27. Chapter

Good Evening!

Bocsánat, hogy ilyen későn hozom a részt, de kicsit el vagyok most havazva, ezt is csak sietve dobom fel, és már rohanok is törit tanulni. Fantasztikus hétvégém van. -.-

De ez most nem fontos! :) Köszönöm a 4 kommentet, és 9 pipát amit kaptam, illet a 3 (!!!) díjat, amit küldtetek nekem! :D Tényleg, nagyon hálás vagyok, és hosszabban is hálálkodnék, de most nagyon rossz a kedvem a sok tanulás miatt. Attól függetlenül tényleg, köszönöm! :)

A résszel kapcsolatban csak annyit, hogy kicsit megcsavarom a szálakat... kíváncsi vagyok hogyan reagáltok erre. :) Írjatok, és pipáljatok, hogy milyen lett! ;)

Jó olvasást! :)

Sam. :)

~*~

 Where is the trap?

Evil Angel

  - Most mi legyen? – teszi fel 20 perc csend után Brad a nagy kérdést. Miután a srácok átvették nyereményüket, elhagytuk a plázát. Nem mondom, hogy szomorúak voltak, de nem is örültek. Nagyon szerették volna az első helyet. Leginkább azért, hogy a kamerával fel tudják venni a videóikat. Így most csak ülünk, ismét James házában, és 20 perc után, végre a göndörsrác törte meg a csendet.

   - Sajnálom, hogy nem lettetek elsők! – szólalok meg halkan.

  - Inkább mi sajnáljuk, hogy nem kaptad meg a kamerát – húzza el a száját Tristan, mire felvonom a szemöldököm.

   - Miért? A pénzből nem azt fogtok venni? – azt hittem, ez egyértelmű.

   - Az volt a tervünk, hogy a kamerát megkapjuk, és a pénzből pedig megvesszük a különböző mikrofonokat, és állványokat, egyéb cuccokat. Kéne például egy új erősítő is. De a probléma itt az, hogy nincs elég pénz mindenre. 550 font nagy része kamerára fog elmenni, és a maradékból nem tudjuk megvenni az összes mikrofont – magyarázza James, és így már sokkal érthetőbb, hogy miért olyan csüggedtek. Eddig azt hittem azért, mert nem lettek elsők.

  - És ha összedobjuk a pénzt? – kérdezi Connie. A szöszi meg sem szólalt, mióta kocsiba ültünk, ezek az első szavai az eredményhirdetés óta.

   - Csak nekem, és James-nek van munkánk, a zsebpénzeteket pedig nem dobhatjátok be! – szól rá Tristan. Közbe akarok szólni, hogy nekem is van munkám, de rájövök, hogy ez nem lenne egészen igaz. Ugyanis tényleg dolgozom… nyáron.

   - És senki sincs, akitől kölcsönkérhetnétek a mikrofonokat? Vagy pénzt? – adja a következő ötletet Con.

  - Minimum 6 mikrofon kéne, annyit nem tudunk kölcsön kérni. Pénzről pedig ne is álmodjunk. Annyit senki nem fog kölcsön adni, hogy minden elég legyen – túr hajába James, és végül is igaza van. Egyikünk szülei sem olyan gazdagok, hogy hat mikrofont erősítőt, és egyebeket megvegyenek. De valahogy meg kell oldani.

   - És néhány reflektor is kéne – nyögi közbe Brad, mire felkapom a fejem.

  - Nekem van 2 reflektorom. A garázsban tartjuk – szólok, és a többiek is rám irányítják figyelmüket. – Kellett egy-két fotóhoz – vonom meg a vállam magyarázatként.

   - És kölcsönadnád nekünk? – hitetlenkedik James, mire egyértelműen bólintok. – Köszi, Maya, ez már sok segítség! – ölel magához, és egy puszit nyom a fejem búbjára.

   - Oké, reflektor kipipálva. Mikrofon, és erősítő a következő a listán – gondolkodik hangosan Tristan.

   - Nem, előbb vegyük meg a kamerát, az legyen letudva. Aztán meglátjuk, mennyi pénzünk marad, és megnézzük mire elég még – irányítja a társaságot Bradley. Ha belegondolok vicces, hogy pont ő - aki itt a legfiatalabb – irányít. De igaza van.

   - Remélem, abba segítesz nekünk! – néz rám nagy szemeivel James, de meglátva a kékséget, nem is hallom, mit kérdez.

