Good Evening!
Bocsánat, hogy ilyen későn hozom a részt, de kicsit el vagyok most havazva, ezt is csak sietve dobom fel, és már rohanok is törit tanulni. Fantasztikus hétvégém van. -.-
De ez most nem fontos! :) Köszönöm a 4 kommentet, és 9 pipát amit kaptam, illet a 3 (!!!) díjat, amit küldtetek nekem! :D Tényleg, nagyon hálás vagyok, és hosszabban is hálálkodnék, de most nagyon rossz a kedvem a sok tanulás miatt. Attól függetlenül tényleg, köszönöm! :)
A résszel kapcsolatban csak annyit, hogy kicsit megcsavarom a szálakat... kíváncsi vagyok hogyan reagáltok erre. :) Írjatok, és pipáljatok, hogy milyen lett! ;)
Jó olvasást! :)
Sam. :)
~*~
Where is the trap?
Evil Angel |
- Most mi legyen? – teszi fel 20 perc csend
után Brad a nagy kérdést. Miután a srácok átvették nyereményüket, elhagytuk a
plázát. Nem mondom, hogy szomorúak voltak, de nem is örültek. Nagyon szerették
volna az első helyet. Leginkább azért, hogy a kamerával fel tudják venni a videóikat.
Így most csak ülünk, ismét James házában, és 20 perc után, végre a göndörsrác
törte meg a csendet.
- Sajnálom, hogy nem lettetek elsők! –
szólalok meg halkan.
- Inkább mi sajnáljuk, hogy nem kaptad meg a
kamerát – húzza el a száját Tristan, mire felvonom a szemöldököm.
- Miért? A pénzből nem azt fogtok venni? –
azt hittem, ez egyértelmű.
- Az volt a tervünk, hogy a kamerát
megkapjuk, és a pénzből pedig megvesszük a különböző mikrofonokat, és
állványokat, egyéb cuccokat. Kéne például egy új erősítő is. De a probléma itt
az, hogy nincs elég pénz mindenre. 550 font nagy része kamerára fog elmenni, és
a maradékból nem tudjuk megvenni az összes mikrofont – magyarázza James, és így
már sokkal érthetőbb, hogy miért olyan csüggedtek. Eddig azt hittem azért, mert
nem lettek elsők.
- És ha összedobjuk a pénzt? – kérdezi
Connie. A szöszi meg sem szólalt, mióta kocsiba ültünk, ezek az első szavai az
eredményhirdetés óta.
- Csak nekem, és James-nek van munkánk, a
zsebpénzeteket pedig nem dobhatjátok be! – szól rá Tristan. Közbe akarok
szólni, hogy nekem is van munkám, de rájövök, hogy ez nem lenne egészen igaz.
Ugyanis tényleg dolgozom… nyáron.
- És senki sincs, akitől kölcsönkérhetnétek
a mikrofonokat? Vagy pénzt? – adja a következő ötletet Con.
- Minimum 6 mikrofon kéne, annyit nem tudunk
kölcsön kérni. Pénzről pedig ne is álmodjunk. Annyit senki nem fog kölcsön
adni, hogy minden elég legyen – túr hajába James, és végül is igaza van.
Egyikünk szülei sem olyan gazdagok, hogy hat mikrofont erősítőt, és egyebeket
megvegyenek. De valahogy meg kell oldani.
- És néhány reflektor is kéne – nyögi közbe
Brad, mire felkapom a fejem.
- Nekem van 2 reflektorom. A garázsban
tartjuk – szólok, és a többiek is rám irányítják figyelmüket. – Kellett egy-két
fotóhoz – vonom meg a vállam magyarázatként.
- És kölcsönadnád nekünk? – hitetlenkedik
James, mire egyértelműen bólintok. – Köszi, Maya, ez már sok segítség! – ölel
magához, és egy puszit nyom a fejem búbjára.
- Oké, reflektor kipipálva. Mikrofon, és
erősítő a következő a listán – gondolkodik hangosan Tristan.
