26. Chapter

Sziasztok! Bocsi a késésért, tudom tegnapra ígértem, de őszinte leszek, teljesen ki ment a fejemből. Magam sem tudom hogy, de ilyen nem lesz többé. :D Nos, itt az új rész, hogy ne kapjak a fejemre, és remélem tetszeni fog. Jó olvasást! :)

Sam. :)

~*~

Waiting

Livin' On a Prayer

James McVey

Előre félek ettől a fellépéstől. Miután fél 12 körül hazavittem Maya-t, visszajöttem, és egészen hajnal 5-ig gyakoroltunk. Akkor mindenki kidőlt. 9-kor ébresztett minket Connor anyja, nehogy lekéssük a versenyt. Gyorsan összepakoltunk, és rendbe szedtük magunkat, de az biztos meglátszódott, hogy alig 4 órát aludtunk. Mindegy, a lényeg, hogy 11-re ott voltunk, és vártuk a fejleményeket.

   - Basszus, hol a dobverőm?! – hallom Tristan ijedt hangját, és Braddel egyszerre fordulunk aggódva a srác felé. – Ja, megvan! – mutatja fel megkönnyebbülten, mi pedig csak a szemünket forgattuk. Nem akadhat semmilyen probléma a mai napon. Nagyon fontos ez mindenkinek.

Épp a gitárt hangolom, mikor elsötétül a látásom. Nem ijedek meg, ismerem az érzést, amikor eltakarják a szemem. Azonnal odakapok, de azt egyből meg tudom mondani, hogy női kéz. Persze sejtem, de a mutatóujján lévő gyűrűnek hála meg is bizonyosodom.

   - Maya! – pattanok fel a helyemről, és magamhoz szorítom karcsú derekát.

  - Szia! – köszön nagy mosollyal, majd miután elhúzódik, végig mér minket. – Mennyit aludtatok? – felvont szemöldökkel néz rám, én pedig fáradtan felnevetek.

   - Mindössze 4 órát. Ennyire látszik? – elhúzza a száját, majd egy álmosolyt rak magára.

   - Neeeem! Egyáltaláán! – húzza el ironikusan a szavakat, mire én is felnevetek. Már nem is érzem olyan fáradtnak magam. Mindig felvillanyoz, ha vele vagyok.

  - Hogy ment a próba? – érdeklődik komolyan.

  - Egész jól. Addig gyakoroltunk, míg nem ment hiba nélkül. Reménykedjünk, hogy most úgy fog – erre bólint, majd a másik két srácra emeli a tekintetét, és pár perc csönd támad.

   - Meg lesz az energia? Nem vagytok kicsit… elhervadva? – kérdezi, én pedig csak nevetni tudok.

  - Meg lesz az energia, amikor közel vagyunk a színpadra lépéshez – biztosítom, mire úgy tűnik, megnyugszik.

  - Jól van, hagylak titeket készülni. Addig keresek egy jó helyet – húzza elő táskájából a kameráját, azt, amelyiket én törtem össze. El sem hiszem, hogy tényleg használni akarja!

   - Ezt használod? – derül fel az arcom.

  - Persze! A kedvenc gépem! – kacsint rám, majd sok sikert kívánva magához szorít, és Connie-val együtt elvonulnak.

***

Maya Ross

Connie-val nem bírjuk kivárni az egy órát annál a padnál, amit kinéztünk. Elmegyünk enni, és körbe járjuk a plázát, majd mikor meghalljuk a pasit, aki felkonferálja ezt az egészet, visszaállunk. James-ék az ötödikek, a 11 fellépő közül. Az első 2 banda borzalmas. Nem is értem, hogy mertek ide eljönni. A ritmus nem illik össze a gitárral, és az énekesnek szemernyi hangja sincs. A második valamivel jobb, ott legalább a gitár és a dob a helyén van, de a csaj, aki énekel, úgy visít, hogy félek, beszakad a dobhártyám. És ahogy észreveszem, ezzel nem csak én vagy így.