   - Mi?! – elég bugyután hangzik így, de egyszerűen nem tudok mást kinyögni.

   - Te értesz ehhez. Egyszerűbb, ha te veszed meg a kamerát. Plusz a tiéd lesz! – mosolyog rám a srác, mire az én arcomon megjelenik a tükörképe. Bólintok, s folytatja: - Elkísérlek. Hétfőn suli után elviszlek, jó? – nem is igazán kérdésnek szánta, csak azért a végére tett egy amolyan engedélykérést. Ismét csak bólintok, és már kezdem úgy érezni magam, mint valami bólogatós kutya.

  - Jól van, srácok látjátok, megoldjuk ezt! Viszont nekem most mennem kell, otthon már várnak! – áll fel száját húzva Connie, és követem, mert én sem terveztem, hogy ilyen sokáig maradok. Gyors búcsúzás fiúktól, majd beülünk a jeepembe, és Con sokat sejtető vigyorral fordul felém.

  - Ne kelljen kihúznom a szavakat belőled! Mesélj! Mi volt a randin, és hogy álltok? – dől előre izgatottan, szemei nagyra nyílnak a kíváncsiságtól.

 - Most… randizgatunk. Próbáljuk megismerni egymást, szóval nem tudom, hogy mondhatom-e azt, hogy járunk… – magyarázom, bár kicsit akadozva, mert én sem értem igazából, hogy mi van köztünk. – A randi pedig nagyon jó volt – mosolyodom el.

   - Tetszett a kiállítás?

  - Nagyon szép volt! Óh, bárcsak az én képeim is kikerülnének egyszer! – ábrándozom, bár részben csak azért, hátha eltereli a témától.

  - És mit csináltatok? – hát persze, Con terelhetetlen, ha szerelmi ügyekről van szó. Mindent tudni akar. Nagyot sóhajtok, innen úgy sem menekülök, szóval beadom a derekam, és mesélni kezdek.

  - A múzeum után beültünk egy pizzázóba. Ott beszélgettünk, és jó volt nagyon, mert megnyílt egy kicsit. Mesélt az apjáról, meg az anyjáról. És utána haza vitt, mert nem akarta, hogy apám már az első randi után leharapja a fejét, amiért a lányát későn szállítja haza – kuncogok.

   - De apád nem úgy tudta, hogy nálam vagy? – értetlenkedik.

  - De, de attól még lebukhattam – húzom a szám, és egyből megérti. Már hagyná a témát, visszaül a helyére, de ekkor eszébe jut valami fontos, és mutató ujját felmutatva jelzi, hogy még nem hagyta abba.

  - És megcsókolt? – még szerencse, hogy épp leparkolok a házuk előtt, nem lett volna jó, egy hirtelen fékezés. Ösztönös vigyor csúszik az arcomra, ahogy a tegnap estére gondolok… már a jó részére. Connie-nak válasz sem kell, ebből már egyből tudja. – Óh, én úgy tudtam, hogy összeillettek! – vigyorog, és magához ölel gratulálás gyanánt. Kis híján a szuszt is kiszorítja belőlem, és fájdalmasan felnyögök, de azért egy kedves mosollyal válok el tőle.

  - Köszi, a sok segítséget Con, de ne kiabálj el semmit! – állítom le.

  - Óh, innen már nincs visszaút, Maya! – kacsint rám, majd kiszáll a kocsiból. Meredten nézek magam elé, és Connie szavain gondolkodom. Talán igaza van. Hisz mindketten tudjuk, hogy ebből lesz valami… a kérdés, hogy mennyire lesz tartós majd?

***

Ahogy apának azt megígértem, a vasárnapot neki szentelem. Bezárkózunk a nappaliba, megnézzük az összes Zorrós, és testőrös filmet, és nagyon jól szórakozunk. Három popcornt zabálunk fel, de fel se tűnik. Csak este lógok el, hogy meg tudjak tanulni, de addigra már mindent kivesézünk, így nem gond.

Hétfő reggel a szokásos ébresztőmre kelek. Elvégzem reggeli rutinomat, és a konyhában csatlakozom a család többi részéhez.

 - Jó reggelt! – mosolygok rájuk, és mohón kapom fel a villám, hogy hozzá lássak a szalonnástojásomhoz.

