Sziasztok!
Nos tudom, ismét sokat vártatok a részre, és sajnálom, de az az oka, hogy mielőtt megírtam a részt, kitaláltam a történet végkimenetelét. Ez azért volt fontos, mert ami eredetileg, még régebben eszembe jutott, azt nem fogom tudni megvalósítani. Egyrészt, nincs hozzá elég fix ötletem, csak foszlányok, és ezek között túl sok idő telne el, nem tudom mivel kitölteni. Másrészt pedig, az még legalább 20 rész lenne, és biztos vagyok benne, hogy addigra besokallnék, és lehet félbe maradna a blog, azt pedig nagyon nem akarom. Addig jó befejezni, míg én magam is szeretem a történetet, de már meg tudok válni tőle. Így, hogy ne érjen titeket nagy meglepetés, ha megjelenik az epilógus, elárulom: úgy saccoltam, hogy kb. 5 rész van még hátra, epilógussal együtt. Tudom, hogy kevés, de remélem megértitek, az indokaimat. És nyugtatásul, nem ez lesz az utolsó blogom, már meg van a fejemben egy következő történet, és alig várom, hogy elkezdjem, remélem az is tetszeni fog nektek! :)
Köszönöm az előzőhöz érkezett kommenteket, és pipákat, tényleg nagyon jól esik a támogatásotok, ezért is jutottam el ilyen sokáig. :) És köszönöm Mackenzie S.-nek a díjat, nem sokára ki is rakom! :)
A részről csak annyit, hogy remélem tetszik, nagyon kíváncsi vagyok a reagálásotokra, szóval hagyjatok nyomot magatok után! ;) Jó olvasást!
A részről csak annyit, hogy remélem tetszik, nagyon kíváncsi vagyok a reagálásotokra, szóval hagyjatok nyomot magatok után! ;) Jó olvasást!
Ölel, Sam. :)
~*~
Decision
Last to Know |
James McVey
- James, muszáj hazamennem! – rángatja ki
Maya a felsőjét kezeim közül. Eszemben sincs haza engedni. Szombat van, egész
nap azt csinálunk, amit akarunk, mert végre a vizsgákon is túl vagyunk, erre
egy óra fetrengés után úgy dönt, hogy neki otthon a helye, és nem mellettem?
Soha!
- Ugyan miért? Semmi dolgunk nincs! Élvezzük
ki a napot, és maradjunk ágyban! – húzom magam felé, és az ölembe ültetem.
- Nagyon szeretném, de apa biztosan ki van
akadva, amiért itt aludtam. Mit szólna, ha a mai napot is itt töltöm? – néz rám
kérdőn, finom vonalú szemöldökét felvonva.
- Oké, apáddal nem tudok versenyezni, de
azért még maradhatnál! Ráérsz délután hazamenni.
- Hogy folytassuk, amit tegnap elkezdtünk? –
vigyorodik el kajánul, és hajamba túrva ajkait az enyéimre tapasztja. Örömmel
fogadom közeledését, és újra tudatosul bennem, hogy még mindig az én ingem van
rajta. Így kezeim könnyedén becsúsznak alá, végig simítva puha bőrének minden
négyzetcentiméterét. Nyelve incselkedő játéka teljesen felbátorít, és
folytatnám is, ha Maya egyik óvatlan pillanatomban - mikor nem ölelem át
derekát -, nem szakadna el tőlem, hogy utána ki ugorjon az ölemből. – Sajnos el
kell napolnunk ezt a dolgot! – néz rám bűnbánatos arccal, azonban szeme vidáman
csillog, sajnálkozó álarca alól pedig csak úgy süt a ravaszság.
- Na, jó, rendben, de ezt még visszakapod! –
fenyegetem meg ujjammal, mire halk nevetéssel szedi össze ruháit, és a fürdő
felé igyekszik, hogy felfrissítse magát. Én a földszint felé veszem utam, hogy
valami kaja után nézzek. Már több mint egy órája fent vagyok, és a gyomrom
háborog, amiért még nem adtam neki semmi emészteni valót.
A konyába térve
azonban meglepő látvány fogad: bátyám, amint homlokával az asztalra dől, feje
mellett egy pohár víz, és egy bögre, ami az illatok alapján kávét rejt magában.