  - Ők nem is rosszak – említi meg Con, a harmadik bandánál. Igaza van. Sőt, nagyon ügyesek. Az énekes srácnak hatalmas hangja van, és mindenkit lehengerel. Minden a helyén van, teljes összhangban játszanak, és arról ne is beszéljünk mennyire dögös a basszusgitáros. Így hallgatva őket, megijedek. A fiúk bandájából épp kiesett a basszusgitáros, akit annyira kiütöttek a gyógyszerek, hogy el sem tudott jönni. Tegnap kezdtek el gyakorolni egy dalt, és csak reménykedni tudunk, hogy minden oké lesz. De mi van, ha ez nem elég? Ha nem ők fognak nyerni? … Nem! Maya, erre ne is gondolj! Nyerni fognak!

   - Nagyon jók… túl jók – húzza el Connie a száját, amiből tudom, ugyanazon gondolkodott, amin én.

   - Nem lesz baj! – nyugtatom, de én is aggódom. Miután lemennek, a negyedik banda, nevén: Tricks… érdekes név… inkább egy bűvésznek illene. Nem is nagyon hallom a dalukat, csak arra tudok gondolni: Ez után ők jönnek! Látom is a srácokat, amint a színpad mögött izgatottan várják a sorukat. Mikor minket keresnek, odaintünk nekik, de leginkább egymással foglalkoznak. Utoljára átvesznek mindent, ki mit csináljon.

És eljön a nagy pillanat. A Tricks lemegy, és a csávó felkonferálja a The Vamp-et. Connie-val hangos tapssal fogadjuk őket, és közelebb is megyünk a színpadhoz. James-nek igaza volt. Az energia csak úgy süt róluk, és már nem is kételkedem. Jók lesznek, ez biztos!

Tristan dobütőivel beszámol, és bele is kezdenek a dalba… ami nem a Vegas Girl?! Megdöbbenve nézek Connie-ra, aki ugyanolyan értetlen arccal bámul vissza rám. Egy Bon Jovi dalt játszanak. Livin’ On A Prayer… ez az egyik kedvenc dalom.

Kezdeti meglepődésem eltűnik, ahogy Bradley énekelni kezd. Széles mosoly szalad az arcomra, ami még szélesebb lesz, amint észreveszem, hogy Brad kezében basszus gitár van. Nem tudom, hogy hozták össze ezt egy este alatt, de az biztos, hogy rengeteget gyakoroltak. A refrénnél, már nem csak én, de a közönség nagy része megőrül. Nagyon tetszik nekik, és sokan még táncolnak is rá. A srácok kész bulit csapnak, mindenki tombol, és látszik, hogy ők is jól érzik magukat. James ujjai fürgén ugrándoznak a húrokon, Tristan teljesen a dobokba feledkezik, Bradley pedig az egészet vezetve teljes erőbedobással énekel. Connie-val együtt énekeljük a szöveget, és élvezzük a zenét, de nem feledkezem meg közben dolgomról, és ellövök néhány képet. A legtöbb nagyon előnyös lett a srácokról. A dal végét tökéletesen fejezik be, és vastapsot kapnak. Hatalmas vigyorral rohannak le a színpadról, és Connie-val megindulunk, hogy ott fogadjuk őket.

   - Megcsináltuk! – kiált fel Brad, és a levegőbe öklözik.

   - Nagyon jók voltatok, srácok! – rontunk oda Con-nal, egy-egy hatalmas vigyorral az arcunkon. A fiúk felénk fordulnak, és letámadnak minket. Tristan Connie-t szorítja magához, míg James magához húz, és szoros ölelést kapok. Érzem, hogy fel van dobódva, a magasba is emel, majd letesz, de csak annyira enged el, hogy a srácok felé tudjunk fordulni. Bal karja továbbra is a derekamon van.

  - Honnan jött a Bon Jovi dal? – nézek végig rajtuk.

  - Tristan ötlete volt. Nem akart összejönni a Vegas Girl, úgyhogy amikor pihenőt tartottunk, Brad azon gondolkodott mi lenne, ha mégis basszusozna. Mivel nem valami nagy a repertoárom basszusgitáron játszott dalokból, nem volt nehéz választani – mosolyog a mellettem lévő.

