de kezét arcomra
simítva tétován visszacsókol, míg átveszi hangulatom, és cselekedetei mohóbbá
válnak. Mielőtt nagyon bemelegednénk, itt, a kávézóban, elhúzódok, és halvány
mosollyal nézek fel Jamesre, aki még mindig az előbbi kábulatában van.
- Rászokhatnál,
hogy így közöld, hogy fogjam be – simít végig az alsó ajkamon, mire felnevetek,
és megrázom a fejem, jelezve, hogy nem ez volt a célom.
- Nem zavarná a családod, ha nálatok
aludnék? – kérdem halkan, mire elmosolyodik.
- Igazából akartam kérdezni. Menjünk? – néz
rám, mire bólintok, és szedelőzködni kezdünk. James felsegíti nekem a kabátom,
kifizeti a számlát, és már úton is vagyunk hozzájuk. Mivel a játszótér nincs
messze a házukhoz, gyalog indultunk el, így kéz a kézben megyünk visszafelé is.
Egyikünk sem szól egy szót sem, teljes csendben tesszük meg az utat. Nincs is
rá szükségünk, hogy folyton járjon a szánk, eleget beszéltünk egész nap, és az,
hogy James keze az enyémet melegíti, és rendíthetetlenül jön mellettem bőven
elég. Ez volt életem legjobb hete, de a tudat, hogy ezek után Jamesnek ideje
sem lesz rám, és elmegy a suliból, aztán az országból is, megkeseríti a boldog
pillanatokat. Ki akarom élvezni az utolsó percig, és ez a gondolat izgatott
várakozással tölt el.
Ahogy barátom
házához érkezünk előre engedem, hogy a kulccsal kinyissa az ajtót, majd követem
be, a melegségbe. James villanyt kapcsol, s míg lehúzom a kabátom, és bakancsom
feltűnik, hogy nagyon csendes a ház.
-
Ilyen korán fekszik a családod? Még Sophiet értem, de anyud? Vagy Nick? Negyed
11 van… - fordulok James felé suttogva, ő azonban csak sejtelmesen
elvigyorodik, és felém lép.
- Nem. Azért van csend, mert miénk a ház –
mutat körbe a helyiségen, én pedig csak nagy szemmel nézek szét, és ahogy
leesik a tantusz, hitetlenkedve fordulok barátom felé.
- Mindenkit elpateroltál, csak miattam? – intek
bizonytalanul magam felé, mire esetlenül gesztikulálva magyarázgatni kezd.
- Igazából nem teljesen. Csak Nicket, és
Sophiet, akik átmentek nagymamámhoz. Anya és Rob romantikus hétvégére utaztak –
von vállat, én meg felnevetek, és reménytelenül csóválom a fejem.
-
Átlátszóbb nem is lehetnél – vonom fel a szemöldököm, mire halkan
kuncogni kezd.
- Nem terveztem semmi konkrétat, csak, hogy
zavartalanul ellegyünk – lép elém, és végig simítva a derekamon, ujjait hátam mögött
összekulcsolja. Mondhat akármit, a tettei árulkodóak. Elvigyorodom, és
pulcsijába kapaszkodva közelebb hajolok hozzá.
- Előbb el kell kapnod! – súgom ajkaiba,
mire meglepetten hátrébb húzódik, én meg kihasználva értetlenségét kicsúszok
karjaiból, és, hogy ne adjak neki akkora előnyt, a nappali felé futok. Alig pár
másodperc múlva hallom a nevetést, és a lépteket magam mögött, és sietve kerülöm
meg a kanapét, majd a konyha felé fordulok. A székekbe kapaszkodva segítem
magam, hogy ne csússzak el a csempén, és kifelé futva a lépcsőt célzom meg. A
fordulóban hátrapillantva látom, hogy alig három fok van James és köztem, ha
nagyon akarná, simán elérne, de megvárja, míg szobája felé futok, és mielőtt
benyitnék, elkapja csípőm, majd az ajtónak szorít.