  - Maya, számíthatok rád egy anya-lánya vásárlásban? – ül le elém anya, de mielőtt elkezdi sorolni, mit akar venni, közbeszólok.

  - Nmtudhk! – csak egy szigorú pillantást kapok, hogy ne beszéljek tele szájjal, és miután lenyeltem, újra megismétlem: - Nem tudok! Vidd Brook-ot! – rázom a fejem bűnbánóan, de anya kíváncsisága nagyobb, mint csalódottsága.

  - Mit csinálsz délután? – húzza össze szemöldökét. Meglepi, mennyire elfoglalt vagyok mostanában.

  - James-nek segítek kamerát választani – magyarázom, de sajnos nem voltam elég körültekintő, így érthető, hogy egy gyanús hangot hallok.

   - És ha már itt tartunk, ki az a James? – hallom apa hangját, és már érzem, hogy ezt talán nem kellett volna mondanom.

   - Csak egy srác a suliból. Venni akar egy profi kamerát, és én segítek neki választani – vágom ki magam. Persze úgyis elmondom majd neki, hogy én csinálom a videóikat a srácoknak, de előbb legyen biztos ez az állítás. Még nincs elég eszközünk hozzá.

   - Mindig így indul. Csak egy srác a suliból, pár hétre rá, pedig hozod bemutatni – forgatja a szemét, és megigazítja magán ingét. Nem reagálok, csak forgatom a szemem, mert lehet most igaza lesz. – Azt csak vigyázz, hogy kivel töltöd a szabadidőd! – utasít, én pedig nem vagyok olyan hülye, hogy ellenkezzek. Csak beleegyezőn bólintok.

   - Brooklyn, gyere, elviszlek! – kiált fel apa, és húgom trappol le az emeletről.

   - Sziasztok, próbám lesz, este jövök! – hadarja, és már int is van az ajtón. Apa is meglepetten néz utána, majd megvonja a vállát, és egy puszit nyom anya arcára, meg az én hajamba, és már ő sincs itthon.

  - Úgy utálom ezt az apai szentbeszédet! – forgatom a szemem, és lenyomom az utolsó falat tojást is, majd leöblítem narancslével, és jóllakottnak nyilvánítom magam.

   - Igen, tudom. De kislányom, ne feledd, ő csak védeni akar! – anya hangja lágy, és puhatolózó, hogy ne legyek ilyen kemény apával szemben.

  - Igen, tudom, de ezzel semmit nem ér el! – magyarázom, majd felkapom a táskám. – Majd este jövök! Szia, anya! – szólok már az ajtóból. Felkapom a cipőm, és kint is vagyok. Ahogy bezárom az ajtót, és megfordulok, beleépül a lábam a betonba. Az állam elgurul valahová, és teniszlabda nagyságú szemekkel nézek a házunk előtt álló grafitszürke Fordra. És neki dőlve James, tökéletesen beállított hajjal, ami szexi rendezetlenségben kuszálódott össze, inge könyékig felhajtva, nyakkendője lazán, de elegánsan mutat rajta. Mindig is utáltam az iskolai egyenruhát. Nem engedik, hogy a diák kifejezze az egyéniségét. De most valahogy kifejezetten tetszik…

  - Gondoltam, visszaadom a kölcsönt! – vigyorog elégedetten döbbenetem láttán. Ellép a kocsitól, és kinyitja nekem az anyósülés ajtaját. Erőt veszek magamon, és halkan felnevetek, majd közelebb lépek hozzá.

  - Köszönöm! – motyogom, és apró puszit nyomok az arcára, amit meglepett, de szívdöglesztő vigyorral fogad. Beülök, majd a kocsit megkerülve ő is, és beindítja a motort. Míg kikanyarodik az utunkból, nem szólunk, majd én töröm meg a csendet:

   - Hogy van Connor?

   - Hát fáj a keze, ha hat a gyógyszer kicsit kába, de amúgy meg van – húzza el a száját.

   - A szülei mit szóltak? – kérdezem óvatosan.

  - Hát elsőnek leszidták, de úgy sajnálták, hogy inkább ráhagyták, és ápolják – magyarázza tovább, miközben bekapcsolja az indexet és felfordul a főútra, kiérve a Roseview lakóparkból. Innen már csak 10 perc a suli. Nem válaszolok, csak megértően bólintok. Én sem értem minek pakolgatták a kanapét… bár azt is kinézem belőlük, hogy ezt csak fedő sztorinak mondták. Mindegy, ezt már sosem tudom meg. Csendben telik az út többi része, csak akkor szólal meg, amikor beparkol a suli udvarra. Bekísér egészen az első emeletig, ahol elválunk, mert ő megy tovább, de még felém fordul.

