28. Chapter

Hello, mindenki!

Meghoztam a következő részt. :) Tudom, hogy tegnapra volt kiírva, és épp ezért szólok most mindenkinek, hogy a részek mostantól elég bizonytalanok. Nem tudom hány iskolában van ilyen, de a mi giminkben van kis érettségi, és engem is utol ért. Tavaszi szünet után lesz, és nagyon el kell kezdenem tanulni rá, mert még egy szót sem tudok. Emiatt nem biztos, hogy mindig kész leszek részt hozni, szóval ha felborul a rendszer, kérlek bocsássatok meg! :(

De mindegy is, most itt a rész, és jó olvasást kívánok hozzá, remélem tetszik! :)

Komizzatok, pipáljatok! :)

Sam. :)

~*~

Was it a good idea?

Let Her Go

Már jóval James előtt a kocsijához érek. Ideges vagyok, előre félek a következő párbeszédtől. Nagyon remélem James nem fog kiakadni… legalábbis nem annyira. Dzsekim ujját piszkálom, és várom, hogy a srác feltűnjön az iskola ajtajában, közben csak azon gondolkodom, hogy tálaljam neki ezt az egészet. Oké, tudom, nem járunk együtt, de mindig is kétszínűnek találtam azt a csajt - vagy srácot -, aki többel randizik egyszerre. Ha már van egy fiú, akit kedvelek, nem fogok egy másik karjaiba szaladni. És az más tészta, hogy nem magam miatt teszem.

   - Nem tudom, min gondolkodsz, de ha nem hagyod lassan abba, véresre harapdálod a szád! – hallom a vidám hangot a közelemből, és ez egészen meglep. Mélyen elmerültem a gondolataimban, ez a hang hozott vissza a valóságba, egy rántással, és ennek hála erősen össze is rezzentem

   - James, szia! – mondom esetlenül. Egyszerűen nem tudom, hogy kezdjek bele. Vagy mit mondjak neki…

   - Mehetünk? – nyitja ki nekem az anyósülés ajtaját, és nem tudom figyelmen kívül hagyni, hogy hiába telt el egy hétvége, még mindig rajtunk csámcsog a suli. De most inkább hagyom ezt, és kapva kapok az alkalmon, ami elterel Cooperről. Vidáman James-re mosolygok, és bepattanok a kocsiba. Ő is beszáll, és pár percen belül már a legközelebbi elektronikai boltban vagyunk.

James rám bízza az egészet. Kijelenti, hogy ő bizony fikarcnyit sem ért ehhez, szóval bízik bennem, jót vegyek, ez a lényeg. Én pontosan tudom, milyet akarok. Olyat, amit nyertek volna, így nincs sok dolgom, csak odamenni az egyik eladóhoz, és kérni egy Sony DSR-PD170-es kamerát. Miután a nő előhozza nekem, még kérek tőle, egy 16 gigás memóriakártyát. Igazából nem fontos, mert van belsőmemóriája, de ha az megtelik, jól jöhet… plusz, ha a fényképezőmre gondolok, mindig jól jön egy memóriakártya. Ahogy meg van minden, fizetni megyünk. Szerencse James magával hozta a pénzt. 460-ot fizettünk, ami kevesebb, mint amire számítottam, de még ez sem segít abban, hogy megvegyük a maradék eszközt. 90 fontból semmit nem fogunk tudni venni.

   - Két, talán három mikrofon jönne ki a maradékból, az is húzósan. Nem tudom, hogy szerezzük meg a maradék pénzt – motyogja kicsit csalódottan a srác. Már a kocsiban vagyunk, épp a biztonsági övem csatolom be, de újra belém nyilall az idegesség. El kell mondanom neki. Most vagy soha!

   - Én azt hiszem, tudok szerezni mikrofont! – bököm ki, és nyelek egy nagyot. James arca felderül, de a csodálkozást ki tudom venni vonásai közül.

   - Honnan? – kérdez rá kis idővel később, mikor rájön, hogy nem fogom folytatni.

   - Cooper Grey-től – harapok alsó ajkamba, tudva, hogy James nem kedveli Cooper-t, ahogy én sem, és félek a reagálásától. Úgy tűnik nem is okkal: James arca elkomorul, halvány mosolya lehervad, és összeszűkíti szemeit az ellenszenv miatt.

