Sziasztok!
Korábban akartam hozni, de mióta csak elkezdődött az iskola, egy szabad szombatom se volt, így lassan sikerült befejezni. Nem lett hosszú, de nem is terveztem annak, inkább egy lezárásnak, a szálak elvarrásának tekintem. Remélem tetszeni fog! :)
Köszönöm a kommenteket, és az ajánlókat Paper Queennek és Lylanak! :)
Köszönöm a kommenteket, és az ajánlókat Paper Queennek és Lylanak! :)
Nem akarok sokat írni, majd egy utolsó bejegyzésben úgyis kibeszélem magam. :)
Jó olvasást!
Ölel, Sam. :)
~*~
"Nothing ever mattered to me more than this"
Somebody to You |
- Mikor
jönnek már? A gépük már 10 perce leszállt! – toporgok az első ülésen, Tristan
családjának furgonjában, a Heathrow-i repülőtér parkolójában. Azonban nem csak én
nyavalygok.
- Szerintetek tényleg nem fura, hogy itt
vagyok? – szólal meg hátulról legjobb barátnőm, mire a vezetőülésen ülő Nick
fáradtan felnyög.
- Kellett nekem ezt bevállalnom! Öcsi,
tényleg jöhetnétek már! – kiált a levegőbe, mintha azt remélné, Jamesék
meghallják, és azonnal itt teremnek. Mindannyiunknak megvan a maga oka a
nyavalygásra, sok történt azóta, hogy a srácok elkezdték a felvételeket, és
elmentek turnéra. Bár a koncerteknek még nincs vége, csak a vizsgákra jönnek
haza, és egy hét múlva utaznak vissza - olyan izgatott vagyok, hogy újra
láthatom őket, mintha már évek óta távol lennének. Az elmúlt pár hónap próbára
tett mindannyiunkat. Mi is, és a srácok családja is alig tudta megszokni az
első hetekben, hogy nincsenek ott a fiúk. Az iskola üres volt nélkülük, bár
nekem, Nicknek, és a szülőknek volt annyi szerencsénk, hogy le tudtuk magunkat
foglalni, ha elkapott minket a hiány. Én leginkább a vizsgákra koncentráltam,
gőzerővel tanultam, és elküldtem a portfólióm és a félévi pontszámaimat az
egyetemekre, amiket megjelöltem. Bár az esetleges felvételt csak az év végi
tesztek után tudjuk meg, kevésbé izgulok, ugyanis az eddigi eredményeim,
mondjuk úgy ígéretesek. Nicknek persze ott az egyetem, és a továbbra is kitartó
kapcsolata Olive-vel; a szülőknek pedig a munka, esetleg a többi gyerek.
Szegény Connie-t sajnáltam leginkább. Alig volt egymásra időnk a tanulásom
miatt, és mivel neki nem kellett gőzerővel hajtania, és nem maradt más dolga
se, az idő a Connorral való kapcsolatát támadta meg. Már a felvételek
készítésekor látszott, hogy akadnak gondjaik, így mielőtt a srácok elutaztak,
közös megegyezés alapján szétváltak. Megviselte mindkettejüket, de ők is
tudták, hogy nem lett volna jó vége, és az első szerelmek ritkán tartanak
sokáig, így beletörődtek a dolgokba, és próbálták felnőttként kezelni. Jó
viszonyban maradtak, de azért elég feszélyezett a helyzet még. Ezért is aggódik
úgy Connie a találkozás miatt. Connor mindenképp akarta, hogy a lány
megjelenjen, miszerint akár szakítottak, akár nem, a csapatunk tagja, a srácok
szeretik, és örülne, ha ott lenne, hisz mégis sokáig együtt voltak.
Talán részben
legjobb barátnőm párkapcsolata miatt vagyok ilyen ideges. Bár James és köztem
nem fedeztem fel semmiféle eltávolodást, mégis van bennem némi aggály, hogy
hasonló sorsra jutunk mi is.
-
Szerintetek mi tart ennyi ideig? – pillantgatok az órámra, majd a bejárati
ajtóra felváltva, és türelmetlenül konstatálom, hogy legalább 14 perce leszállt
a gépük.