- Megvagy – jelenti ki kacér mosollyal,
kicsit zihálva, de látszik, hogy nem volt nagy kihívás ez számára. Mivel az
emeleten nem kapcsoltunk lámpát, így csak a földszintről szűrődik fel annyi
fény, hogy lássam barátom csillogó szemeit. Az én arcomon is megjelenik
vigyorának tükörképe, és kezeim mellkasára fektetem.
- És hogyan tovább? – felszegem államat,
elérve a kívánt hatást: James tekintete számra siklik, és lassan közelebb
hajol, míg nem ajkai az enyéimet érintik, és egy gyengéd, de szenvedélyes csókban
forrnak össze. Ahogy viszonzom intenzitását, James átkarolja derekam, míg bal
kezével tarkómnál hajamba túr. Csókunk lassú tűzként indul, s lassan
kiterebélyesedve lep el minket, és úgy válnak mozdulataink is egyre hevesebbé. Nyelve
gond nélkül csúszik számba, óvatosan incselkedve az enyémmel, mintha csak az
első alkalom lenne. Ahogy James ujjai pólóm alá tévednek melegség önt el, ami
csak fokozódik, ahogy barátom ajkai elszakadnak az enyémektől, és hátra dobva a
hajam, csókjai állkapcsomon, és nyakamon folytatják útjukat. Felsóhajtok, ahogy
bőrömbe harap, és azonnal rájövök, hogy nem akarok tovább várni. Hogy tudassam,
vele mit akarok, lecsúsztatom válláról a pulcsit, mire kérdő tekintettel emeli
fel a fejét, s nem kellenek szavak, szinte ki tudom olvasni a kérdést a
szeméből: Biztos vagy benne? Nem is
kell gondolkodnom. Hagyom, hogy a zöld pulóver a földre zuhanjon, majd kezem
csípőjére csúsztatva felfelé tolom pólóját, mire az anyag hátuljához nyúlva
segít nekem, és könnyedén megszabadul tőle. Óvatosan az én felsőm szegélyét
keresi, én pedig önként emelem fel a karom, hogy gond nélkül le tudja húzni
rólam. Ahogy a ruha landol a földön, közelebb lép, kisimítja összekócolódott
tincsimet az arcomból, majd puhatolózva csókol meg, mintha bármelyik pillanatban
összetörhetnék keze alatt. Semmit nem akar elsietni, és ez felettébb lenyűgöz,
hisz sokat kellett várnia rám, minden tekintetben. Én viszont már nem akarok. Szorosan
magamhoz vonom, de tiltakozik, és hátrébb húzódva homlokát az enyémnek dönti.
- Maya, nem akarom, hogy csak azért csináld
ezt, mert turnéra megyünk! De ha ezt folytatjuk, nem fogok tudni megállni – túr
a hajamba kétségbeesetten, és elhajolok, hogy tisztán láthasson.
- Biztos vagyok magamban James. És benned
is. Nem akarok várni – mondom határozottan, mélyen a szemébe nézve. És ennyi
kellett. Belobban a láng; óvatossága szertefoszlik, azonnal megérzi, mire van
szükségem, és kezét lejjebb csúsztatva ölébe kap.
Pár pillant múlva
már az ágyon fekszem a fölöttem tornyosuló Jamesszel, és ahogy végig csókolva
felsőtestem a nadrágom felé halad, egyre erősebben viaskodnak bennem az
érzések. Az idegesség minden csóknál összeszorítja a gyomrom, úgy érzem magam,
mint az első alkalomnál, és hiába voltam biztos a dolgomban, most akkor is
felüti a fejét a bizonytalanság ronda feje. Azonban az érzékeim teljesen
kiélesednek, csókjait bőröm minden négyzet centiméterén érzem, illata
felerősödik a bőrén halványan kiütközött izzadtságtól, és mélyen magamba szívva
igyekszem minél jobban az eszembe vésni. Ahogy a ruhák egymást követve lekerül
rólunk, és James ajkai újra az enyémeket kényeztetik, eltűnik minden kétség
belőlem. Olyan szenvedéllyel csókol meg, hogy érzem, a helyére kattan valami az
elmémben. Egyszerre nem érdekel, hogy el fognak menni, sem az, hogy több
hónapot kell várnom rá. Nem számít, hol vagyunk, vagy mikor, csak az, hogy ő
velem van, és velem is marad.
