16. Chapter

Sziasztok, nos, ahogy ígértem, itt a 16. rész. Sajnálom, hogy nem hoztam hamarabb, csak kicsit elfoglalt voltam. De a lényeg, hogy itt van, és köszönöm a megírásához szükséges segítséget Anne Hudsonnak! :)

Köszönöm az előző részhez érkezett pipákat, és kommenteket, nagyon hálás vagyok értük, illetve a díjat a Happily íróinak! És itt szeretném bejelenteni, hogy, mint láthatjátok, elkészült a blog trailere, amit Looney Germannak köszönhetek! :) Nagyon hálás vagyok neki, remélem a ti tetszéseteket is elnyeri! :)

Nem is húzom tovább az időt. Jó olvasást! ;) 

Sam. :)

~*~

Best friend’s advice

Best Friends

 - Szóval, mi az a nagyon durva dolog, ami miatt hajnal fél hatkor kell sms-t írni? – kérdezi Connie a telefonba már délután kettőkor. Egy pillanatig ajkamat rágcsálom, nem tudom mesélem-e el, vagy csak bökjem ki. Majd egy nagy levegő után inkább a második mellett döntök.

  - James megcsókolt! – nyögöm ki, és összeszorított szemmel várom a reagálást. Ami várhatóan döbbent csönd. Már épp meg akarom kérdezni, hogy ott van-e még, mikor megszólal:

   - Hát ez vicces, mintha az előbb azt mondtad volna, hogy James lesmárolt! – mondja erőltetett nevetéssel, de nekem most nincs kedvem ehhez. Most egy tanács kell a legjobb barátnőmtől, hogy mi a fenét csináljak?!

   - Mert ezt is mondtam! A fenébe Connie, most mit csináljak?? – kérdezem kétségbeesetten.

  - De várj, hogy történt? – próbál nyugodtan beszélni. Elmesélek neki mindent, a majdnem-csókot is, James-éknél. Ahogy befejezem a történetet a kis együtt alvásunkkal, ismét döbbent csendet kapok.

  - Ééés… milyen volt? – kapom az óvatos kérdést, amire nem tudok válaszolni. Most az estére, vagy a csókra gondol?

   - Mi? – értetlenkedem.

   - A csók, te hülye!

  - Óh, hát… romantikus, óvatos, és édes, én pedig komolyan mondom, majd elolvadtam azon a francos pokrócon! – szabad kezemet homlokomra szorítom, hátha sikerül kiűznöm onnan a tegnap estét.

  - Hű, úgy tűnik, James nagyon tudja a dolgát… – szinte látom, ahogy pimaszul elvigyorodik, és élénk fantáziájával mindent beleképzel. De úgy döntöttem, most leállítom.

  - CONNIIEEE!!! KÉRLEK!! – szólok közbe, mielőtt folytatja.

  - Jól van, jól van! De nem értem most ezzel mi a bajod. Megcsókolt. Tetszel neki. Mi ebben a bonyolult, vagy a nehéz? Bejön neked? – kérdezi, én pedig nem tudom, mit válaszoljak. Helyes? Egyértelműen. Vonzódom hozzá? … Nagyon úgy tűnik. Tetszik nekem? Na, ebben nem vagyok biztos. – Maya, ott vagy? – talán túl sokáig hallgattam.

  - Igen. És nem tudom. Igen, bejön, de nem tudom, most mit kezdjek ezzel. Miért csókolt meg? Kedvel, vagy csak a helyzet hozta? Fogalmam sincs, nem ismerem még annyira. Csak egy hete – húzom el a szám, mert én is többnek érzem ezt a hetet, mint annyinak amennyi.

  - Jó, de előtte is ismerted. Már 4 éve egy suliban vagytok. Eddig is ismerted, csak most kezdted el komolyabban megismerni. És tetszik az, amit megismersz? – kérdezi. Tök jó kérdéseket tud feltenni.

   - Asszem igen. De nem tudom, hogy én bele tudnék-e vágni egy olyan kapcsolatba, aminek ki tudja van-e bármi értelme. Mármint velük fogok „dolgozni” úgymond. Nem lesz ez fura? Basszus, még én is tudom, hogy túlreagálom, de akkor is szükségem van a segítségedre! – könyörgöm Connak, de csak kétségbeesett csöndet kapok.