- Maya, nyugi! Biztos csak elkapta őket pár
rajongó, és autogrammal, meg képpel zargatják őket. Emellett végig kell jönniük
egy csomó hülye folyosón, az is lehet, hogy eltévedtek… bár ahhoz aztán tehetség
kell… - mormogja Nick magában, mire csak egy szúrós pillantást kap tőlem, de be
kell látnom: igaza van. A két hónap turné alatt úgy fogyott a lemezük, mint a
cukor, és számtalan rajongót halmoztak fel, pedig már így is egész ismertek
voltak. Nem csodálnám, ha kész rajongó tábor várná őket a kapunál.
- Na, végre! Ott vannak! – kiált fel
izgatottan Connie a hátam mögött, mire barátom bátyjáról a bejáratra kapom a
szemem, és széles vigyor szalad a számra. A négy srác egymás mellet lépeget ki
az épületből, bár látszik, hogy a hosszú út kicsit megviselte őket, fel vannak
dobva. Szememmel azonnal kiszúrom közülük Jamest, és mellkasomról azonnal
leesik az a bizonyos kő. Szinte semmit sem változott. A haja hosszabb, és
edzettebbnek tűnik, de ugyanazok a hosszú, tökéletes koordinációban lévő
végtagok, ugyanaz a ruganyos, laza járás, ugyanaz a szőke haj, és világító kék
tekintet, amit már olyan rég láttam. Kétségeimről megfeledkezve, izgatottan
pattanok ki a járműből, és vigyázva, hogy ne most akarjon valaki elütni,
keresztülsietek a parkolón, egyenesen a srácok felé. Hallom, ahogy mögöttem
nyitódik a többi kocsiajtó is, és Nick és Connie jól szórakoznak
reménytelenségemen, de nem érdekel különösebben. Sietős tempómból lassan futás
lesz, ahogy csak pár méter választ el Jamestől. Végre ő is észrevesz, és széles
mosollyal elengedi gurulós bőröndje fogantyúját, hogy kitárt karokkal
fogadhasson.
- Jesszus, Maya! – szorít magához. Átkarolom
derekát, arcom vállába fúrom, és mélyen magamba szívom illatát. Ellep az
ismerős, biztonságos melegség, végre otthon érzem magam, és békés mosoly
húzódik a számra. James is hasonlóan reagál, és ahogy izmai ellazulnak
körülöttem, tudom: ugyanúgy érez, ahogy én. – Úgy hiányoztál! – motyogja alig
érthetőn hajamba, úgy, hogy csak én hallhassam. Mielőtt azonban viszonozni
tudnám, hátrébb húzódik, és ajkait sietve az enyéimre nyomja. Míg egyik keze
nyakamra simul, másiknak ujjai már hajamba is kúsznak, és ahogy fuldokló kap a
levegőért, úgy húz közelebb magához. Felsóhajtok, ahogy megérzem az ismerős ízt,
és ingébe kapaszkodva ágaskodok lábujjhegyre, hogy többet kapjak belőle.
Csókunk követelőzően, már-már kétségbeesetten indul, hogy bepótoljuk az eddig
kimaradt időt, azonban lassacskán lenyugszanak a kedélyek, mikor rájövünk, most
már van időnk. Fejem oldalra billen, más szögből is megízlelve ajkait, míg
James nyelve puhatolózva számba siklik, hogy mélyebb vizekre evezze az egészet.
Egyáltalán nem zavar minket, hogy emberek vesznek körül, hisz én is nagyon jó
tudom, egy ekkora repülőtéren cseppet sem ritka látvány egy csókolózó pár.
Levegőhiány miatt válunk el végül, zihálva, de szélesen vigyorogva. Ahogy
kinyitom a szemem, azzal a gyönyörű kék szempárral találom szembe magam, amibe
beleszerettem, és ha lehet, még mámorosabb érzés lep el.
- Te is nagyon hiányoztál! – súgom, mire
alig hallható „szeretlek”-et lehel a fülembe, amit én is viszonzok. Azonban
rózsaszín buborékunkból egy ismerős rekedt hang szakít ki, amitől azonnal
visszazuhanok a földre, de jó kedvem nem tűnik el.
- Na, jól van fiatalok, ezt hagyjátok az
éjszakára! – hallom meg Christopher – a srácok menedzserének – hangját.
Vigyorogva, és zihálva válunk el barátommal, hogy a húszas évei végén járó
férfit is üdvözöljem.