És persze ennek tetejébe, horkol. Sokszor láttam már Nicket részegen, és mindig
is irigyeltem, mert jól bírja a piát, a másnaposságát is hamar el tudja
intézni, de számolnia kell azzal, hogy bármilyen helyzetben, és bárhol, spontán
képes elaludni. Magamban mulatva lépek mellé, és hogy visszaadjam a pár héttel
ezelőtti ébresztőmet, felkapva a poharat, egyenesen a nyakába öntöm a vizet.
Reakciója legalább olyan vicces, mint az enyém, ugyanis Nick azonnal felébredt
a hideg hatására, fejét határozottan rántja hátra, olyan lendülettel, hogy
megbillen a pulthoz állított – amúgy sem annyira stabil – bárszéken. Még akad
egy pillanat, mikor elkaphatnám, és nem esne hátra, de eszemben sincs, így Nick
a székkel együtt, hatalmas csattanással terül ki a konyhapadlón. Nem bírom
visszafogni a nevetést, azonnal kitör belőlem, és levegőt is alig kapok tőle.
Bátyám pár röpke pillanatig csak zavartan néz körbe, hogy mégis mi történt, de
ahogy tudatosul benne a helyzet, mély sóhajjal nyugtázza, hogy bizony
legyőzték.
- Jól
van, öcskös, megbosszultad. Most már boldog lehetsz! – tápászkodik fel, és a
széket felállítva újra elfoglalja helyét.
- Már értem miért röhögtetek annyira! Ez
óriási volt! – törlöm ki szememből a könnyeket, és lassan megnyugodva a hűtőhöz
lépkedek. Előszedek pár tojást, hogy mindenkinek jusson, és a tűzhelynél neki
látok egy jó adag rántottának. – Anya és Sophie hol vannak? – kérdezem tesómtól
fel sem nézve a serpenyőből. Csak nem aludt vissza ennyi idő alatt!
- Átmentek nagymamához, mert Sophie
mindennél jobban akart enni palacsintát, de csak az kellett neki, amit a nagyi
csinál. Toporzékolt egy fél óráig, aztán anya rászánta magát. Valószínűleg… -
meséli, azonban mondata félbeszakad, mikor meglátja a lépcsőn vidáman lefelé
szökellő Mayat. A lány meglepve konstatálja, hogy kész reggelivel várom, és egy
gyors csókot nyomva a számra lehuppan a Nickkel szembeni székre.
- Jó reggelt Napfény! Nehéz éjszakád volt? –
kuncog bátyám karikás szemeit látva, és csak még vidámabb lesz, mikor a srác
értetlenül pillant felém, majd vissza Mayara, és szavait keresve mutogat hol
rám, hogy barátnőmre.
- Ti… ti tényleg… ? Úgy, hogy itthon volt az
egész család?! – néz rám hitetlenül, mire Maya hangosan felnevet.
- Nehogy azt hidd, ennél több eszem van! –
kacsit rám barátnőm, én pedig csak szememet forgatva szedem ki tányérokra a
reggelit, és teszem le a többiek elé.
- Pedig ha belegondolok nem is lenne
meglepő. Mióta is vagytok együtt? Egy hónapja? Másfél? – néz ránk kérdőn, majd
felém fordítja fejét, és megjátszott büszkeséggel vállon vereget. – Tisztelem
az önmegtartóztatásod, öcsi! – ismét csak egy szemforgatás a válaszom, és
kicsit félve pillantok Mayara, mert nem akarom, hogy kényelmetlenül érezze
magát a bátyám miatt. Azonban a lányon látszik, hogy nem hozta zavarba a téma,
és kifejezetten mulattatja a helyzet. Ezt nagyon kedvelem Mayaban. Bármiről
lehetett vele beszélni, nem könnyű zavarba hozni. Most sem számít, hogy a kapcsolatunk
legintimebb részéről van szó, cseppet sem látszik, hogy részéről ez bármi
gondot okozna.
A kávé hatása
Nicken is kezd látszani, így jó hangulatban töltjük el a reggelit, örömmel
hallgatva bátyám történeteit a tegnap esti házibulival kapcsolatban. Ahogy
befejezzük, tesóm elnyúl a nappali kanapéján, én pedig csalódottan veszem
tudomásul, hogy Maya a cipőit húzza.
