Sziasztok! Nos, beteg lettem, így úgy döntöttem hozok nektek egy részt. Igazából szombaton akartam... csak ki ment a fejemből. :D De a lényeg, hogy itt vagyok, és hoztam részt, és remélem tetszik. :)
Köszönöm az előzőekhez érkezett pipákat, és komit, ide is írjatok valamit, hogy tudjam milyen a történet. :) Jó olvasást. :)
xo. Sam
Most
én érkezem utolsónak az elzárásra, James már ott van, ahogy az alvósrác, és a
lány is, aki csak bámul ki az ablakon, vagy zenét hallgat. És egy új srác is
van, elsős-másodikos, a háziját csinálja, de elég zavartnak tűnik. Bármi miatt
is van itt, biztos nagyon bánja. Nem nagyon figyelek a tanárra, csak odamegyek,
ahol tegnap ültünk, és levágom magam James mellé.
- Újra
itt! – nevet fel.
- Nem is mondtad, hogy benne vagy egy
bandában! – nézek rá kérdőn.
- Áh, szóval beszéltél Connie-val – bólint
egy nagyot, mint aki nem örül, hogy ez a téma.
- Igen, akiről kiderült, hogy nem csak a
legjobb barátom, de a közös barátunk – folytatom.
- Igen, együtt van Connorral, néhány
hónapja.
-
Miért akarjátok, hogy én legyek a kamerásotok? – csapok a közepébe. Picit
meglepődik, aztán az asztallapra könyököl jobb kezével, és felsőtesttel felém
fordul, hogy kényelmesen rám tudjon figyelni.
- Nem tudom tudod-e, de van pár
feldolgozásunk youtube-n. De nem elég jó a minőségük. Aztán Tristan megtalálta
a szórólapot, és láttuk, hogy az első helyezett pénzt és kamerát kap. Gondoltuk
neked adjuk a kamerát, de te profi vagy, és talán a segítségünkre lehetnél,
ahogy mi a tiédre. Tiéd a kamera, de felvennéd vele a videóinkat – magyarázza,
amit már Connie-tól is hallottam.
- Tudod mennyi idő, és munka összehozni egy
olyan videót? – nézek rá döbbenten, hogy nem fogják fel mennyi időt kéne
rááldozni.
- Segítenénk, és Connie felajánlotta, hogy
nem kell egyedül csinálnod, és ő is venné, van kamerája, és akkor már két
szögből is megoldhatnánk. Ez így fair Maya, és szükségünk lenne rád! – hangja
szinte már könyörgő, és ráadásnak beveti bús boci tekintetét is. Egy pillanatra
elveszek kék szemeiben, és hirtelen már nem is tudom, mi szól a „meló” ellen.
- Tudod mit? Gondolkodom rajta! Oké? Nem
mondok nemet, de igent sem. Csak adjatok egy kis időt, míg meggondolom! –
mondom egy nagy levegő után. Erre felderül az arca, és egy édes, széles mosoly
terül el rajta.
- Köszi! – szemem az égnek emelve rázom a
fejem, hogy miket meg nem teszek érte, de mosolygok közben.
- Még nem mondtam semmit! – vonom meg a
vállam, és előszedem a könyveim, hogy megcsináljam a leckém.
- De én tudom, hogy beleegyezel – kacsint
rám, és valahogy úgy érzem, igaza van.
- És mi van, ha nem is nyertek? – teszem fel
azt a kérdést, amit valószínű még ők sem tettek fel. Mindenki úgy beszél a
kameráról, mintha már az övék lenne. De még nem nyertek.
- Nyernünk kell! Nem is gondolok arra, ha
veszítenénk. Kell a kamera! – állítja biztosan, és azon kapom magam, hogy én is
reménykedem, hogy nyernek… Ez nem jól kezdődik.
***
-
Akkor ma, 2-kor jöhetek? – kérdezem még egyszer a kosárcsapat edzőjét, Mr. Burns-t. Már
csütörtök reggel van, és ma reggel, hogy hoztam James-t suliba, ő döbbentett
rá, hogy hétfőig meg kell csinálnom a fotókat a suli újságba. A foci csapattal
már lebeszéltem, őket holnap látogatom meg, a röplabdás csajok képeit, pedig
ma, a kosarasok után. Hála ennek, ma csak egy fél órát kell ülnöm elzáráson…
Bár sajnálom szegény James-t, aki ott marad egy óráig egyedül.
- Igen, addig beszélek a srácokkal is –
magyarázza, én pedig egy belegyező bólintással már megyek is ki az irodájából.
Kint pedig egy meglepőarccal találkozom.
- Cooper! Hé, szia! – mondom, és hátrébb
lépek, mert majdnem beleszaladtam.
- Szia! – mosolyog rám, azzal a mosolyával,
amit már mindenki ismer a suliban. Cooper Grey – aki egyébként az osztálytársam
- a suli egyik nagy nőcsábásza. Meg nem tudom mondani, hány lány neve mellé
írhatna pipát, egy képzeletbeli listán. Cassidy is járt vele, még másodikban…
hogy mi történt köztük? Örök rejtély, de ahogy Cass titkolózik, szinte biztos,
hogy az ő neve mellett is lenne egy pipa. – Csak nem csatlakozni akarsz a
kosarasokhoz? – mutat Burns edző ajtajára, ahonnan az előbb kijöttem.
- Pff az kéne még! – nevetek, és elkezdünk
sétálni 15-ös terem felé, ahol angol lesz. – Nem, én csinálom idén is a fotókat
az újságba, és arról beszéltem az edzővel.
- A focistákét is? – érdeklődik. Tényleg, el
is felejtettem, hogy Cooper focizik.
- Igen, de az övékét holnap – mosolygok rá.
- Szuper, te úgyis oltári képeket tudsz
csinálni! – kacsint rám, én pedig kicsit furán érzem magam a bók miatt, de
azért megköszönöm. – Mondd, a hétvégén sok dolgod lesz? – kérdezi, én meg
szabályosan megdöbbenek. Miért érdekli ez őt?
- Még nem tudom… miért? – válaszolom, mert
félek a magyarázattól.
- Elmehetnénk valahova, ha lesz kedved –
ooké… ennél átlátszóbban nem is fejezhetné ki, hogy én vagyok a következő
kiszemeltje.
-
Öhm… nem kösz! – rázom a fejem. Erre megdöbben, és megáll, a terem
ajtajában, elállva az utat, így mindenkinek kerülgetnie kell.
- Tessék? – néz rám, mintha nem hallotta
volna normálisan.
- Azt mondtam nem – ismétlem. – Cooper,
mindketten tudjuk, mekkora hírneved van ebben a suliban, és azt is miért
kaptad. Semmi kedvem ahhoz, hogy én
legyek az újabb név a listádon – vonom meg a vállam, majd faképnél hagyom, de
még hallom, ahogy azt motyogja az orra alatt: „Majd meglátjuk!”… Szegény,
szegény Coop! Nem ismered a nemleges választ!
Szia!
VálaszTörlésHm... Cooper... Mi lesz itt?
Már nagyon alakul a dolog Jamesel, kíváncsi leszek, hogy mik fognak történni a továbbiakban.
Szuper rész lett!
Puszi,
Bia
És gyógyulj meg! :)
TörlésÖrülök, hogy tetszett a rész, és köszi a komit! :) Nem sokára hozom a kövit. És köszi a jókívánságot is! :)
Törlésxo. Sam. :D