- Én is örülök, hogy látlak, Chris! – lépek
elé, és egy gyors ölelésben részesítem. Mielőtt elmentek a turnéra én is többet
láttam a menedzsert, néha akár egy-két felvételen, mikor beengedtek, és gyorsan
rájöttünk, hogy eszméletlen jó fej, barátságos, és angolokat meghazudtolva
közvetlen, ami mindenkinek tetszett. Bár nem ismertem meg olyan jól, mint a
srácok, egész jó viszonyban vagyunk.
- Hát még én mennyire örülök, hogy végre itt
vagy! Le se lehetett lőni a srácot, egész úton nyafogott, mint egy kisgyerek,
alig várta, hogy landoljunk! – mutogat nevetve Jamesre, aki leplezni se
próbálja a nyilvánvalót, így csak csípőmnél fogva visszahúz magához, és egy csókot
nyom halántékomra. – Egyébként lassan el kéne húznunk innen, mielőtt a rajongók
megtámadják a barátnődet, meg Conniet – fordul Jameshez, és határozatlanul int
az épület felé, ahonnan kijöttek. Mivel már jóval az előtt együtt voltunk, hogy
a srácok befutottak, egyáltalán nem volt titok, hogy James foglalt. De nem
igazán tulajdonítottunk nagydolgot neki, és nem is igazán érdekeltek a
következmények. Amíg James velem van, cseppet sem zavart, a rajongók
elfogadtak-e vagy sem.
- És egyébként is, mindenki vár otthon, egy
nagycsaládos sütés-főzéssel! – vetem közbe, hogy megmagyarázzam Jamesnek is,
miért nincsenek itt a szülei. Míg a felnőttek tábortüzet raktak össze, és
nekiálltak a kaják elkészítésének – Rob még a régi grillsütőt is előhozta a
garázs mélyéről -, ránk hárult a feladat, hogy elhozzuk a srácokat a reptérről.
Bár nehéz volt meggyőzni Mrs. Simpsont, hogy sokkal egyszerűbb, ha itt fogadják
őket, mintha négy család kitódulna a reptérre, és ott esünk a fiúknak. Az anyai
féltés már csak ilyen.
- Hát akkor mire várunk még? – néz ránk nagy
szemekkel Chris, és a furgon felé siet, ahol a többiek már csak ránk várnak.
Nevetve nézünk a férfi után, mielőtt azonban követnénk, James maga felé fordít.
- Látod, mondtam, hogy minden rendben lesz!
– simít végig orcámon hüvelykujjával, ami könnyedén államra, majd ajkaimra
csúszik. Apró puszit nyomok ujjbegyére, majd közelebb bújok hozzá, és fejest ugrok
az előttem szikrázó kékségbe.
- Azért féltem, hogy találsz valami szexi
kaliforniai csajt, és smsben dobsz ki! – ugratom, mire arca elborul.
- Igazából nem ártana beszélnünk… - vakarja
meg tarkóját, és tekintetét bizonytalanul elkapja rólam, hogy ne kelljen
szemembe néznie. Egy pillanatra megmerevedek, és arcomra fagy a mosoly,
azonban, ahogy elneveti magát, és rájövök: szórakozott velem, apró ütést mérek
mellkasára.
- Cseppet sem volt vicces! – tolom el, de
egyből visszahúz, és egészen közel hajol hozzám.
- Már a gondolat nevetséges, hogy találok valaki jobbat – leheli számra, mire üdvözült mosolyom könnyedén
visszatér.
- Remélem is, hogy nem! – motyogom, és
hagyom, hogy ajkai rövid csókot nyomjanak az enyéimre.
- Ugyan már srácok, erre ráértek később is!
Húzzunk már innen! – kiált oda nekünk ezúttal Nick, mondatát pedig egyetértő
igenek, és morgások követik, de tudjuk, igazából velünk együtt örülnek. Nevetve
húzódom el Jamestől, aki ujjait az enyéimbe kulcsolva indul el, maga után húzva
engem, és a bőröndjét is.
Igaza volt
Jamesnek: minden rendben volt, van, és lesz is közöttünk. Minden, ami számít,
azok a srácok, akik türelmetlenül várnak a furgonnál, és persze James, aki
rendíthetetlenül jön mellettem. Hogy meddig fog ez közöttünk tartani, azt nem
tudom; talán egy évig, kettőig, vagy tovább. Az idő bizonytalan, de abban
100%-ig biztos vagyok, hogy én egy percet sem hagyok elszállni, és minden
pillanatot kiélvezek.