- Pedig tényleg maradhatnál még! – morgolódom,
de tudva, hogy vesztettem, segítek neki felvenni a kabátját.
- Nyugi, nem örökké megyek el! – nevet. –
Este átjöhetnél, vagy holnap. Ma úgy sem ártana beszélned a srácokkal, hogy mi
lesz az ajánlatokkal – néz rám jelentőség teljesen, és be kell látnom, igaza
van. Nem halaszthatjuk sokáig, jobb minél előbb összeszedni a gondolatainkat. Így
belegyezően bólintok, majd kinyitom neki a bejárati ajtót, azzal a céllal, hogy
kikísérem. Azonban váratlan hideg csap meg, amire számíthatnék december 15-én,
de mégis értetlenül kapom a külvilág felé a fejem. És nem csalódom, úgy tűnik
az éjjel végre beérte magát a tél, és leesett az első hó.
- Na, szuper! Most aztán szép lassan fogok
hazaérni! – húzza el a száját barátnőm, és átlépve a küszöböt próbálgatja,
mennyire fagyos a járda.
- Ne vigyelek el? Talán biztonságosabban
hazaérnél! – kapom el a kezét aggódva, de ő csak nyugtatóan elmosolyodik, és
egy búcsúcsókot nyom a számra.
- Óvatos leszek, nyugi! Majd beszélünk! –
köszön el, és óvatosan jeepjéhez sétál. Megvárom, míg kigurul az utcából, csak
az után csukom be az ajtót.
- Te nagyon szereted ezt a lányt! – felkapom
a fejem, és bátyám néz szembe velem a nappali ajtajából.
- Ezt most abból gondolod, hogy
felajánlottam, hogy elviszem? – nézek rá értetlenül, és bizonytalanul az ajtó
felé bökök, az előzőleg lejátszódó jelenetre célozva.
- Nem csak. Ahogy viselkedsz. Szinte
kicseréltek, mióta Maya végre beadta a derekát, és fülig ér a szád, ha vele
vagy, vagy csak rá gondolsz. Mindemellett, úgy nézel rá, mintha a világ 8.
csodája lenne – vigyorog mindent tudóan, én pedig csak halvány mosollyal reagálok
észrevételeire. – Szóval, igazam van? – őszintén szólva nem gondolkodtam még el
komolyabban ezen. Minden igaz, amit Nick most összeszedett, Maya teljesen az
ujja köré csavart. Tudom, hogy ami kialakult köztünk, nem csak egy egyszerű
fellángolás, és minden napon újra és újra beleszeretek ebbe a lányba. De
egyikünk sem dobálózik olyan szavakkal, hogy szeretlek vagy örökké,
amíg nem vagyunk biztosak a dolgunkban. De komolyabban elgondolkodva ezeken,
kétlem, hogy annyira bizonytalan lennék…
- Hát, nagyon úgy tűnik. Maya különleges
lány - nézek testvéremre készen arra, hogy ha kell, nehézkesen megmagyarázom,
mire gondolok, de ahogy találkozik a tekintetünk látom rajta, hogy pontosan
tudja, miről beszélek.
***
-
Akkor ez már biztos, srácok? Nem akartok még gondolkodni? – néz ránk Chris
fürkészőn. Tekintete komoly, és határozott, hogy értsük: most nem lehet
szórakozni. A mi házunkban gyűltünk össze újból, mert a menedzser már tudta a
lakcímet, így nem kellet komplikálni. Több órán keresztül beszélgettünk a srácokkal,
míg beugrott a megfelelő ötlet. Bár nem tudtuk kivitelezhető-e, mégis azonnal
összehívtuk a szüleinket, és Christ, aki meg is lepődött, hogy ilyen gyorsan
döntöttünk. És most is biztosak vagyunk. Összenézünk a srácokkal, és ahogy
megbizonyosodunk, hogy mindannyian ugyanolyan elszántak vagyunk, Tristan szólal
meg, magára vonva a figyelmet.
