14. Chapter

Mivel karácsony van/volt, úgy döntöttem hozok nektek egy részt. :D Volt időm megírni, és remélem elnyeri a tetszéseteket is. Nem valami hosszú, de a végével remélem kiengesztellek titeket. :) Köszönöm Looney Germannak, és Bia Joy-nak az állandó kommenteket, köszönöm a pipákat. :) Remélem mindenkinek jól telt a karácsony, és degeszre tömte magát bejglivel. :) Nos, nem is akarom húzni az időt! Jó olvasást, és hagyjatok magatok után nyomot! :)

xo. Sam. :)

Ui.: Tessék meghallgatni a kép alatt található dalt a megfelelő időben! ;)

~*~

Romantic

Heart by Heart

 - Oké, mesélj inkább te valamit! Mit dolgoznak a szüleid? – fordítja felém a fejét, kétségbeesetten keresve másik témát. Nem akarom, hogy kényelmetlenül érezze magát, így inkább rákezdek mesélni. Nem tudom, mit kéne, de csak beszélek.

 - Anya nővér a St. Mark kórházban. Apa pedig egyetemi professzor. Építészetet tanít – mesélem. – Azt remélik majd én is nála fogok tanulni – húzom el a szám.

  - És nem akarsz? – komoly érdeklődést érzek a hangjában, és ez jól esik.

  - Nem. Utálok mindent, aminek köze van a matekhoz, a tervrajzokhoz. Én fotós akarok lenni, de szerintem ezzel nem okozok meglepetést – mosolygok rá.

  - És a szüleid nem támogatnak?

 - De, nincs bajuk vele, csak azért reménykednek – vonom meg a vállam. – Szerencse nincs bajuk semmivel, amibe belekezdek én, vagy a húgom. Támogatnak minket, ha az nem oltári nagy hülyeség. Brook például nagyon jó táncos. Már 4 éves kora óta jazz balettozik, és nagyon ügyes – mesélem.

  - Mindenben támogatnak? – néz rám, és félve nézek vissza. Hangjában hátsószándék bujkál, és előre félek, milyen témát akar felhozni. Csak bólintok. – És mi van a pasikkal? – vigyorog. Hát persze! Gondolhattam volna! Csak a szememet forgatva felnevetek, és inkább az égre fordítom a tekintetem. – Mi az? Ez egy normális téma! Na, mondd, mit szokott apád szólni egy új baráthoz? – böki meg a vállam, hogy újra ránézzek, és válaszoljak.

 - Mint a legtöbb apa. Eleinte szigorú, hűvös, aztán meghívja a srácot vacsorára. Azon feltesz egy csomókérdést elérve, hogy a „választott” eléggé feszélyezve és kínosan érezze magát. A vacsora után eldönti, hogy kedveli-e, pasit, avagy nem – mesélem.

 - Szóval jól megdolgozza – nevet fel. Erre nem válaszoltam, inkább rátértem arra a kérdésre, amit már amúgy is fel akartam tenni.

 - És mi volt veled, és Victoriával? – fordulok az oldalamra. Victoria volt a lány, akivel csúnyán szakítottak tavaly.

 - Jaj, ne is említsd! – csap a homlokára, és megdörzsöli az arcát. – Az a lány nagyon tapadós volt! Ezért mentünk szét olyan hamar! – magyarázza.

 - Ugyan, ez olyan pasi duma! Nektek mi nem tapadós? – rám néz, és felvonja a szemöldökét.

 - Napi 25 percet kellett beszélnünk telefonon, mert annyira hiányoztam neki. A telefonszámlám az egekben volt, mert ha nem hívtam folyton azzal zaklatott, hogy már nem is fontos nekem. Minden szünetben ott volt mellettem, nem csinálhattam semmit a haverjaimmal, csak ha ott volt velem, és az egész kapcsolat alatt becézgetett bénábbnál bénább nevekkel – sorolja, én pedig csak ámulok.

  - Például? – túl kíváncsi vagyok, muszáj megkérdeznem.