VÉGE
Drága Sam,
VálaszTörlésNem fogok búcsúzkodni. Szimplán azért nem, mert akkor abba a hitbe ringathatom magam, hogy még nincs vége. Már csak azért sem, mert Te is a következő bejegyzésben fog elköszönni a történettől és tőlünk, szóval én is akkor tervezek egy igazán kimerítő összefoglalót, remélem nem bánod. Ráadásul emailben még úgyis kifejtem párszor, hogy mennyire hiányzik már most James és Maya.
Szívesen olvastam volna még tovább is, de neked van igazad, ez pont a rövidsége miatt lett éppen tökéletes. Connie és Connor különválása pedig nem lepett meg, ugyanis valljuk be, ha az ő kapcsolatuk is sínen maradt volna, már talán akadtak volna kétségeim a dolog realitása kapcsán. Így viszont le a kalapot előtted, tetszett a végén Maya néhány gondolata arról, hogy nem tudja meddig lesznek együtt. Nem álmodozik arról, hogy élete végéig James mellett marad, egyszerűen csak élvezi, amígy együtt vannak. Ó, és arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy mennyire ééédesek együtt! Megzabálom őket! :* ♥
Azt persze már mondanom sem kell, hogy imádlak...
Millió puszi,
Bia
Ui.: Ha valaki megelőz a kommentelésben...
Drága Bia,
TörlésÉn magam sem hiszem el, hogy tényleg vége, és itt a búcsú ideje, de ennek is be kellett következnie valamikor. Sajnálom, hogy már nem kell gondolkodnom Maya és James kapcsolatának folytatásán, de szerintem jobb is, mert biztos nem jutott volna eszembe semmi egyedi. Ez a történet megérett a végére, és erre nagyon büszke vagyok. :)
El nem tudod képzelni mennyire boldog vagyok, hogy ennyire szereted a történetet, remélem a továbbiakat is ennyire fogod! Mondjuk, ahogy már említetted, magam sem tudom mivel fogom felül múlni ezt... de talán egyszerűbb, ha meg sem próbálom. Egy teljesen új történetet fogok alkotni, ettől függetlenül. :) És reménykedem, hogy legalább ekkora sikere lesz. :D
Nem is akartam azt a nyálas örök szerelmet belerakni, hisz még csak 18 évesek, és Maya független annyira, hogy nem tervez a végletekig. Talán sokáig tart majd a szerelmük, talán hamar vége lesz, ezt még ők sem tudják, de ez a jövő zenéje, és nem is fontos. :)
Köszönöm a kommentedet, nagyon sokat jelentett! :)
Ölel, Sam. :)
Ui.: Megnyugodhatsz, te lettél az első! ;)
Drága Sam!
VálaszTörlésNem tudtam, mit várjak az epilógustól. Hogy mit várjak tőled. A magam részéről ugyanígy, a turné utáni első találkozásukat írtam volna meg, úgyhogy megmosolyogtatott, hogy e téren egy rugóra jár az agyunk.
Maya most is olyan fiatalos, igazi belevaló csajszi volt, mint a történet folyamán végig, és nagyon örülök, hogy a karakterét nem rontottad el erőltetett klisékkel. A szerelmi története úgy volt jó James-szel, ahogy. Imádtam a párosukról olvasni, és ebben a szösszenetben, amit kaptunk tőled, is ezt éreztem, Helyre állt a lelki békém, mert egy ilyen történetet tényleg nehéz lezárni, az ember úgy érzi, mintha egy folyót akarna elrekeszteni, hiszen mindannyian tudjuk, hogy a fiúk sikere folytatódik, egyre többet utaznak majd, a páros egyre többet lesz külön stb. de mégis úgy oldottad meg, hogy bár érzem ezt ,tisztában vagyok vele, nem aggódom, mert ahogyan Maya is mondta/gondolta a végén, az a lényeg, hogy kiélvezzék az együtt töltött időt.
A többi szereplő komikus volt, jókat mosolyogtam, s bár sajnáltam Connie-t és Connort, ilyet az élet, túl szép lett volna, ha nekik is összejön. De persze ez nem jelenti azt, hogy a jövőben ne próbálhatnák újra. A családos sütögetés is tetszett, főleg, hogy mindegyik fiúról volt egy kevés említés a lezárásban, így nem volt hiányérzetem.