Az este minden
pillanata beleég az agyamba, és biztosan tudom, hogy nem is fognak eltűnni
egyhamar. Minden forró csók, minden túlfűtött érintés, és mozdulat lehengerlő,
de egymást kizáró érzést kelt bennem: vágyakozást pillanatok kihúzására, hogy
örökké tartson minden, és a sóvárgást a beteljesedés után. Az éjszaka egy
hosszú felejthetetlen élménnyé növi ki magát, de a legjobb pillanat mégis az,
mikor James fülemhez hajolva halkan belesuttog:
-
Szeretlek.
***
Egész korán
ébredek, sokkal frissebben, mint azt vártam. Gyakran
pislogva nézek szét a szobában, és a mindenhol elterülő ruhadarabok láttán
leperegnek előttem az előző éjjel emlékképei, széles mosolyt, és szégyenlős
pírt csalva arcomra. Barátom felé fordulok, és szinte elakad a lélegzetem a
tökéletes látványtól. James hason fekve, szinte már művészien összekócolt
hajjal, és arcát félig a párnába fúrva egyszerre édes, és szexi, és nem bírom
ki, hogy ne férkőzzek közelebb hozzá. Magam sem tudom, hogy álmában, vagy
ébredezve, de megérezve közelségem, karját hanyagul átdobja derekamon.
- James,
ébresztő! – simítok végig alsó ajkán, és egy szűzies csókot is lehelek rá.
Amilyen édesen alszik, hagynom kéne, de már annyira elememben vagyok, hogy nem
bírom ki. Nem reagál, így megismétlem előző cselekedetem, mire halk mormogást
hallat. – James! Jamey! – húzom az agyát, mert tudom, hogy hall, csak mozdulni
sem akar. Apró csókokat nyomok állkapcsára, füle felé araszolva. – Ébresztő! –
azonban továbbra sem ad jelet, így végső kártyámhoz fordulok. - Szeretlek –
súgom, tudva, hogy ezzel úgyis én nyerek. És jól gondolom: széles mosolyra
húzódik a szája, és felpattan a szeme.
- Én is téged! – leheli, és szorosan tartva
derekam, hátára fordul, magára húzva engem. – Jó reggelt! – motyogja, s kezeit
arcomra simítva, könnyedén közelebb hajol egy csókért.
- Neked is jó reggelt! – mosolygok rá, majd
mellé csúszva fejem vállára fektetem, és szorosan hozzábújok. – Nem akarok
innen elmenni. Olyan jó lenne, ha így maradhatnánk! – fúrom fejem
nyakhajlatába, mire nagyot sóhajtva átkarol.
- Ebben 100%-ig egyetértek. De, ha
belegondolsz, ma akár maradhatunk is. Semmi dolgunk nincs – vigyorodik el,
miközben fölém tornyosul.
- Nem egészen – húzom el a szám. –
Elfelejtettem szólni este a szüleimnek, szóval már biztos vagy ezerszer
kerestek. Szóval nem sokára illene haza állítanom – grimaszolok, mire James
csalódottan vállamra ejti fejét, és arcát – akárcsak én az előbb – a nyakamba
fúrja. Látva mennyire nincs ínyére a dolog, csak azon jár az eszem, mivel
dobhatnám fel a kedvét. – Előtte viszont nem ártana lezuhanyoznom, kicsit
megizzadtam az éjjel – simítok végig a vállán, majd hajába túrok, ezzel benne
is felkorbácsolva a vágyat. – Velem tartasz? – súgom a fülébe, és az ötlet
azonnal megteszi a hatását, mert kaján mosollyal az arcán pillant fel rám, és
gyors csókot nyom a számra.
- Ki nem hagynám!
Elég sokáig tart
a zuhanyzás, de nem túl egyszerű szabadulni a meleg víz alatt elcsattanó
szenvedélyes csókok, és érintések csábításától. Miután sikerül lecsillapítanunk
felgyorsult lélegzetünk, James karjaiban pihegve hagyom el a zuhanyfülkét, hogy
végre felöltözzünk, és egy gyors reggeli után haza tudjon vinni.
