Prológus

Sziasztok! Az ötlet egy videó után pattant ki a fejemből, ezért kíváncsi vagyok mit szólnak hozzá mások. Remélem tetszik, és sokan olvassák majd... bár gondolom ezt szeretné mindenki. :) Ez nem One Directionos fanfiction, egy másik bandáról írok, akik annyira nem ismertek, de megszállt az ihlet, és ilyenkor ki kell írnom magamból. :) Remélem elnyeri tetszéseteket. :) Komizzatok, pipáljatok, ha tetszik! :D

Sam. ;)

 - És csak azért, mert ez a végzős évetek, még nem azt jelenti, hogy mindent szabad! – int Mrs. Perkins, az évnyitó napján. A 105-ös teremben ül az osztály, benne én is, és csak azt várom, hogy végre kijussak innen, mert kb. 7000°C van az teremben. És oké, hogy az iskolai egyenruha szoknyából és ingből áll, de akkor is folyik rólam a víz. – Komolyan mondom, srácok! Nem kell semmi botrány, semmi csíny… igaz, Maya? – néz rám Mrs. Perkins, mire eszembe jut a tavalyi kis szívatásom, amikor a félresikerült tanári képeket kiragasztottam a falakra.

Én vagyok az suli újság főszerkesztője, és elegem volt, a tanári cenzúrából. A képek felfedésével meg akartam mutatni, hogy fölösleges az ellenőrzés, mert ezeket a képeket is belerakhatnám, de nem teszem. Persze 2 hét elzárást kaptam, és egy igazgatói intőt, az óta minden tanár utál, de a cenzúrát visszavonták.

Csak visszamosolygok Mrs. Perkinsre, mire mindenki felkuncog, és sugdolózás támad. Két paddal előttem, Cooper Grey hátra fordul, és rám kacsint, elismerését mutatva, mire csak szélesen elmosolyodom.

  - Maya, az elrettentő példa. Látjátok, milyen büntetést kapott, szóval csak semmi csíny! – mutat rám Mrs. Perkins ujjával, és ettől kedvem támad beszólni, hogy megtanították-e szülei, hogy ujjal nem mutogatunk. De inkább tartom a szám.

  - Kezd elegem lenni ebből a tanárból. Mikor megy nyugdíjba? – hajol felém Cassidy a mellettem lévő padból.

  - Elpusztíthatatlan. Mi előbb halunk meg. Minimum van 60 éves, de kinéz vagy 50-nek – forgatom a szemem, de inkább visszaülök normálisan a székemre, mert nem akarom már az első napom megrovással, vagy bármivel kezdeni. Mrs. Perkins még elmondja nekünk az iskolai rendezvények, versenyek adatait, majd végre megszólal a csengő, és mindannyian felpattanunk.

Elsőként szaladok ki az ajtón. Levegőre van szükségem! Feltépem az ajtót, és átugrom a küszöböt, kis híján beleütközve egy srácba.

  - Héé, óvatosan! – lép hátra feltett kézzel, így mutatva nem akar bántani. Felvont szemöldökkel nézek rá, mire elneveti magát, majd mintha leesne, neki ki vagyok, megvilágosodva rám mosolyog. – Te Maya Ross vagy, ugye? A fotós csajszi – erre még magasabbra szalad a szemöldököm. Fotós csajszi? Szóval így hívnak a suliban?

   - Igen, te pedig? – lépek arrébb, mert a teremből kiömlő emberek majd fellöknek.

  - James. James McVey – nyújt kezet. Most hogy említette a nevét, beugrik valami. Kosaras, igen ismerem őt, az egyik lány a suli újság szerkesztőségéből járt vele. Szegényt nagyon a padlóra küldte. De… ez engem nem igazán érdekel.

   - Hát… örültem a találkozásnak, James. Most sietek, mert ha nem gyulladok meg a suliban, akkor a suli fog, és én egyiket sem szeretném megvárni – húzom el a számat, és elengedem a kezét. Csak nevet rajtam… pedig ez nem is volt olyan vicces. Csak intek neki, és már fordulok is el tőle, és megyek kifelé. Kint a kocsimhoz megyek, amit tavaly kaptam… a fenét! Vettem. Használt autó, egy öreg jeep, de nagyon szeretem. Szállok is be, már indítanám, amikor meglátom Cassidy-t, integetve felém sietni.

  - Szia, hazadobnál? Nate kereke defektes, én meg ezekben a sarkakban nem tudok hazasétálni – mutat 11 centis magas sarkújára. Nate évfolyamtársunk, Cass és ő már majdhogy egy éve együtt vannak.

   - Persze, pattanj be! – intek, hogy szálljon be. Óvatosan hajtok ki a parkolóból, sok az ember… vigyázok, még akkor is, ha egy-kettő meg is érdemelné, hogy elüssék… mondjuk Mrs. Perkins. Ezzel a gondolattal, egy mosollyal irányítom kocsim az útra. Túléltem az első napot. Már csak 184 van hátra. Szuper. Csak ne kössek ki megint az elzáráson… áh, azt úgysem úszom meg!