02. Chapter

Hello, emberek! Itt a második rész! :D

Minden kommentárt, pipát, feliratkozást, és cserét köszönök! :) Lassan haladunk az olvasókkal, de nem zavar, majd jönnek még. :)

Remélem tetszik a rész, és ne maradjatok csendben! :)

Love: Sam.

   - Kettétört? – döbben le Connie. Connie Walley a suli újságnál fotós, mint én. Mondhatni ő az én segédem. Másodikos, és ha én innen elmegyek, garantáltan ő veszi át a helyem. Tehetséges, és nagyon szeret fotózni. Én pedig nagyon kedvelem. Szerény, csöndes lány, de annyira megbízható, és bármikor számíthatok rá. Két évvel alattam jár, de ő a legjobb barátom.

   - Letört róla az objektív! És a képernyője is betört. Annyi szerencse, hogy a memória kártya nem sérült, így nem lett baja a képeimnek. Te jó ég, ha eltűnt volna róla minden képem, biztos ott verem agyon – teszem kezem homlokomra. Még belegondolni is rossz, hogy több mint 1500 kép csak úgy eltűnne. Az több mint két hónapi munkám és a portfóliót kezdhetném, teljesen előröl. Hálát kell mondanom, amiért nem esett baja a kártyának.

   - Hát ezzel úgy érzem elásta magát. Ha volt is esélye nálad, akkor ennek annyi – kuncog. Meséltem neki az is, hogy James mennyire nyomult, jót nevetett rajta, mikor kijelentettem, hogy fölösleges volt.

   - Igazából elég idegesítő a srác. Komolyan, ha nem erősködik annyira, hogy képet akar csinálni, akkor még mindig meg lenne a gépem – szomorkodom. Szerencse van másik otthon, így azt is tudom használni, de közel sem olyan jó, mint az volt.

   - Nyugi, tartozik neked, és tudja, szóval biztos vesz neked egyet – nyugtat Connie, ezzel le is zárva a beszélgetést. Inkább megmutatja a képeket, amiket az évnyitón csinált. Nagyon jók lettek, bár egy-kettő képet most is ki lehetne ragasztani a falra. Néhányan borzasztó hülyén néznek ki a diákok, vagy épp a tanárok.

   - Zavarhatok, lányok? – szól közbe egy hang, és mindketten felkapjuk a fejünk a kameráról. Egy számomra ismeretlen szőke srác áll előttünk. Egész aranyos, a mosolya szédítő, de biztos nem ismerem. Con azonban szélesen elmosolyodik, és felpattan mellőlem. – Szia, kicsim! – öleli át a srác a derekát, és egy rövid csókot nyom a szájára.

   - Ti még nem ismeritek egymást, ugye? – néz rám, majd – úgy tűnik – a barátjára Connie. Csak rázzuk mindketten a fejünket, majd közénk áll, hogy bemutasson egymásnak. – Maya, ő itt a barátom, Connor. Connor, ő a suli újság fotósa, Maya – mutat egyikünkről a másikra, mire én is felállok, hogy illedelmesebb legyek. Még ha az nem is az erősségem.

   - Örülök a találkozásnak – nyújtja a kezét Connor.

   - Szintúgy – mosolygok.

   - Csak köszönni akartam, mert délután próbánk lesz a srácokkal, és nem biztos, hogy találkozunk – fordul Connor Con felé, mire a lány kicsit csalódottan bólint. Én pedig próbálok nem beletolakodni magánéletükbe, így a suli egyenruhám nagykendőjét gyűrögetem. – Bepótoljuk, ígérem! – nyugtatja meg, majd egy puszit adva az arcára elköszön, és tovább is áll.

   - Próbálnak? – nézek a lányra értetlenül.

  - Van egy bandája másik három sráccal a suliból. Egész jók, a neten meg is találhatod őket. A The Vamps-et keresd! – mosolyog, mire csak bólintok, hogy lehet, megnézem. Lehet, tényleg megnézem… kíváncsi vagyok milyenek. Azonban a beszélgetést, és a nagyszünetet a csengő zavarja meg. Elköszönök Connie-tól, és az első emelet felé veszem az irányt, de nem sietek. Nem fogok elkésni, Mr. Rex, a földrajz mindig késik vagy 10 percet, mert mindig elfelejti, melyik osztályhoz jön.

A lépcsőfordulóban, előttem pillantok meg egy ismerős fejet… egy túlismerős fejet.

   - Remélem már elkezdtél spórolni – érem utol, és próbálok nem feltűnően inogni, mert a sok lépcsőfok már kifárasztotta a lábam, így picit gyenge lábakon állok.

   - Maya… tényleg, annyira sajnálom! – áll meg James a lépcső tetején, és felém fordul. Látom a bűntudatot a szemében, de hagyom, hagy szenvedjen még egy kicsit. Legalább egy-két nap még kijár nekem, amiért összetörte a kedvenc gépem. Plusz, picit még mindig dühös vagyok.

   - Sajnálhatod is! De azzal nem tudod megjavítani, szóval inkább azt kéne kideríteni, hogy hozod helyre – fonom össze karom a mellkasomon, úgy nézek fel rá. Sajnos fel kell rá nézni, mert egy fél fejjel magasabb nálam.