-
Tudod, hogy igyekezni fogok mindig időt szakítani rád, ugye? Még nem utazom el!
– dől a kocsiajtónak, miután már a házunk előtt kisegít a járműből. Kezét a
csípőmre fonva szorosan magához húz, mígnem neki dőlök, és már csak ő tart
állva.
- Igen, tudom. Csak fura lesz, hogy a
suliban sem lesztek ott, és valószínűleg ritkábban látjuk egymást. De legalább
felkészít a turnéra – húzom el a szám.
- Én vagyok a világ legszerencsésebb pasija,
ugye tudod? – simít végig az arcomon, és gyönyörű szemeivel olyan közelről néz
az enyéimbe, hogy mást sem tudok tenni: fejest ugrok a hipnotikus kékségbe. – A
legtöbb csaj ott hagyott volna, amiért egyáltalán eszembe jut, hogy elmegyek.
De te megértetted, hogy ez mennyire fontos nekem, és még csak nem is
panaszkodsz miatta. Egyszerűen… egyre jobban, és jobban beléd szeretek –
motyogja egyre elhalkulva, de tekintetét egy pillanatra sem veszi le az
enyémről, és ettől a vallomásától melegség árad szét a bensőmben. Nem jövök
könnyen zavarba, de ha mégis, nem nagyon tudok mit kezdeni a helyzettel. James
szavaitól pedig érzem, hogy lángba borul az arcom, és csak pislogni tudok. Nem
is szólok, csak áthidalom a pár centis távolságot kettőnk között, hogy egy
csókkal fejezzem ki, mit érzek.
Látszólag James
agyában is hasonlók fordultak meg, mert azonnal reagál. Nyelvével puhatolózva
szétválasztja ajkaimat, majd szenvedélyes táncra hívja az enyémet. Hajába
túrok, és hagyom, hogy olyan erősen szorítson magához, amennyire csak tud, mert
a csóktól megremeg a térdem, mintha maratont futottam volna. Az egész annyira
édes, érzéki, de mégis óvatos, hogy visszarepülve az emlékeimben a játszótéri
este jut eszembe. Rengeteg idő telt el az óta, és végig gondolva az eddig
együtt töltött időt, csak arra tudok gondolni, hogy inkább én vagyok a
szerencsés, hogy James McVey engem választott. Képes volt kitartani, és a
kezdeti ellenszenvből barátságot, majd szerelmet faragni, még akkor is, ha ebbe
sok időt, és munkát kellett belefektetnie. Figyelmes volt, mikor elvitt az első
randinkra, pontosan tudta, hogy mi érdekel, és mivel nyűgözzön le. Számíthattam
rá például a Cooperrel töltött este után, mikor magamnak sem ismertem be, hogy
miért az ő házuknál kötöttem ki, vagy Lucas buliján, amikor a sárga földig
ittam le magam, hogy elfelejtsem őt. Az emlékek egyesével peregnek le lelki
szemeim előtt, a felvételeken keresztül, Christopher megjelenésén át, egészen a
tegnap éjjelig, és rá kell jönnöm, nincs olyan pillanat, amit másként csináltam
volna. Talán az események láncolata néha nem a legjobban jött ki, és csak
bonyolította a dolgokat, ez mégis azzal segített nekünk, hogy tudtuk:
összetartozunk. Így semmit sem változtatnék meg.
Kifulladva
húzódok el Jamestől, homlokomat az övének döntve igyekszem szabályozni a
légzésemet, és örömmel veszem észre, hogy barátom legalább annyira zihál, mint
én.
-
Remélem ezzel mindent elmondtam! – lehelem, és hátrébb húzódom, hogy James
szemébe nézhessek.
- Még annál is többet!
Kedves Sam!
VálaszTörlésEL SEM HISZEM, HOGY EGY ILYEN CSODÁLATOS FEJEZET UTÁN ÉN LEHETEK AZ ELSŐ KOMMENTELŐ! Wá.