   - És mit kért cserébe? Tuti nem adná ingyen. Főleg nem nekem – hangja gúnyosan cseng, a végén fel is nevet egy kicsit, én pedig nagyot sóhajtok, és kinyögöm az egész lényegét.

   - Péntek estét… velem – James arcán egyszerre játszódik le több érzés. Elsőnek döbbenet: álla picit leesik, szemei kikerekednek; gúny: halványan megrándul a szája, és szemei megvillannak; majd düh. És úgy tűnik, emellett állapodik meg. Ajkába harap, szemei szinte villámokat szórnak, és hangja is mélyebbnek tűnik.

   - Nagyon remélem, hogy nemet mondtál – fojtottan beszél, nem akar kiakadni, idő előtt. És ettől még rosszabbul érzem magam. Nem is ez volt a legrosszabb, hanem a válasz. De nem vagyok képes kimondani, így inkább csak köntörfalazok.

   - Ez talán az egyetlen esély, hogy időben meglegyen a mikrofon, James! Most egy estébe nem fogok belehalni! – nyugtatom. Kezemet az övére simítom, ami még mindig a biztonsági övet tartja, bár már becsatolta. Megdermedt abban a pózban, ahogy kijelentettem a híremet.

   - El sem hiszem, hogy randizni fogsz Grey-el! – csattan fel, és kirántja kezét az enyém alól. Gúnyos hitetlenkedéssel néz ki a szélvédőn. Még csak rám sem pillant… a francba! Nemet kellett volna mondanom Coopnak!

   - James, én sajnálom, de fontosabb a banda, mint én! – hangom csendes, engesztelő, próbálom nyugtatni… már ha egyáltalán lehetséges.

   - Én nem rád haragszom! – néz rám úgy, mintha ez egyértelmű lenne, és már válaszol is fejben feltett kérdésemre. – Arra a rohadékra vagyok dühös! Tudhattam volna, hogy mindent kihasználna, hogy elmenj vele, még a jóindulatodat is. De nem bízom benne! – magyarázza, és a tudattól, hogy nem rám haragszik, már kicsit nyugodtabban szólok hozzá.

   - Én sem bízom benne, de nem lesz semmi gond! Mint már mondtam, egy estébe nem halok bele, és a bandáért teszem! – halvány mosoly jelenik meg az arcomon, hátha James is elhiszi, amit mondok, de esze ágába sincs. Csak szigorúan rázza a fejét.

   - Ne hidd, hogy csak elvisz valahová, te valahogy kibírod, és hazavisz! – nevet fel ironikusan. – Az a szemétláda nem ilyen jó szándékú!

   - James! Meg tudom védeni magam – mordulok fel. Kicsit bánt, hogy azt hiszi bármit is megengednék Coopnak. Tökéletesen tudja, hogy ugyanannyira utálom a srácot, amennyire ő. De figyelembe sem veszi kijelentésem, csak rávágja:

   - Nem mehetsz el! – rázza fejét, és bennem is felmegy a pumpa, ahogy parancsolgat. Nem járunk, és ő nem az apám, hogy megtiltsa nekem. Nekem sincs kedvem menni, de miattuk teszem, és erre parancsolgat?

   - Miért nem?! – teszem fel az egyszerű kérdést, és itt egy picit ledermed. Szólásra nyitja a száját, majd be is zárja, mert nem tud mit mondani.

   - Hát… ööö… ha Grey így kiterveli ezt a randit, biztos van más terve is! – motyogja szaggatottan, én pedig csak felvont szemöldökkel nézek rá.

   - Hagyjuk ezt James! – enyhül meg a hangom, úgy fordulok felé. – Nem lesz semmi bajom, és egy estét kibírok. Cserébe pedig az apja tud nekünk adni mikrofont – magyarázom, mire a válasz csak egy dühös sóhaj, amivel belátta, hogy nem érdemes velem veszekednie.

    - Én attól nem tartom jó ötletnek – akármennyire nem akarja, meghallom, de nem reagálok rá. Csak ráhagyom az egészet. Nem mondhatom, hogy örült neki, de lerendeztük, és úgy tűnik én nyertem a veszekedést… csak reménykedni tudok, hogy nem lesz igaza James-nek.