- Teljesen. Eldöntöttük, és a szüleink is
egyetértettek – bólint határozottan. Christopher végig néz mindenkin, csak hogy
biztos legyen a dolgában, majd szó nélkül táskája csatjához nyúl, felpattintja,
és egy mappát szed elő. Kiteszi a dohányzóasztalunkra, és kiteregeti a benne
található papírokat. – Akkor ezeket kéne aláírnotok, illetve Connor, és Bradley
gondviselőinek – tolja elénk, és egy tollat is előszed a táskájából.
Miután Connor
édesapja – aki komoly üzletember lévén ezt nem hagyhatja ki, de jól is teszi –
átolvassa a szerződést, és elégedetten konstatálja, hogy semmi hátsószándék
nincs, még a kisbetűkben sem, aláírja a megfelelő helyen, és felénk nyújtja,
jelezve, hogy itt az idő. Szinte remegő kézzel firkantom oda a már rutinból
íródó nevet, és kinézném magamból, hogy az izgatottsággal kevert aggodalmam
miatt képes vagyok Jamiet írni a James helyett. Talán most kezdődik valami új,
talán befutunk, és stadionokban zenélhetünk, amiről már annyit álmodtunk. De
lehet, hogy agyonhajszolva, csalódottan végezzük, és a világon semmit sem érünk
el ezzel. Kockáztatnunk kell, és hátha igaz lesz a mondás, hogy próba
szerencse.
***
-
Aláírtad, haver! Nem léphetsz vissza! – szól rám Connor, én pedig továbbra is
csak tenyerembe temetett arccal ülök a kanapén.
- Tudom, de mi van, ha nem fogja díjazni? –
motyogom kezembe. Ötletem sem volt, hogy Maya hogyan fog reagálni a
döntésünkre. Hisz egyetemre készül, ezzel neki is több munkája lenne, és sokkal
bonyolultabb lenne az egész. És én hülye még csak meg sem kérdeztem!
- Akkor keresnünk kell mást. De te nem fogod
elveszíteni, James! – veregeti meg a vállam Tristan, és értékelem
nyugtatásukat, de sajnos hiába. Most vele kell ezt megbeszélnem.
- Talán nem, de sosem tudom, pontosan mi jár
a fejében. Ti is tudjátok milyen kiszámíthatatlan! – állok fel, és az ajtó felé
veszem az irányt. Gyorsan cipőmbe bújok, és már a kabátom is magamra veszem,
mire a srácok észbe kapnak, és utánam sietnek.
- Most akarsz beszélni vele? Nem gondolod,
hogy együtt kéne közölni vele? Illetve Connie-val. Neki is gondot fog ez okozni
– néz Brad Connor felé, mire a srácban tudatosul, hogy ezt barátnőjének még
valahogy tálalnia kell. A következő pillanatban már ő is szedelőzködik, és
bekiált a házba apjának, hogy kell neki egy fuvar.
- Egyetértek Connorral. Minél előbb tudják
meg, annál jobb – kapom fel a kulcsaimat az előszobai polcról, és már kint is
vagyok a házból. – Majd beszélünk srácok! – intek vissza.
Egész úton azon
gondolkodom, hogy mit fog szólni, a pluszmunkához. Nem lesz ideje a
portfóliójára, amivel már így is le van maradva a tanulás és a videóink miatt, pedig
pár hónap múlva el kell küldenie. És most még nagyobb teher szakad a nyakába,
ráadásul még nagyobb gonddal kell elkészítenie a videókat, ha végig csináljuk
ezt az egészet.
Kb. 10 perce
ülhetek a kocsiban a ház előtt, mikor kinyílik a bejárati ajtó, és barátnőm
siet ki rajta télhez képest alulöltözötten. Egy kötött pulcsi, és egy
cicanadrág van rajta, plusz egy vastagon kibélelt mamuszféleség, ami látszólag
nem elég neki, mert karjait átfonja mellkasán, hogy melegítse magát, úgy siet a
kocsimhoz, és hajol le az ablakhoz.
-
Egész éjjel ott akarsz ülni? – kocogtatja meg az ablakot, azonban ahelyett,
hogy kiszállnék, intek neki, hogy üljön be. Talán jobb is, ha itt beszélek
vele, és nem a szobájában, ahol a vékony falak miatt bárki meghallhat. – Miért
nem jössz be? – kérdezi zavartan, ahogy elhelyezkedik az ülésen. Mély levegőt
veszek, és végre erőt merítek, hogy felnézzek rá.