Most vedd úgy, hogy sikerült lehiggadnom. Először is, kicsit taláj szomorú vagyok, hiszen nagyon szeretem ezt a történetet, bár tudom, hogy, ha még sokáig írnád, ellaposodna, és talán meg is unnám. Másrészről boldog vagyok a hosszú rész miatt (aminek minden egyes szavát imádtam), és büszke vagyok rád, hogy sikerült ezt végigcsinálni, mert negyvennél több fejezet azért nem semmi, főleg, hogy fantasztikus fejezetekről van szó. Jó, most végig úgy beszéltem, mintha vége lenne, holott még van egy epilógus, de mégiscsak az utolsó fejezetrőp van szó.
Elképesztően imádom James-t, Mayával különösen szeretnivaló párost alakítanak. És a kis pillanataikat is nagyon imádtam. A téli hamgulatot pedig nekem nagyon jól sikerült átadnod, szinte vacogtak a fogaim. :)
Szóval... Húha. Nem is tudom, mit kéne ilyenkor mondani, áradozhatnék, higy ez mennyire szuper, és annyira szeretem a stílusod. Ez mind igaz lenne, de ezt szerintem te is tudod. Szóval, legyen elég annyi, hogy minden elismerésem.
Üdv,
Maffia
Kedves Maffia!
TörlésÚgy örülök, hogy ilyen lelkes lettél a fejezettől! :D Rettentő jó, hogy úgy gondolod jókor fejezem be, hisz ahogy mondtad, később ellaposodna, én sem írnám olyan szeretettel, és emiatt az olvasók is elunnák. A csúcson kell abbahagyni, én azt mondom, és szerintem elérkezett a történet csúcsa. :)
Nagyon örülök, hogy ennyire tetszett a rész, és így megszeretted a karaktereimet, eszméletlen jó érzés, hogy sikerült olyat alkotnom, ami másoknak tetszik, pedig nálam sokkal jobb írók is vannak. Ennek ellenére pedig mégis szép számmal összegyűltünk, és olvassátok, és kommenteltek minden rész alá! *-* Nagyon jól esik!
Remélem az epilógus is tetszeni fog, már fent van, és más blogjaimnál is az olvasóim között tudhatlak majd. :) És még egyszer köszönöm! :)
Ölel, Sam. :)
Drága Sam,
VálaszTörlésTehát. Azt szerintem minden kétség nélkül kijelenthetjük, hogy ez volt az eddigi legcsodásabban megírt rész. Gyönyörű volt, mesterien megfogalmazott, eredeti és lehengerlő. Minden fejezetet imádtam, de messze ez viszi a pálmát!
Nem igazán érzem azt, hogy vége van. Sőt, szerintem ez csupán a kezdet. Persze, tisztában vagyok vele, hogy Maya és James kapcsolata nem valóságos, ettől eltekintve mindannyiunk szívében tovább élnek. Hogy őszinte legyek, sajnálom azokat, akik nem olvasták ezt a történetet, nem is tudják, hogy miből maradtak ki. Egy szívmelengető sztoriból, mely legalább annyiszor csalt mosolyt az arcomra, mint ahányszor elkeserített. Na, de nem is búcsúzom még, lesz rá elég alkalmam az epilógus után, no meg emailben. :)
Köszönöm. Hálás vagyok azért, hogy elolvashattam ezt a fejezetet, tényleg gyönyörűre sikeredett, büszke lehetsz magadra! ♥
Millió puszi,
Bia
Drága Bia,
TörlésMár az első mondataidtól olyan jól érzem magam! Nagyon örülök, hogy írtál, kíváncsi voltam a véleményedre, és boldog vagyok, hogy ennyire tetszik neked, és a többi olvasómnak is a fejezet.
Komolyan, meg fogsz ríkatni! Nagyon sokat köszönhetek már neked, a blog 80 olvasójából legalább 30at biztos te csábítottál ide, és mérhetetlenül hálás vagyok emiatt. Örülök, hogy a történet ennyire a szívedhez nőtt, ez azt jelenti, hogy valamit jól csináltam, és ez nagyon jó érzéssel tölt el, hisz már annyi blogba belekezdtem, és ez az első, amit sikerült befejeznem, és ezt is csak miattatok!
Nem is tudok már mit mondani, teljesen elakadtak a szavaim. *-* Fent van az epilógus, remélem az is tetszeni fog, legalább ennyire! :)
Ölel, Sam. :)
Drága Samantha!