   - Mennyibe került?

   - Drága volt! – rendezem le ennyivel.

   - De mennyire drága? – néz rám félőn, hogy mivel fizeti majd ki.

   - 350 fontomba került – erre elkerekedik a szeme, majd tenyerét a homlokára helyezi, mintha azt nézné meg lázas-e. Megdörzsöli a halántékát, majd visszanéz rám.

   - Figyu, nagyon sajnálom, hogy összetörtem a kamerádat, és ígérem, hogy visszafizetem majd, de biztos eltart egy ideig – kék szemeit az enyémbe fúrja, és tejesen megbabonáz, én nem tudok már mit mondani. Csak bólintok, és csak próbálok nem feltűnően bámulni rá. Az szakít ki, amikor elfordítja a tekintetét, és körbenéz a folyosón. Senki nincs már itt. – A francba, el fogok késni! – mondja, és tesz pár lépést a folyosó bal oldala felé. – Majd még beszélünk! – int, és végig fut a folyosón, beszaladva a 102-es terembe. Csak pár pillanat múlva eszmélek fel, és ugrik be, hogy földrajzom lesz. Az ellenkező irányba futok, mint James, befordulok a folyosó végén, és csalódva veszem észre, hogy a terem ajtaja már zárva. Ez azt jelenti, Mr. Rex már bent van.

Picit megállok az ajtó előtt, erőt gyűjtök, és bekopogok.

   - Elnézést a késésért, Mr. Rex! – motyogom, de pillantásra sem méltatom, csak megyek a padomhoz, Cassidy mellé.

   - Attól mert végzős, még ugyanúgy be kell járnia az órákra – hangjából csak úgy süt a gúny. Most már ráirányítom tekintetem, és hirtelen beugrik, miért néz ilyen ellenségesen. Róla is raktam ki egy nagyon béna képet, pont a terme ajtajára. Mr. Rex nem volt a legidősebb tanárok egyike. Egész fiatal volt, 25-6 lehetett. Azonban volt egy elég rossz tulajdonsága. Borzalmasan izzadt. Soha senki, nem említette ezt meg neki, mert gondoltuk nagyon zavarja, és nem akartuk magunk alatt vágni a fát. Én azonban egy iskolai rendezvényen elkaptam egy képet róla, ahol patakokban folyt róla a víz, és az inge is rendesen átázott. És azt ragasztottam ki az ajtajára. Szegény eléggé kinevették. Igazából sajnálom. De most nem nagyon tud ez érdekelni.

   - Itt is vagyok, nem? – vonom fel egyik szemöldököm.

   - Csak nem időben – nem hagyná, hogy nekem legyen igazam. Tudom, ez tanári kötelesség.

   - Képzelem mennyit tudott tanítani 6 perc alatt – most már én is gúnyolódom. Nem érdekelt, hogy ő a főnök is. Egyszerűen felment bennem a pumpa, és nem foglalkoztam a következménnyel, amit a visszabeszélés után jön.

   - 16 percet késett, Miss. Ross! – mutat a feje fölött lévő órára.

   - Igen, de maga sem egészre ért be. Szóval azt a 10 percet, amíg kereste, hogy vajon kivel lesz órája, le is számíthatjuk, így marad 6 perc, amiről lemaradtam. Mi történt az alatt? Jelentés? – fordulok a többi diák felé, majd egy gúnyos mosollyal tanár úr felé.

   - Ebből elég legyen kisasszony! Mégis mit képzel magáról, hogy így visszabeszél! Túl nagy a szája, és rá kéne jönnie, hogy attól, mert ez az utolsó éve, és az iskola újság oszlopos tagja, még nem tehet meg mindent, amit akar – kiabál velem, én pedig csak gúnyosan elkerekedett szemekkel nézek rá, mintha bolondnak nézném. Őszintén, nem tudom, miért vagyok ilyen. Meg szoktam védeni az igazam, de attól, mert nem félek a következménytől, még nem szoktam oktalan hülyeséget csinálni. Ez az. De egyszerűen felment bennem a pumpa. Talán erre kihatással van a Jamessel való beszélgetésem is, nem tudom. Csak azt, hogy nem bírom megállni.

   - Na, jó. Az igazgatóiba, Miss. Ross! Ott majd eldöntik mi lesz magával! – mutat az ajtóra. Szem forgatva fogom a táskám, és állok fel, de még megjegyzem halkan – azért elég hangosan, hogy hallja:

   - Ja, elzárás egy hétig. Sokat érnek vele. Mintha plusz egy órától a suliban, minden gyerek megjavulna.

   - Ebből elég legyen! Irány, az igazgatói! – ordít Mr. Rex, én pedig felnevetek.

   - Oda megyek! – mondom, és mielőtt válaszolna, kilépek az ajtón, bezárva azt magam mögött. Kint kicsit meglepődöm magamon, hogy tényleg mit beszéltem itt, de csak elindultam az igazgatóiba. Oké, tiszteletlenül beszéltem a tanárral, és nem félek a következménytől, de el fogom viselni.