- Aláírtuk a szerződéseket – motyogom, mire
meglepődik.
-
Máris? Ezt hamar eldöntöttétek! És melyik… - ahogy belekezdene
kérdésébe, szinte látszik arcán a megvilágosodás. – Várj, szerződéseket? Többes számban?
- Igen… - bólintok óvatosan, és ahogy várom
reagálását, ezerszer bánom meg, hogy aláírtam azokat a papírokat.
- Szóval, ez azt jelenti…
- Elmegyünk a turnéra, Maya – fejezem be
helyette a mondatot, és lélegzet visszafojtva várom válaszát. Arcán csak úgy
követik egymást az érzelmek: döbbenet, megvilágosodás, aggodalom, bánat. Várom,
hogy kirobbanjon, vagy közölje, hogy eddig tartott a kapcsolatunk, azonban
helyette semleges álarcot vesz fel, és rám emeli tekintetét.
- És… mi lesz az iskolával?
- Beszéltünk Chrisszel, azt mondta tudna
nekünk fogadni egy magántanárt, de akkor számolnunk kell a fellépések és próbák
mellett még tanulással is. És emiatt mindig szükséges lesz 100%-os figyelem,
mert kevesebb idő jut a koncertekre való felkészülésre. A vizsgákat pedig
áprilisban fogjuk megírni, amikor a McFly kap egy hét szünetet, mielőtt
elkezdenék a koncertezést Kaliforniában. Bradley-nek jutott eszébe az ötlet, és
szerintem mindenki gondolt rá, csak nem mertük kimondani, félve, hogy nem
kivitelezhető – magyarázom továbbra is fürkészve arcát, hogy milyen változást
látok. Azonban, akárhogy keresek, semmi érzelmet nem találok, csak figyel rám,
és próbálja felfogni minden szavam, mintha a meggyes pite receptjét mondanám
neki.
- Értem – süti le a pillantását. Pár röpke
másodpercig ül így, ami számomra óráknak tűnik, és már épp meg akarom kérdezni,
hogy mi lesz velünk, mikor felemeli a fejét, és elfordulva tőlem kinéz az
ablakon. – Hideg van, azt hiszem jobb, ha most már bemegyek – csak egy döbbent
„Mi?!” kérdés csúszik ki a számon.
Egyrészt szörnyű kifogás, mert megy a fűtés, és kellemes meleg van a kocsiban,
másrészt nem mehet most el! A pánik jeges fürdőként ömlik végig rajtam, és
azonnal keze után nyúlok, mikor a kinyitja az ajtót. – Majd holnap beszélünk! –
szól hátra a válla felett, de továbbra sem néz rám. Egyszerűen nem tudom, mit
mondjak, teljesen elképedek, hogy most akar itt hagyni, így kicsúszik a kezem
közül, és már az ajtót csukná be, mikor utána szólok:
- Ne menj el Maya!
-
Majd… holnap beszélünk, oké? – hangja megremeg, és akármilyen nehéz, tudom,
hogy most cseppet sem akar itt maradni. Mély sóhajjal adom meg magam.
- Felhívjalak valamikor?
-
Öhm… nem, nem kell. Majd… majd én felhívlak! Jó éjt, James! – meg se várja
válaszom becsapja az ajtót, és sietős léptekkel az ajtó felé szalad.
Kétségbeesve dörzsölöm meg arcom, túrok a hajamba, majd fejem hátrahanyatlik a
fejtámlára.
- A kicseszett életbe!
Jujj! Nagyon remélem, hogy Maja annyira nem haragudott meg Jamesre, nagyon nem lenne jó, ha a szerződés miatt érne véget a kapcsoltatuk.
VálaszTörlésNagyon jó rész lett, várom a következőt!
Köszönöm, hogy írtál! :)
TörlésNos, a következő részben majd kiderül mi lesz. :D Remélem az is tetszeni fog!
Ölel, Sam. :)
Drága Sam,
VálaszTörlésImádom azokat a édes Maya-James jeleneteket, de, hogy őszinte legyek, vártam már a bonyodalmat, hiszen nem lehet minden rózsaszín túl sokáig. :) Viszont inkább az elején kezdem: Nick! De imádom! Szemtelenül aranyos, aranyosan szemtelen, egy igazán humoros karakter, úgyhogy csak gratulálni tudok hozzá! Önmegtartóztatás... hö-hö... jót nevettem rajta.