Kicsit megzavart, mikor a "Folytasd!"-ra kattintottam a végén, de tulajdonképpen, azt üzenem, hogy folytasd az írást, abba ne hagyd, alig várom, hogy mást is, megint olvashassak tőled! <3
Köszönöm, hogy megírtad ezt a sztorit, nagy élvezettel olvastam suli alatt, érettségi alatt, nyáron és még most is!
Sok szeretettel, FantasyGirl
Kedves FantasyGirl!
TörlésA te történetedet olvasva szerintem hasonló a stílusunk, és ennek örülök, úgy tűnik sok közös van bennünk. :D
Örülök, hogy tetszett az epilógus, és elégedett voltál vele, és főképp: nem csalódtál bennem! Ahogy mondod, nehéz lezárni egy ilyen történetet, hisz nem volt benne nagy durranás, ami a végét jelentené, ha nem figyelünk, olyan lesz, mintha egy dalt a refrén közepén hagynának abba. De örülök, ha úgy gondolod sikerült megcsinálni élvezhetőre, és kielégítőre, mert nagy fejtörést okozott.
Nem akartam semmilyen klisét bele, ezért nem írtam örökké tartó szerelmet, hisz egyáltalán nem passzolna sem a történethez, sem a karakterekhez, de főleg nem Mayahoz. Ő egy talpraesett, független lány, és biztos kiszaladna a világból, ha valaki ezzel jönne, mikor 18 éves. :) (Na tessék, már elő emberként beszélek a karaktereimről!) És épp a klisék miatt szakított Connor és Connie (akinél már megbántam a névválasztást, mert aszerint akár ikrek is lehetnének). Túl tökéletes lett volna, és szerintem nyálas is. Ez így valóságos, és megfelelő. :)
Örülök, hogy írtál, kíváncsi is voltam a véleményedre nagyon! Remélem a továbbiakban is velem tartasz majd! :)
Ölel, Sam. :)
Kedves Sam!
VálaszTörlésBevallom, hogy lecsordult egy könnycsepp az arcomon, ahogy megláttam a vége feliratot. Gyerekes, de imádta, ezt a történetet, pont amiatt, mert nem volt benne semmi extrém, csak a mindennapok, egy szerelmes tinédzserpár. Tudom, hogy még nincs vége, még lesz egy búcsúbejegyzés, de mégis...
Én korántsem voltam biztos benne, hogy ez lesz az epilógusban, ez eszembe sem jutott. Mindenesetre jó ötletnek találom, hiszen nem derül ki belőle minden, nem tudni, happy lesz-e majd a jövőjük. Sajnálom Connie-t és Connort, hiszen nagyon a szívemhez nőttek, ugyanakkor nem jöhet össze mindenkinek. James karaktere igazán tetszik, felettébb szimpatikus, és soha nem rontottad el valami olyasféle "nyálassággal", mint amit e legtöbb bandás blogban tapasztalok. Most is, látszott rajta a ragaszkodás, hogy hiányzik neki Maya, de mégsem lett lányos a természete, hanem megőrizte a humorosságát.
Szóval... én nagyon szeretem ezt a történetet. <3
Üdv,
Maffia
Kedves Maffia!
TörlésTe jó ég, el nem tudod képzelni mekkora öröm, hogy ennyire szeretted a történetem, főleg, hogy nem volt benne semmi extrém - téged idézve. :) Ez nagyon jól esik! *-*
Annak is örülök, hogy meglephettelek a végkifejlettel, sokat filóztam rajta, hogy mit is, és hogy írjam, hogy ne legyen se klisés, se nyálas, hanem méltó legyen a történethez. Nagy kő esett le, hogy tetszik, és elégedettek vagytok vele mind. :) Conniékat ha együtt hagyom, nem lett volna valóságos, hisz ők amúgy is fiatalabbak, az első szerelmek ritkán tartanak sokáig. Maya és James pedig rejtély, ezt már csak ők tudják. ;)
Örülök, hogy ennyire szeretted, remélem a továbbiakban is benézel majd a blogjaimra. :)
Ölel, Sam. :)
Drága Sam!!