  - A legrosszabb, amikor Póni Babának hívott – grimaszol, én pedig nem tudom visszatartani, hangosan felnevetek. Szegény James!

  - Oké, ez tényleg borzalmas! De akkor miért maradtál vele 2 hónapig? – elvigyorodik, az égre néz, majd vissza rám.

  - Mondjuk úgy nem unatkoztunk, ha egyedül voltunk – kacsint rám, én pedig csak forgatom a szemem, és visszagördülök a hátamra.

  - Na, ez volt tipikus pasi duma – motyogom cinikusan, és most ő fordul az oldalára, és engem figyel egy engesztelő mosollyal.

 - Csak vicceltem. Na, jó, nem, de nem vagyok olyan, mint például Cooper Grey. Én tudok komoly is lenni – magyarázza, és megkockáztatok egy pillantást felé, mire ő rebegtetni kezdi a szempilláit felém, alatta pedig gyönyörűen csillog a szeme. Miért van ilyen szép szeme?!

 - Jól van, nem fogok most veszekedni. Csak tudod, nagyon utálom az ilyen dumát. Akár mennyire nem úgy látszik… mert biztos nem néznéd ki belőlem, de oda vagyok a romantikáért. A régi tipikus, közhelyes romantikáért. Az őseink még tudták a módját. Szerelmes levelek, és szerenádok. Virág, és csoki a lánynak, lopott csókok… Hova tűnt ez a romantika? – fordítom felé a fejem. Halvány mosollyal az arcán néz, és még így a sötétben is tökéletesen ki tudom venni a vonásait, olyan közel van hozzám.

 - Még mindig létezik, csak ritka. De jól hangzik… amit meséltél. És egyetértek veled. De ha belegondolsz, azért ez az este kitett magáért. Senki nincs, aki megbámulna, egyedül vagyunk… - hangja szép lassan halkul el, az utolsó szavakat már suttogja.

Nem tudom levenni róla a szemem. Teljesen megbabonáz pillantása, mintha nem csak a játszótéren, de ezen a földrészen is csak ketten lennénk. Tekintete lassan lejjebb csúszik ajkamra, és felemelve a fejét közelebb hajol. Szívem hevesen ver, és akár náluk, mikor elbúcsúztam, most is elvörösödöm. De ezzel sem ő, sem én nem foglalkozunk. Én is mozdulok, és az oldalamra fordulok, ezzel átlépve a köztünk lévő távolság nagy részét. Orra már az enyémet érinti, és egyikünk sem akar megállni. Alig pár milliméter van szánk közt, mire lecsukódik a szemem. Emiatt egy pillanatra habozik, hallom heves lélegzeteit, és csak várok. Várom, hogy ajkai az enyémeket érintsék, és most már biztos vagyok benne, hogy én is ezt szeretném. Nem ismerjük még egymást annyira, de valami különös vonz hozzá, amit nem tudok figyelmen kívül hagyni, vagy megfeledkezni róla. Teljesen el tud varázsolni, és ez zavar. De mégis tetszik…

Nem tudom befejezni a gondolataimat sem, mert megérzem ajkai érintését, ahogy puhán az enyémre simulnak. Óvatosan, tétovázva csókol meg, nem tudja, hogy csak leblokkoltam, vagy tényleg nem akarok mozdulni. De miután kezem mellkasára csúszik, és közelebb húzódva visszacsókolok, sokkal határozottabb lesz. Hajamba túr, míg szabad keze gerincemen siklik végig, amibe beleborzongok. Ez mindig is a gyengéim közé tartozott. Derekamnál fogva magához húz, így teljesen hozzásimulok, és megrémít az érzés, hogy nem is akarok elhúzódni.

Ajkai édesek, puhák, maga a csók pedig hihetetlen. Nem megy túlzásba, csak lassan óvatosan simogatja ajkaival az enyémeket, én pedig szinte szédülök. Igaza volt, ez az este kitett magáért. De nem lett volna olyan jó, ha James nincs itt velem.