17. Chapter

Sziasztok! Nos, ahogy ígértem, itt az új rész! :D Remélem elnyeri mindenki tetszését!

És mint mindig, jön a köszönet nyilvánítás. :) Elsőnek is Anne Hudsonnak köszönöm, hogy segített ebben a részben, akár csak az előzőben! Lehetetlen küldetés volt, ezt egyedül megírni, így nagyon hálás vagyok, hogy segítségemre sietett! :) És kedves olvasóim, olvassátok az ő blogját is, mert fantasztikus! :D Aztán köszönöm az előző részhez érkezett pipákat, és kommenteket, és a 15 (!) rendszeres olvasót! Köszönöm Lottie Brooksnak a kritikát, és Diananak a díjat! Szerintem nem felejtettem el semmit, de ha igen, várom a reklamációkat! :)

Nos, elég is szerintem ennyi. Fárasztó heten is vagyok túl, így inkább nem is panaszkodok nektek. 

Jó olvasást! :D

Sam. :)

~*~

Perfect idea

Superman

James McVey

Lehet, hogy kicsit elaludtam, mert a csengő kínzó hangjára pattan ki a szemem. Ki az, aki ilyenkor itt van? Még 9 óra sincs. De valószínűleg nem hozzám jöttek, mert akkor… 

- James, te lusta disznó! A garázs zárva, te meg itt henyélsz? Kifelé! – hallom Brad türelmetlen, bár nevető hangját. Kopogtatni sem bírnak, csak berontanak, mintha övék lenne a ház, és a lakónak egy perc türelme sem lehet.

 - Hagyj. Békén! – húzom magamra a takarót, ezzel jelezve, hogy nincs kedvem a hülyeségükhöz. De nagyon jól tudom, hogy még nincs vége.

  - Ilyen könnyen nem szabadulsz, amigo – nevet Bradley. – Hosszú volt az éjszakád, mujerigeo? – kikészít, mikor spanyolul beszél, de most kicsit meglep, hogy egyből kitalálta, miért vagyok ilyen nyúzott. Megkönnyebbülésemre nem látja az arcom, így nem nyaggat tovább ezzel, inkább azzal foglalatoskodik, hogy felkeltsen mély, szép álmaimból. Ráugrik az ágyamra, és azt trambulinnak használja. Egyáltalán nem zavarja, hogy én ott bújok a takaró alatt. Kávét ivott, vagy mi a franc van vele?

Jól van, nem menekülök. Megadom magam! Lelököm a takarót, és szúrósan Brad-re nézek, de mikor látom, hogy nem lankad a kedve, felállok, és kimegyek a garázsba. Útközben összetalálkozik a tekintetem Connor érdeklődő, és Tristan álmos arcával, de most ezzel sem törődök, minél hamarabb végezni akarok. A többiek követnek, és elfoglalják a helyüket. Brad még mindig fel van pörögve. Ugrál, és énekel, táncol, és még mindig énekel! Uh!

  - Oké, srácok! Az első dal, amit játszunk, legyen a Bruno Mars, úgy is gyakorolni kell a Háborúra – mondja Brad, és a mikrofon elé áll. Tristan zombik lassúságával ül a dob mögé. Megütögeti a dobütőket, ritmust adva ezzel, és belekezdünk a számba. Nem elég, hogy pár ütemmel később lépek be, de még a hangokat is eltévesztem. Próbálok korrigálni, de lemaradtam, már nem tudom felhozni magam.

  - Rendben, kezdjük, előröl – siet a segítségemre Connor. Hálásan rá mosolygok, és újra neki látunk. Most sikerül időben kezdeni, de a hangok még mindig nem stimmelnek. Persze, most is Connor figyel fel rá. Brad túl gyors ahhoz, hogy hallja, Tristan pedig túl lassú.

  - James, minden oké? – fordul felém Connor.

  - Ja, persze – motyogom az orrom alatt, és próbálok minél meggyőzőbb lenni, de úgy tűnik, nem veszi be.