VálaszTörlésMár régebben elolvastam az epilógust,mégsem tudtam rávenni magam,hogy írjak.Nagyon sok mindent köszönhetek ennek a blognak,így kicsit furcsa,inkább megmagyarázhatatlan érzést kelt,hogy vége.(Remélem meghagyod,hogy bármikor visszajöhessek feleleveníteni a sorokat,úgy,mint amikor egy könyv lapjait lapozgatod újra,mivel megláttad és tudtad,hogy te újra bele akarsz lépni a történetbe.) A mostani blogos "korszakom" elején találtam rá a blogra.A második volt és emlékszem mindig epekedve vártam az új részeket,még infón szabadfoglalkozáskor is megnéztem,hátha raktál fel egy új fejezetet.Nem tudtam mi a The Vamps,kik a fiúk,mi a fanfiction és bár nem lettem hatalmas rajongója a bandának,mégis megismertettél velem egy nagyon jó bandát és egy fantasztikus blogos kategóriát,amit mai napig több blogon is olvasok.Tudom,mennyire ki voltam borulva a játszóteres esti kiruccanásuk után,nem hittem el,hogy nem lett közöttük semmi és hajtogattam,hogy ez az olvasók kikészítése.Szerettem olvasni a különböző "kalandokat",eseteket amik velük történtek és emlékszem,hogy milyen jó is volt olvasni,hogy végre összejöttek.Tetszett a realitás amivel írtad és,hogy most a végén megmutatták,hogy miket ki nem bír egy kapcsolat,plusz Maya nem tervezett örökké,mint a mesékben,hanem pár évre,mégis ott a gondolat,hogy ki tudja,talán mégis "örökké" lett a dologból.Szóval csak egy hatalmas köszönet amiért most több blogot is olvasok,megismerkedtem egy jó bandával,az egyik kedvenc bandámat szerettette meg velem pár másik fanfiction amit a te oldalad által ismertem meg.Biztos vagyok benne,hogy még tudnék sorolni dolgokat,de lehet,hogy elég is ennyi.Ha múltidőben írtam is pár dolgot,azt akkor is máig úgy gondolom és fogom is.Nem mellesleg fantasztikusan fogalmazol,imádom ahogy írsz,szóval gratulálok.KÖSZÖNÖK MINDENT!!
xoLucy
Drága Lucy!
TörlésTeljesen meghatottál a kommenteddel, és ezt most komolyan mondom. *-* Nagyon örülök, hogy megszeretted a blogom, hogy ez által ismerkedtél meg a blogvilággal, és annak is egy bizonyos kategóriájával, amit azóta is szeretsz. Eszméletlenül jól esik, hogy ennyit jelentett számodra a történetem, hisz ezt magam sem hittem volna, hogy tudok valami jelentőset alkotni, pedig ez is csak egy egyszerű történet volt, semmi extrával. És hogy ennek ellenére ennyien megszerették, és követték rendszeresen, ez nagyon sokat jelent nekem! Köszönöm, hogy elviselted a szemét húzásaimat, mikor nem alakultak fényesen a dolgok, esetleg mikor tovább húztam az agyatokat a kelleténél, nem csodálkoztam volna, ha ezek miatt jó páran elhagyják a blogot. De mégis kitartottál te is, és velem maradtál, és emiatt nagyon hálás vagyok! *-* Lassan komolyan elsírom magam!
Örülök, hogy elégedett vagy az epilógussal, nagy kő esett le! Főleg, hogy reálisnak gondoltad, mert az egész blog alatt az volt a célom, hogy olyat alkossak ami akár gond nélkül meg is történhet/történhetett.
Szóval összegezve köszönök mindent, hogy írtál, a dicséreteket, és a boldog pillanatokat, amiket okoztál a kommenteddel! :) Remélem a továbbiakban is benézel majd hozzám, én nagyon örülnék neked! :)
Ölel, Sam. :)
Drága Sam!
VálaszTörlésHosszú kihagyás után végre eljutottam odáig, hogy befejezhessem ezt a blogot és megírjam a kommentet is, ahogy ígértem. Bár őszintén szólva, miután vagy tízszer egymásután elolvastam a VÉGE feliratot, jó néhány percig csak ültem magam elé bámulva és azon gondolkoztam, mit is írhatnék ide.