  - Nagyon jók voltatok! Most már csak meg kell várnunk, míg kihirdetik a nyertest – mosolyog Connie. A srácok elpakolják a hangszereket, majd leülünk valahol a tömeg mögött, hogy ott várjuk meg az eredményhirdetést.

Gyorsabban lemegy a maradék 6 fellépő, mint gondoltam. Továbbra is leginkább olyanokat hallunk, mint az első kettő, ahol semmi sincs rendben, és a srácok nem győzik kritizálni őket. Azonban a 9. banda nagyon jó. A banda nevük Adam’s, és van olyan jó, mint James-ék, vagy mint az előttük lévő Tricks. Eddig ez a két vetélytársuk van, és ahogy a srácok hallják a tökéletes hangzást, és minden hangszer tökéletes csengését, kicsit aggódni kezdenek. Persze izgulnak, bizonytalanok, de remélik, ők nyernek. Azonban ez a banda nem segít nekik abban, hogy magabiztosabbak legyenek. Nem is hallgatjuk végig a hátra maradt 2 bandát, hanem elmegyünk Connie-val, és megetetjük a fiúkat.

Négyre visszamegyünk a felállított színpad elé, és figyeljük, hogy gyűlik újra a tömeg. Megjelennek a bandák, a színpad előtt, hátrébb a nézők. Kicsit megkésve, jó 15 perccel 4 után lép fel a színpadra a felkonferáló, kezében egy borítékkal. Jóképű huszonéves srác, gondolom, itt dolgozik. Barna művészien kócos haja nagyon dögös, és mellé sötétbarna szemei csak a hab a tortán. Izmos, és magas, biztos vagyok benne, hogy nincs baj a szerelmi életével. … Kár, hogy nekem a kék szemek jobban bejönnek…

  - Helló, srácok! Sajnálom a késést, annyi jó fellépő volt ma, hogy a bírák nem tudtak dönteni. De csak itt van a végeredmény, a kezemben! Előbb lássuk, mit nyernek a helyezettek! – elővesz egy papírt a farzsebéből, kihajtja, és felolvassa: - A harmadik helyezett, 400 fontot, a második helyezett, 550 fontot, és az első helyezett 700 fontot kap, plusz ezt a szuperprofi kamerát, ami egy DSR-PD170-es modell. 12-szeres zoom, 180 megapixel. Emellett ajándékba adunk egy állványt, egy külső vakut, és egy rákapcsolható mikrofont, amit szeretnék megköszönni a Sony cégnek, aki ezt mind finanszírozta nekünk. Ezen kívül nagy segítségünkre volt a Yamaha, aki a dobszerelésért felelt. Nagyon köszönjük a segítséget, nélkülük ez a rendezvény nem jött volna létre - nagy taps, és füttyszó kommentálja a szónoklatot, majd a fickó felnyitja a kezében lévő borítékot. – És eljött a várva várt pillanat, amire mindenki annyit gyakorolt – vigyorog a közönségre.

  - Utálom ezt a részt! Nem igaz, hogy nem bírja kibökni! Muszáj megvárakoztatni minket – idegeskedik Bradley, és ujjai már a szájában vannak, hüvelykujja körmét rágva. Halkan felkuncogok, de igaza van. Olyan hülyeség, ez a várakozás!

  - A harmadik helyezett… - ismét idegtépő várakozás – az Adam’s! – kiált fel mosolyogva a csávó. Taps, és ujjongás hangzik, bár nem akkora, hogy elhiggye az ember, tényleg örülnek neki. Viszont a megkönnyebbülés érezhető volt a többi bandán. Én személy szerint meglepődtem. Azt hittem jobbak a harmadik helynél.

  - A második helyezett – kevesebb időt hagy, bár a tömeg így is síri csendben várja ki, míg a pasi megszólal. Szinte hallom a rövid imákat, hogy ki legyen a második. -… a második helyezett, a The Vamps! – kiált fel a fickó, és azonnal folytatja is, de ezt már csak fél füllel halljuk. – És az első helyezett a Tricks!