- Nem, előbb vegyük meg a kamerát, az legyen
letudva. Aztán meglátjuk, mennyi pénzünk marad, és megnézzük mire elég még –
irányítja a társaságot Bradley. Ha belegondolok vicces, hogy pont ő - aki itt a
legfiatalabb – irányít. De igaza van.
- Remélem, abba segítesz nekünk! – néz rám
nagy szemeivel James, de meglátva a kékséget, nem is hallom, mit kérdez.
- Mi?! – elég bugyután hangzik így, de
egyszerűen nem tudok mást kinyögni.
- Te értesz ehhez. Egyszerűbb, ha te veszed
meg a kamerát. Plusz a tiéd lesz! – mosolyog rám a srác, mire az én arcomon
megjelenik a tükörképe. Bólintok, s folytatja: - Elkísérlek. Hétfőn suli után
elviszlek, jó? – nem is igazán kérdésnek szánta, csak azért a végére tett egy
amolyan engedélykérést. Ismét csak bólintok, és már kezdem úgy érezni magam,
mint valami bólogatós kutya.
- Jól van, srácok látjátok, megoldjuk ezt!
Viszont nekem most mennem kell, otthon már várnak! – áll fel száját húzva
Connie, és követem, mert én sem terveztem, hogy ilyen sokáig maradok. Gyors
búcsúzás fiúktól, majd beülünk a jeepembe, és Con sokat sejtető vigyorral
fordul felém.
- Ne kelljen kihúznom a szavakat belőled!
Mesélj! Mi volt a randin, és hogy álltok? – dől előre izgatottan, szemei nagyra
nyílnak a kíváncsiságtól.
- Most… randizgatunk. Próbáljuk megismerni
egymást, szóval nem tudom, hogy mondhatom-e azt, hogy járunk… – magyarázom, bár
kicsit akadozva, mert én sem értem igazából, hogy mi van köztünk. – A randi
pedig nagyon jó volt – mosolyodom el.
- Tetszett a kiállítás?
- Nagyon szép volt! Óh, bárcsak az én képeim
is kikerülnének egyszer! – ábrándozom, bár részben csak azért, hátha eltereli a
témától.
- És mit csináltatok? – hát persze, Con
terelhetetlen, ha szerelmi ügyekről van szó. Mindent tudni akar. Nagyot
sóhajtok, innen úgy sem menekülök, szóval beadom a derekam, és mesélni kezdek.
- A múzeum után beültünk egy pizzázóba. Ott
beszélgettünk, és jó volt nagyon, mert megnyílt egy kicsit. Mesélt az apjáról,
meg az anyjáról. És utána haza vitt, mert nem akarta, hogy apám már az első
randi után leharapja a fejét, amiért a lányát későn szállítja haza – kuncogok.
- De apád nem úgy tudta, hogy nálam vagy? –
értetlenkedik.
- De, de attól még lebukhattam – húzom a
szám, és egyből megérti. Már hagyná a témát, visszaül a helyére, de ekkor
eszébe jut valami fontos, és mutató ujját felmutatva jelzi, hogy még nem hagyta
abba.
- És megcsókolt? – még szerencse, hogy épp
leparkolok a házuk előtt, nem lett volna jó, egy hirtelen fékezés. Ösztönös
vigyor csúszik az arcomra, ahogy a tegnap estére gondolok… már a jó részére.
Connie-nak válasz sem kell, ebből már egyből tudja. – Óh, én úgy tudtam, hogy
összeillettek! – vigyorog, és magához ölel gratulálás gyanánt. Kis híján a
szuszt is kiszorítja belőlem, és fájdalmasan felnyögök, de azért egy kedves
mosollyal válok el tőle.
- Köszi, a sok segítséget Con, de ne kiabálj
el semmit! – állítom le.