 - Tartsunk egy kis szünetet srácok! – mondja, és leteszi a gitárt, és leveti magát a kopott kanapéra. Megütögeti a mellette léve helyet, hogy üljek le, és fogjak bele a dumálásba. Leteszem a hangszert, és kényelembe helyezem magam a bőrülésen. Bárgyú tekintettel nézem, ahogy Brad a mikrofon állványnak udvarol, és táncra hívja, Tristan pedig a dobokra fekve pihen… mi a francot csinált éjjel?!

Félve Connorra nézek. Ő huncut mosollyal az arcán figyel. Huh… oké, valakivel csak meg kell osztanom a gondom. Jelen esetben Connor az, aki meghallgat, és fel is fogja. Neki ott van Connie, valószínűleg tanácsot is tud adni.

  - Tagnap, vagyis ma hajnalban… vagy valamikor a közelmúltban, esti sétára vittem Mayát – kezdek bele -, a játszótéren kötöttünk ki, és ott olyat csináltam, amit egyedül nem tudok megoldani.

  - Oké, én segíthetek. Miért nem szoltál hamarabb? A felső fiókomban van egy doboz koton. A nőgyógyász meg biztos tud valami… - elképedve nézek haveromra, majd hogy észhez térjen, a vállába ütök. Connor értetlenül néz rám.

  - Nem fektettem le, hanem megcsókoltam – világosítom fel. – Amúgy – gondolkozok el -, mért van neked olyan csomag a fiókodban? – kérdezem mosolyogva.

  - Tudod, ha… vagy véletlen… - vakarja a tarkóját – jön Connie, és… öhm… tudod. De most nem én vagyok a téma – vált hangnemet. – Gratula Mayahoz, de mi a probléma?

   - Nem tudok mit csinálni. Most ez csak egy csók volt, vagy ez az a csók volt? Érted, ugye?

 - Figyelj – teszi kezét a vállamra -, nem tudok segíteni, ezt neked kell megoldanod. De elmondhatom, hogy mi történt velem és Connie-val – ajánlja fel. Mosolyogva bólogatok. Úgyse hallottam még a sztorit. Kíváncsivá tett.

  - Minden a legelső nap kezdődött. Elsősként léptem be az iskola kapuján – kezd bele, a hosszúnak ígérkező történetbe. – Az évnyitó az udvaron volt. A sok ember között kiszúrtam, olyan tanácstalan volt. Megszeppenve állt a többiek mögött, nem tudta, melyik osztályhoz tartozik. Reménykedtem, hogy az enyémhez, de nem. Évfolyamtársak lettünk, és féltem megszólítani. Az első félévben csak szuggeráltam, és figyeltem. Második félévben eldöntöttem, hogy megszólítom. Gondolatban valahogy könnyebb volt. De tavasszal, kemény döntést hoztam. Elhatároztam, hogy elhívom valahova. Fagyizni mentünk. Nagyszerűen sikerült az első randi, és utána napi rendszerességgel beszéltünk. Egyszer megemlítette, hogy imádja a fotózást. Utánanéztem, hogy hol lehet ilyen képeket nézni, vagy találni. Múzeumba vittem. 21. századi művészet néven van egy kiállítás. Nagyon tetszett neki, sőt oda volt érte. A randi után meghívott magukhoz. Nagyon örültem, hogy ennyire közel állunk egymáshoz. A szülei otthon voltak, így be tudott mutatni nekik. De szégyenemre, összetörtem az anyukája antik vázáját. Úgy gondoltam ezzel elvesztettem az összes esélyem. Nem akartam tovább útban lenni, ezért haza indultam. Connie kikísért. Az ajtóban azzal búcsúztam, hogy akkor elszálltak az esélyeim, de ő azt mondta, most még több van, mint előtte – az emlék hatására elmosolyodik. – Kaptam az alkalmon, megpróbálkoztam egy csókkal, amit viszonzott. Így végül nyárra megszereztem az imádott nőt.

Aranyos történet, és a randi ötletek egész jók. Főleg a múzeum, Maya is fotós, ezért… Ez az!

- Connor, te egy zseni vagy – kiáltok fel örömömben. A fiú értetlen fejet vágva néz rám. Nem várom meg, hogy rákérdezzen, egyből válaszolok. – Múzeumba viszem!