Az elmúlt három fejezetben és az epilógusban benne volt minden, amit vártam ettől a történettől, Maya és James kapcsolatától, a fiúk sorsától, sőt, még annál is több. Imádtam minden egyes sorát ezeknek a részeknek, végig szélesen vigyorogtam olvasás közben, az epilógusra kattintva pedig már éreztem, hogy egy-két kósza könnycsepp is kikívánkozna belőlem. Sajnálom, hogy ennyire lemaradtam, főleg így a legvégén maradtam el, számomra mégis üdítő karácsonyi ajándék volt befejezni ezt a történetet. Talán mondanom sem kell, hogy a 41. fejezet volt az abszolút kedvencem, hisz' tele volt édesebbnél édesebb Maya-James jelenetekkel, a végén pedig imádtam Maya visszaemlékezését a kapcsolatukra, s vele együtt én is visszapörgettem az elmúlt részeket. Mennyit szurkoltam nekik, hogy jöjjenek össze, mindketten rengeteget változtak a történet néhány hónapja alatt, és az összes rövidebb-hosszabb fejezet igazi felszabadulást és kikapcsolódást jelentett egy-egy húzósabb napomon.
Ahogy már előttem is elmondták páran, Connie és Connor kapcsolatának vége engem is elszomorított, de ahogy említetted, az élet nem mindig végződik maximális happy enddel. Bár pont úgy fejezeted be a történetet, hogy az olvasó bármit beleképzelhetett a folytatásba.
Bandás ficeket tekintve iszonyatosan negatív és kritikus vagyok, éppen ezért hihetetlenül örülök, hogy te elkezdted, írtad-írtad-írtad, végül befejezted ezt a történetet, mert ettől úgy éreztem, van még valahol egy csepp víz a száraz sivatagban. Nem mellesleg e blog hatására szerettem meg a Vampset is, rosszabb napjaimon egy-egy vidám számuk simán fel tud vidítani. ^^
Köszönöm az élményt, amit Maya, James és a The Vamps története adott! Csak reménykedem benne, hogy nem ez volt az utolsó írás, amit kiadtál a kezeid közül, mert személy szerint még nagyon szívesen olvasnák több Sam-féle blogot! :)
Így december 25-e végén nagyon boldog, békés karácsonyt! :)
Ölel,
Riri
Drága Riri!
TörlésSajnálom, hogy csak most jutottam el oda, hogy visszaírjak a kommentedre, de valami vagy közbejött, vagy fáradt voltam, vagy egyszerűen csak kiment a fejemből.
Azonban, most hogy leültem, azzal a szándékkal, hogy mindenképp reagálok valamit erre a kommentre, egyszerűen nem jöttek a szavak. Mai napig meglep, hogy ennyien szerették, és olvasták ezt a blogot, hisz csak egy volt a sok limonádészerű történet közül, semmi izgalom, vagy körömrágás nem volt jellemző rá, és kiszámítható volt. ... Na jó, tény és való, én is nagyon szerettem ezt a sztorit. Az egyszerűségében volt a szépség, és élvezhető volt. És ahogy mondtad, befejeztem - ami mostanság sajnos ritka -, és ezzel saját magamat is megleptem.
Köszönöm a kedves szavaidat, hogy olvastad, és amikor csak tudtál írtál is nekem egy szép hosszú kommentet, így mindig volt miből támaszt nyernem. Furcsa, de még mindig alig hiszem el, hogy te is ennyire szeretted a blogot. Ne érts félre, Lusie K Grotte-nak (anno Luna Grott) is folyton ezt mondom, hogy szégyenlős vagyok bemutatni az írásom olyanoknak, akikről úgy gondolom különösen tehetségesek. Félek, hogy túl béna vagyok, és ezt ti is észreveszitek. Így az, hogy ilyen lelkesen kommenteltél, olvastál minden részt, és még ennyi idő után is mindenképp el akartad olvasni a blog végét, és nem lankadt az érdeklődésed... ez egyszerűen hiperszuper! :D (Jobb szót nem is tudok rá!)
Már dolgozom is egy új történeten, bár nem tudom mikor lesz még belőle blog, mert ez egy kicsit bonyolultabb történeti háttérrel rendelkezik, azért remélem abba is belenézel majd. :)
Szóval összegezve, ez után a szedett-vedett válasz után: köszönök minden támogatást, kommentet, kedves szót, és remélem még hallok felőled! :)
Sok sikert a sulihoz, és a blogjaidhoz is! :D
Ölel, Sam. :)