- Óh, innen már nincs visszaút, Maya! –
kacsint rám, majd kiszáll a kocsiból. Meredten nézek magam elé, és Connie
szavain gondolkodom. Talán igaza van. Hisz mindketten tudjuk, hogy ebből lesz
valami… a kérdés, hogy mennyire lesz tartós majd?
***
Ahogy
apának azt megígértem, a vasárnapot neki szentelem. Bezárkózunk a nappaliba,
megnézzük az összes Zorrós, és testőrös filmet, és nagyon jól szórakozunk.
Három popcornt zabálunk fel, de fel se tűnik. Csak este lógok el, hogy meg
tudjak tanulni, de addigra már mindent kivesézünk, így nem gond.
Hétfő
reggel a szokásos ébresztőmre kelek. Elvégzem reggeli rutinomat, és a konyhában
csatlakozom a család többi részéhez.
- Jó
reggelt! – mosolygok rájuk, és mohón kapom fel a villám, hogy hozzá lássak a
szalonnástojásomhoz.
- Maya, számíthatok rád egy anya-lánya
vásárlásban? – ül le elém anya, de mielőtt elkezdi sorolni, mit akar venni,
közbeszólok.
- Nmtudhk! – csak egy szigorú pillantást
kapok, hogy ne beszéljek tele szájjal, és miután lenyeltem, újra megismétlem: -
Nem tudok! Vidd Brook-ot! – rázom a fejem bűnbánóan, de anya kíváncsisága
nagyobb, mint csalódottsága.
- Mit csinálsz délután? – húzza össze
szemöldökét. Meglepi, mennyire elfoglalt vagyok mostanában.
- James-nek segítek kamerát választani –
magyarázom, de sajnos nem voltam elég körültekintő, így érthető, hogy egy
gyanús hangot hallok.
- És ha már itt tartunk, ki az a James? –
hallom apa hangját, és már érzem, hogy ezt talán nem kellett volna mondanom.
- Csak egy srác a suliból. Venni akar egy
profi kamerát, és én segítek neki választani – vágom ki magam. Persze úgyis
elmondom majd neki, hogy én csinálom a videóikat a srácoknak, de előbb legyen
biztos ez az állítás. Még nincs elég eszközünk hozzá.
- Mindig így indul. Csak egy srác a suliból,
pár hétre rá, pedig hozod bemutatni – forgatja a szemét, és megigazítja magán
ingét. Nem reagálok, csak forgatom a szemem, mert lehet most igaza lesz. – Azt
csak vigyázz, hogy kivel töltöd a szabadidőd! – utasít, én pedig nem vagyok
olyan hülye, hogy ellenkezzek. Csak beleegyezőn bólintok.
- Brooklyn, gyere, elviszlek! – kiált fel
apa, és húgom trappol le az emeletről.
- Sziasztok, próbám lesz, este jövök! –
hadarja, és már int is van az ajtón. Apa is meglepetten néz utána, majd
megvonja a vállát, és egy puszit nyom anya arcára, meg az én hajamba, és már ő
sincs itthon.
- Úgy utálom ezt az apai szentbeszédet! –
forgatom a szemem, és lenyomom az utolsó falat tojást is, majd leöblítem
narancslével, és jóllakottnak nyilvánítom magam.
- Igen, tudom. De kislányom, ne feledd, ő
csak védeni akar! – anya hangja lágy, és puhatolózó, hogy ne legyek ilyen
kemény apával szemben.
- Igen, tudom, de ezzel semmit nem ér el! –
magyarázom, majd felkapom a táskám. – Majd este jövök! Szia, anya! – szólok már
az ajtóból. Felkapom a cipőm, és kint is vagyok. Ahogy bezárom az ajtót, és
megfordulok, beleépül a lábam a betonba. Az állam elgurul valahová, és
teniszlabda nagyságú szemekkel nézek a házunk előtt álló grafitszürke Fordra.