   - Utolsó óra után a parkolóban? – kérdez, én pedig csak bólintok. Bevetem magam a matek terembe, és csak várom, hogy becsengessenek. Cassidy nincs még itt, így egyedül ülök, egészen addig, míg egy ismerős alak mellém nem vetődik.

  - Hogy sikerült a randid McVey-jel? – Cooper hangja gúnyos, látszik rajta, hogy egyáltalán nem bírja James-t.

  - Semmi közöd hozzá Coop – nem is veszek róla tudomást, nem is akarok akadékoskodni azzal, hogy nagyon is jól szórakoztam. Annyit akarok, hogy leszálljon rólam végre.

  - Hát ez sajnálatos. Hallottam szombaton nem lettek elsők. Sajnálom – pislog rám, tágra nyitott „ártatlan” szemekkel. Meglepődve nézek rá. Ott volt?! Aztán inkább hagyok. Coop mindig idejében tud mindenről.

   - Bocsi, Cooper, de semmi kedvem nincs most veled beszélgetni. Sokkal inkább az a probléma foglalkoztat, hogy tudok elég pénzt keresni 6 mikrofonra – azért mondom ezt, mert ez az első, ami eszembe jut. Igazából pillanatnyilag eszembe sem volt, de csak annyit akarok, hogy elmenjen.

  - Ebben tudok segíteni – vonja meg a vállát. Összevont szemöldökkel nézek rá. Hogy tudna segíteni? És egyáltalán miért akarna? Észreveszi értetlen arcomat, és folytatja: - Apám egy stúdióban hangmérnök, nem tudtad? Tud szerezni mikrofonokat. Persze ha kérek tőle – vigyorodik el ravaszul, és már érzem, hogy nem fog tetszeni a feltétele.

   - Mit akarsz cserébe? – teszem fel a végzetes kérdést, és ha lehetséges mosolya még szélesebb lesz.

   - Téged – mutat rám, és egyből felcsattanok.

   - Na, azt várhatod!

   - Ugyan, ne érts félre! – nyugtat egy kaján vigyorral. – Egy randit kérek. Péntek este gyere el velem valahová, és megkapod a mikrofonokat. És ha a randi után is inkább McVey után mész, leszállok rólad! – tartja fel védekezőn a kezét. Mondjuk fair-nek tűnik az ajánlat. Két legyet ütnék egy csapásra. De Cooper nem ennyire becsületes…

   - Hol a csapda? – nézek rá hunyorítva. Biztos vagyok benne, hogy van még valami.

  - Nincs csapda. Komolyan mondom. Nem vagyok olyan rossz srác, mint gondolod – húzza féloldalas mosolyra a száját. – Na, benne vagy?

   - Nem tudom – bököm ki rövid gondolkodás után. – Nap végén megmondom – teszem hozzá, amire beleegyezően bólint, és ott hagyja a padom.

Egész nap Cooper ajánlatán gondolkodom. Nap közben nem találkozom James-szel, ami jó is, mert biztos tanácsot kérnék, ő nemet mondana, és akkor lehet, én sem egyezem bele. De ez nem biztos, hogy jó. A srácoknak talán ez az egyetlen esélyük. Mármint mire összejön a pénz, eltelik egy év is. Tök mindegy mennyire utálom Coopert, most a srácok fontosabbak. Jól van, egy estét túlélek!

Meglep igazából, hogy ennyire foglalkoztat a banda sorsa, és hogy a srácok hogy oldják meg az eszközök kérdését. De valószínűleg James-nek hála, már engem is érdekel a banda. Plusz, tényleg jó lenne a kamerásuknak lenni. Így új döntésemtől határozottan állítom meg Coopert utolsó óra után.

  - Benne vagyok a péntekben – mondom nagy sóhajjal, mire széles vigyor kúszik az arcára, de nem meglepett. Gondolom tudta, hogy úgyis beleegyezem.

  - Jól van, 6-ra érted megyek! – kacsint rám, majd továbbra is önelégülten vigyorogva odébb áll.