   - Én segítenék, ha tudnám mi a kérdés, amire válaszoljak!! – szól bele szigorúan a telefonba, és ekkor esik le, hogy tényleg nem mondtam.

   - Miért csókolt meg? És mit csináljak most? Hogy reagáljak erre? – kérdezem elkeseredve, és hátravágom magam az ágyon. A plafont bámulva hallgatom, ahogy bíztató beszédébe kezd.

   - Valószínűleg azért csókolt meg, mert tetszel neki… Ez egyértelmű, eszméletlen kisugárzásod van, és ezt James is észrevette. Kinyuvad tőled, mint légy a kemotox-tól! A dolgok csak úgy történnek, és nem kell parázni, minden úgy fog történni, ahogy történnie kell. James biztos nem csókolgat minden jött-ment lányt! Ő a príma árura hajt, és azt nem hagyja elveszni, hogy holmi Cooper Grey félék elvigyék! Persze ezt te sem hagynád, de James megvéd a kiéhezett cápától! Véleményem szerint, ne hagyd, hogy elkallódjon. James helyes, okos, magabiztos. Kedves, és semmiképp sem erőszakos. De ha megnyugtat, válthatok pár szót Connorral… Ő talán többet tud nálam – fejezi be ezzel, én pedig csak csöndben hallgatom, hogy mennyi bölcsesség szorult egy 16 éves lányba. Mekkora mákom van, hogy ő a legjobb barátnőm!

   - Szóval azt mondod, hagyjam, hadd közeledjen, és meglátom mi lesz? – próbálom kisilabizálni a lényeget beszédében.

   - Igen. Szerintem úgy a helyes, ha egy fiú kezd. Persze közben a lány rejtett jeleket ad, és ez által tudja a fiú, hogy mit kell tennie. James tudni fogja, hogy mit csináljon! Még régebben… Mikor nagyon korai stádiumban voltam Connorral… Akkor ő elhívott ide, elhívott oda, mosolyt csalt az arcomra, és sose hagyta, hogy szomorú legyek. Beférkőzte magát a szívembe a kedvességével, és az önzetlenségével. … Ezzel arra akarok kilyukadni, hogy valószínűleg James tanácsot fog kérni… és Connor az egyetlen, akinek van barátnője, ezért őt helyezi előtérbe. Connor pedig saját tapasztalatairól fog beszélni… Igaz volt egy-két baklövése, de olyankor már nem izgat, mert „igent'' mondtál neki – magyarázza, én pedig egyre nyugodtabb vagyok, ahogy felfedezem az igazságot szavaiban. Mert igaza van. Hagynom kell, hogy minden történjen, ahogy történnie kell.

  - Oké, Con. Igazad van. Nagyon igazad van. Hagyom, hogy ő lépjen – fújom ki mélyen a levegőmet. Nyugodtabb vagyok. Sokkal, ez a beszélgetés tényleg segített.

   - Na, látod! Nem kell úgy beparázni! Majd lesz, ami lesz! – ő is megkönnyebbül. Hát igen, az igaz barát veled együtt nevet és sír. Most hogy már könnyedebb a beszélgetés, meg tudom említeni neki, ami az előbb megbökte a fülem.

   - Amúgy mi volt ez a duma a kemotox-szal? – szólalok fel, mire kacag.

   - Jól van, ez jutott eszembe. Kétségbeesett helyzetben kétségbeesett megoldás! – nevet, és vele nevetek. – Uh, bocsi, most le kell tennem. Várj! El tudod hozni a suliba a fényképeződ? – kérdezi még gyorsan.

   - Persze, de minek? – nem értem ezt a hirtelen témát.

  - Lehet meg tudnám javíttatni olcsón – hallom hangján, hogy vigyorog, és ez nekem már bőven elég. Azonnal rávágom, hogy oké, és már köszönnék el, de még eszembe jut valami.

   - Ja, és Connie! Köszönöm! – hálás vagyok. Tényleg, nagyon hálás. Sokat köszönhetek neki.

   - Erre valók a barátnők, nem? – mondja egyszerűen, majd szétkapcsol.