És neki dőlve James, tökéletesen beállított hajjal, ami szexi rendezetlenségben
kuszálódott össze, inge könyékig felhajtva, nyakkendője lazán, de elegánsan
mutat rajta. Mindig is utáltam az iskolai egyenruhát. Nem engedik, hogy a diák
kifejezze az egyéniségét. De most valahogy kifejezetten tetszik…
- Gondoltam, visszaadom a kölcsönt! –
vigyorog elégedetten döbbenetem láttán. Ellép a kocsitól, és kinyitja nekem az
anyósülés ajtaját. Erőt veszek magamon, és halkan felnevetek, majd közelebb
lépek hozzá.
- Köszönöm! – motyogom, és apró puszit
nyomok az arcára, amit meglepett, de szívdöglesztő vigyorral fogad. Beülök,
majd a kocsit megkerülve ő is, és beindítja a motort. Míg kikanyarodik az
utunkból, nem szólunk, majd én töröm meg a csendet:
- Hogy van Connor?
- Hát fáj a keze, ha hat a gyógyszer kicsit
kába, de amúgy meg van – húzza el a száját.
- A szülei mit szóltak? – kérdezem óvatosan.
- Hát elsőnek leszidták, de úgy sajnálták,
hogy inkább ráhagyták, és ápolják – magyarázza tovább, miközben bekapcsolja az
indexet és felfordul a főútra, kiérve a Roseview lakóparkból. Innen már csak 10
perc a suli. Nem válaszolok, csak megértően bólintok. Én sem értem minek
pakolgatták a kanapét… bár azt is kinézem belőlük, hogy ezt csak fedő sztorinak
mondták. Mindegy, ezt már sosem tudom meg. Csendben telik az út többi része,
csak akkor szólal meg, amikor beparkol a suli udvarra. Bekísér egészen az első
emeletig, ahol elválunk, mert ő megy tovább, de még felém fordul.
- Utolsó óra után a parkolóban? – kérdez, én
pedig csak bólintok. Bevetem magam a matek terembe, és csak várom, hogy
becsengessenek. Cassidy nincs még itt, így egyedül ülök, egészen addig, míg egy
ismerős alak mellém nem vetődik.
- Hogy sikerült a randid McVey-jel? – Cooper
hangja gúnyos, látszik rajta, hogy egyáltalán nem bírja James-t.
- Semmi közöd hozzá Coop – nem is veszek
róla tudomást, nem is akarok akadékoskodni azzal, hogy nagyon is jól
szórakoztam. Annyit akarok, hogy leszálljon rólam végre.
- Hát ez sajnálatos. Hallottam szombaton nem
lettek elsők. Sajnálom – pislog rám, tágra nyitott „ártatlan” szemekkel.
Meglepődve nézek rá. Ott volt?! Aztán inkább hagyok. Coop mindig idejében tud
mindenről.
- Bocsi, Cooper, de semmi kedvem nincs most
veled beszélgetni. Sokkal inkább az a probléma foglalkoztat, hogy tudok elég
pénzt keresni 6 mikrofonra – azért mondom ezt, mert ez az első, ami eszembe
jut. Igazából pillanatnyilag eszembe sem volt, de csak annyit akarok, hogy
elmenjen.
- Ebben tudok segíteni – vonja meg a vállát.
Összevont szemöldökkel nézek rá. Hogy tudna segíteni? És egyáltalán miért
akarna? Észreveszi értetlen arcomat, és folytatja: - Apám egy stúdióban
hangmérnök, nem tudtad? Tud szerezni mikrofonokat. Persze ha kérek tőle –
vigyorodik el ravaszul, és már érzem, hogy nem fog tetszeni a feltétele.
- Mit akarsz cserébe? – teszem fel a
végzetes kérdést, és ha lehetséges mosolya még szélesebb lesz.
- Téged – mutat rám, és egyből felcsattanok.
- Na, azt várhatod!
- Ugyan, ne érts félre! – nyugtat egy kaján
vigyorral. – Egy randit kérek. Péntek este gyere el velem valahová, és megkapod
a mikrofonokat. És ha a randi után is inkább McVey után mész, leszállok rólad!