VálaszTörlésNa már most már a címből is sejtettem, hogy valami ilyesmi fog történni a fejezetben, de nem gondoltam volna, hogy ez ennyire meg fog érinteni. Az elejétől fogva nagyon szeretem Maya és James párosát, a dinamikájukat, az incselkedésüket, azt amilyen intenzivitással beledobták magukat ebbe a kapcsolatba. Ez a fejezet pedig csak megerősítette bennem azt, hogy totálisan "shippelem" őket.
Ahogyan a fiatalok sodródtak a kapcsolatuk következő lépcsőjének megtétele felé, fantasztikusan felépítetted a feszültséget, és ahogyan ezt a sok érzelmet még egyszer felkavartad, egyszersmind lenyugtatták minket a "Szeretlek" vallomással, az tökéletesen illet oda. Gyönyörűen fogalmaztad meg az egészet, ritka, aki nem lépi át a PG határt egy ilyen jelenetnél, de te csodásan megoldottad, büszke lehetsz magadra! Úgy vettem észre, ha szabad megjegyeznem, hogy sokat fejlődött a szókincset a történet alatt, ez pedig mélyen eültette bennem a gondolatot, hogy szívesen olvasnék Tőled többet, mást is. Tervezel még blogot ezután?
Szomorúan vettem egyébként tudomásul, hogy lassan vége a történetnek, de úgy hiszem, ha sok minden lett volna még itt, akkor az már a rétestészta nyújtása lett volna. Szerintem jól idődítetted a lezárást, és nagyon örülök, hogy még egy epilógust kaphatunk ezután. Örülök, hogy olvashattam a történeted - na jó, még nem búcsúzom -, a lényeg, hogy tetszett ez a fejezet is! Várom is, meg nem is a lezárást! <3
Ölel, FantasyGirl
Kedves FantasyGirl!
TörlésNagyon örülök a kommentednek, köszönöm, hogy most is szakítottál rám időt, és kifejtetted a véleményed!
Eszméletlen jól estek dicséreteid, nagyon boldog vagyok, hogy ennyire megszeretted a történetet, és a párosunkat, és amúgy az írásom. :) Reméltem, hogy sikerül hitelesen, és ízlésesen megírni ezt a részt, nagyon igyekeztem; több időt, és odafigyelést vett igénybe, mint hittem, de végül úgy érzem egész jól teljesítettem, és nagyon jó, hogy te is így gondolod.
Az pedig, hogy mást is olvasnál tőlem, teljesen felvillanyozott, örülök, hogy úgy gondolod sokat fejlődtem, ugyanis már a fejemben is van egy új blog ötlete, és már alig várom, hogy belekezdjek. Rövidebb lesz ennél, inkább amolyan kisregény, ami megfogalmazódott bennem, de nekem nagyon tetszik, és remélem ti is értékelni fogjátok! :)
Megkönnyebbülés, hogy mindenki úgy gondolja jó időben hagyom abba a blogot, nem szerettem volna, hogy az legyen a vége, hogy már unjátok, vagy elhamarkodottnak gondoljátok.
Örülök, hogy tetszett a rész, és remélem az epilógus is legalább ennyire elnyeri tetszésed! :)
Ölel, Sam. :)
Heloo!!
VálaszTörlésImádom a párosunkat!!!!Elképesztően aranyosak,szeretik egymást és ajj.Szóval,most,hogy vége a nyáladzásnak,szeretném elmondani,hogy nagyon rész lett.Sajnálom,hogy vége,de minden jónak vége van és ez pont így jó.Ennek a történetnek itt a vége. :/ :) Várom a befejező részt és szerintem egy szép monológot fogok írni erről az egészről,amit nekem adott.
xoLucy
Szia!
TörlésKöszönöm, hogy írtál nekem, és köszönöm a szép szavakat! :) Nagyon örülök, hogy ennyire megszeretted az írásom, a történetem, és a karaktereimet is, remélem a későbbi blogjaim is tetszeni fognak!
Már fent vagy az epilógus, remélem az is tetszeni fog! :)
Ölel, Sam. :)