Aztán beütött a krach, és önkéntelenül is a számhoz kaptam a kezem. Mielőtt kiborulnék, azért szeretném megjegyezni, hogy bár tudjuk, milyen Maya, véleményem szerint igazán hiteles, hogy nem viselkedett egy drámakirálynőként, hanem inkább szomorúan távozott. Ó, és sajnos - bármennyire is a szívem csücske lett ez a kis McVey - egyet kell értenem vele, hiszen talán egy előzetes konzultáció nem ártott volna, mielőtt végleg lelép hat hónapra. Pasik!
És, hogy azért a kiborulás se maradjon el, de azért ne nyafogjak, csak annyit kérdeznék, halkan, megfontoltan és letörten, hogy: WTF?!
Add, hogy minél hamarabb kibéküljenek, oké? Bár az az érzésem, hogy mivel öt fejezet van hátra, majd csak a legvégén lesz már minden hepi... jaj jaj.
Milliószor ölel és puszil,
Bia
Kedves Bia,
TörlésÉn is nagyon szeretem a boldog romantikus pillanatokat, így nem hagyhattam ki ezeket sem. Nicket pedig azért nem, mert már fene tudja mióta nem szerepelt a történetben... ahogy Connie sem, de nem sokára ő is felbukkan. :D
Reméltem, hogy megdöbbentő lesz majd a fejezet vége, örülök is neki, hogy sikerült. És ahogy mondod, nem passzolt volna sem a hangulathoz, de főképp nem Mayahoz, ha kiakad, és bőgni kezd, és ordibálni. Talán forró fejű néha, de ennél több méltóság van benne.
Igyekszem hozni hamar a követező fejezetet, és nem elmaradni, hogy minél előbb folytatódjanak az események.
Köszönöm, hogy írtál! :D
Ölel, Sam. :)
Szia.
VálaszTörlésJaj már csak 5 rész nagyon nagyon megszerettem ezt a blogot!!!Fantasztikus rész lett remélem hamar kibékülnek...Várom a kövit!!!
Szia!
TörlésBizony, sajnos hamarosan ennek is vége lesz, de lesz majd új történet. :)
Sietek a következővel! :)
Ölel, Sam.
Hello!!
VálaszTörlésTalán még csak egyszer írtam,amit nagyon sajnálok.Ez a második vagy a harmadik blog amit elkezdtem rendszeresen olvasni és nagyon tetszik.Szerettem végig követni a történetüket,döntéseiket és epekedve vártam mikor jönnek már össze.Így,hogy kiderült már csak 5 rész van hátra,úgy éreztem írnom kell,muszáj.Tetszik ahogy írsz és látszik,hogy szereted és csak akkor akarsz írni amikor te jónak gondolod,azért,hogy a maximumot hozd ki magadból.Ezt nagyon becsülendőnek tartom,hisz' nem jó olvasni mikor panaszkodnak,hogy 'milyen sok fáradság és erőlködés kellett a rész megírásához'.Nem mondom,hogy ez rossz,mivel azért mindenkinek vannak olyan napjai,mikor semmihez sincs kedve,csak egy kicsit talán fura.
Bár van sejtésem,hogy mi fog történni,nem vagyok benne biztos.Tudom,hogy bármikor meg tudsz lepni,így inkább kíváncsian várom a folytatást.:DD
with lots of love xoLucy
Szia!
TörlésKöszönöm, hogy írtál, tényleg sokat jelent! :) Örülök, hogy így megszeretted a blogom, hogy folyamatosan olvastad, és hogy írtál! :)
Köszönöm a dicséreteket, és jól látod, nagyon a szívemhez nőtt már ez a blog. De sajnos mindennek vége szakad, így gondoltam jobb addig befejezni, míg szeretem, hogy ne legyen a kínlódást, ahogy te is mondtad. Így egy szép emlék lesz, és bármikor visszatérhetek. :)
Sietek a következővel, hogy ne kelljen sokat várni, remélem az is tetszeni fog! :)
Ölel, Sam. :)