– tartja fel védekezőn a kezét. Mondjuk fair-nek tűnik az ajánlat. Két legyet
ütnék egy csapásra. De Cooper nem ennyire becsületes…
- Hol a csapda? – nézek rá hunyorítva.
Biztos vagyok benne, hogy van még valami.
- Nincs csapda. Komolyan mondom. Nem vagyok
olyan rossz srác, mint gondolod – húzza féloldalas mosolyra a száját. – Na,
benne vagy?
- Nem tudom – bököm ki rövid gondolkodás
után. – Nap végén megmondom – teszem hozzá, amire beleegyezően bólint, és ott
hagyja a padom.
Egész
nap Cooper ajánlatán gondolkodom. Nap közben nem találkozom James-szel, ami jó
is, mert biztos tanácsot kérnék, ő nemet mondana, és akkor lehet, én sem
egyezem bele. De ez nem biztos, hogy jó. A srácoknak talán ez az egyetlen
esélyük. Mármint mire összejön a pénz, eltelik egy év is. Tök mindegy mennyire
utálom Coopert, most a srácok fontosabbak. Jól van, egy estét túlélek!
Meglep
igazából, hogy ennyire foglalkoztat a banda sorsa, és hogy a srácok hogy oldják
meg az eszközök kérdését. De valószínűleg James-nek hála, már engem is érdekel
a banda. Plusz, tényleg jó lenne a kamerásuknak lenni. Így új döntésemtől
határozottan állítom meg Coopert utolsó óra után.
- Benne
vagyok a péntekben – mondom nagy sóhajjal, mire széles vigyor kúszik az arcára,
de nem meglepett. Gondolom tudta, hogy úgyis beleegyezem.
- Jól van, 6-ra érted megyek! – kacsint rám,
majd továbbra is önelégülten vigyorogva odébb áll.
Hűha! Ismét egy csodálatos részt olvashattunk, amire megérte várni!:) Örülök, hogy nem a srácok nyertek, az úgy túl sablonos lett volna. És gratula, nagyon jó ez a csavar; kíváncsi vagyok, milyen lesz a kényszerrandi Cooperrel!
VálaszTörlésÖlel: Adri
Ne, ne, ne, ne, ne... csak Coopert ne! Össze fog kuszálni mindent, pedig a drágáim már olyan jól haladtak!
VálaszTörlésAlig várom már a következő szombatot, hogy James mit szól ehhez és hasonlók. Szétrobbanok! :)
Millió puszi,
Bia
Ui.: fantasztikus fejezet lett!
Szia!
VálaszTörlésAlakulgatnak azért a dolgok, alakulgatnak, és örülök, hogy a fiúk így fogják fel a dolgot. Bár még mindig negatívabbak, mint amilyennek szerintem lenniük kellene. Elvégre is egy gyorsan összedobott darabbak ennyit nyertek! Az is lehetett volna, hogy semmit sem kapnak. James és Maya nagyon aranyosak együtt, Coop pedig nagyon ravasz. A lány helyében én beavatnám Jamest, mert ha mástól tudja meg a dolgot, akkor abból lesznek csak az igazi bonyodalmak. De van egy olyan érzésem, hogy a főhősnő nem tervezi ezt. Hm, kíváncsi vagyok, mi sül ki ebből.
Ölel, FantasyGirl
Szia Samantha! :)
VálaszTörlésMár régóta szemezgettem a blogoddal, de eddig sajnos nem tudtam elolvasni. Hát.. bár ne húztam volna eddig! Egyszerűen imádom, ahogy írsz, és azt, amit! Csak áradozni tudnék, hogy mennyire megszerettem ezt a történetet, és az, hogy a The Vamps áll a központjában! :) Mellesleg én is imádom a bandát, tehát ez egy fő oka volt annak, hogy elolvassam a blogot.
Várom a következő részt!
xx Kin