2013. november 30., szombat

10. Chapter

Sziasztok, meghoztam a következő részt. Remélem ez is tetszeni fog annyira, és hagytok magatok után nyomot. Köszönöm a pipákat, a kommenteket! Mint látjátok egy kis felújítás történt a kinézeten, mit szóltok hozzá? :)A részhez sok hozzáfűzni valóm nincs. :) Igyekszem a következőt is megírni jövőhét szombatra. :) Jó olvasást!

xo. Sam.

~*~
I don’t care

A péntek reggel is ugyan úgy ment, mint a többi a héten. Reggel felvettem James-t, és elfuvaroztam a suliig, ott pedig külön váltunk. Már nem érzem magunkat, abban az ismerkedjünk meg fázisban. Eleinte tényleg nem kedveltem, nagyon idegesítő volt a nyomulásával, de valószínűleg látta, hogy nem nagyon van hatással rám, csak idegesít, és most már nagyon jól elvagyok vele. Jó barátra tettem szert benne, ami furcsa, mert ha nem szándékosan csinálom, akkor mindig is nehezen barátkozom. Én afféle magányos farkas vagyok. Sosem volt körülöttem sok ember, nem szeretek a társaság középpontja lenni.

Már azon kaptam magam nap közben, hogy több dologról is ő jut eszembe. Mikor francián egy képet kellett elemezni. A képen egy srác volt egy hegy tetején, és a naplementét nézte. Mint amikor eltörte a gépem. És már nem is haraggal gondoltam vissza arra a napra. Az emlék hatására jót mosolyogtam, ami persze Madam Bour-nak annyira nem tetszett. De most komolyan, sírjak?!

Ebédnél megkerestem Connie-t, aki Connorral együtt ebédelt, és melléjük szegődtem. Nem akartam megzavarni őket az együttlétben, de semmi kedvem nem volt Cassidy-vel, és Nate-tel enni. Ők sokkal nyálasabbak, mint ez a pár. Jót beszélgettem velük, és sikerült Connor-ral is valamit beszélnem, bár annyira nem sikerült megismerni.

Alig vártam, hogy végre vége legyen ennek a napnak, és mehessek haza. Kimerített ez a hét. De még hátra van egy focicsapat fotózás, és egy fél óra elzárás. Nyugi, Maya! Már csak pár óra!

***

   - Figyelem! 3… 2… 1… - és kattintok. A focisokról a kép egész jó lett, de persze valamelyik hülye most is bevágott egy pofát. Sokáig tart, míg elmagyarázom nekik, hogy ez egyikünknek sem eredményes, de végül csak az edző tudja megemberelni a srácokat. Miután elkészül, fellélegezve szedem a cuccaim, és félre húzódom, hogy ők tudjanak edzeni, míg én pakolok.

   - Kell segítség? – hallok egy hangot, ami határozottan nekem szól, ezért felnézek. Cooper áll előttem, sármos mosolyával.

  - Nem meg vagyok, kösz! – válaszolok. Nem akarok vele beszélni, sem azt, hogy egyáltalán a közelemben legyen. Egy beképzelt, elkényeztetett ficsúr!

   - Naa, Maya! Miért vagy ilyen rideg? Csak megkérdeztem kell-e segíteni, elpakolni a cuccod – csitít, mintha egy gyerekkel beszélne. Nem értem ezt a hanghordozást. Nem kiabáltam vele, nem kell engem csitítgatni! Nem felelek, csak felvont szemöldökkel nézek rá, mire feltartja mind két kezét, tenyérrel kifelé, hogy meg sem szólalt. Visszatérek inkább a cuccaimhoz.

   - Tényleg nem értem miért vagy ilyen távolságtartó velem. Nem tettem semmi rosszat. Pedig, ha hagynád, hogy megismerjelek, és te is engem, bírnál – kacsint rám. – Nem vagyok olyan rossz srác.

   - Ja, abban biztos vagyok. Kedvelnélek, oda lennék érted, ahogy másik 40 lány ebből a suliból – nevetek, és felállok a hátamra véve a táskám, benne a cuccommal.

   - Kit érdekel a többi? Tudod, mennyire összeillenénk? – lép közelebb hozzám. Mellkasunk majdnem összeér, és meglep ez a hirtelen közelség. De nem futamodom meg, és hála a jó égnek, nem is blokkolok le. Teljesen magamnál vagyok, így meg tudom tenni, hogy még közelebb lépek. Orrom már majdnem az övét érinti. Ha ő megpróbálhat szédíteni, nekem is sikerülhet!

   - Óh, ebben biztos vagyok! Mindenki irigyelne minket. Csak tudod mi a legnagyobb baj, Coop? – nézek mélyen a szemébe, és halkan suttogok. Látom, ahogy tekintete délre vándorol arcomról, és belepillant a blúzomba. Normális esetben felpofoznám, de inkább úgy teszek, mintha észre sem vettem volna. Nyel egy nagyot, tekintete visszatalál a szememre, majd megrázza a fejét. – A legnagyobb baj… - hajolok közelebb, alig van pár centi szánk között -, hogy rohadtul nem érdekelsz! – súgom kegyetlenül, majd egy gúnyos kacajjal ellépek tőle, és elmegyek mellette.

   - Jössz te még az én utcámba, Ross! – kiált utánam, én pedig csak félvállról kiáltok vissza.

   - Kétlem! – nevetek, majd egy diadalittas mosollyal hagyom ez a tornatermet.

***

Jókedvűen megyek az elzárásra. Megcsináltam a képeket is, kiválogattam, és le is adtam Carol-nak, a főszerkesztőnek. Végre készen vagyok a munkámmal. Már csak az elzárást kell végig csinálni, és utána végre szabad vagyok. Vagyis egy ideig biztos, amíg újra bajba nem kerülök.

   - Szia! – ülök le James mellé, aki vidám mosollyal köszönt.

   - Mitől vagy most ilyen vidám? Mindig kedvtelenül jössz ide – néz rám, fejét picit oldalra döntve, és magamon is meglepődve ismerem el, milyen aranyos így, ahogy arcomat fürkészi.

   - Csak jól telt a fotózás. Beolvastam Cooper-nek – mesélem széles mosollyal.

  - Cooper Grey? Mit akart tőled? – hunyorít ellenségesen. Egy pillantás alatt tud az arca vidámból komorrá változni. Ez a hirtelen hangulatváltozás meglepett, és pici habozás után úgy döntöttem csak elmondom az igazat. James nem az a pletykás fajta, hogy elcsiripelje mindenkinek.

  - Azt szeretné, ha én lennék az új ágy melegítője – forgatom a szemem, hangom gunyorosan cseng.

  - Mi van?! – kiált fel James, és keze ökölbe szorul az asztalon. A döbbenet és a düh váltakozik a szemében, és egész érdekes látni, ahogy a düh tűnik dominánsabbnak.

   - Nyugi, nem nagy ügy. Az a srác úgy váltogatja a csajait, mint a húgom a ruháit – nevetek, és legyintek egyet, hogy érezze, kézben tartom az ügyet.

  - Nem lenne jó, ha hagynád magad elvarázsolni! – szűri a fogai közül, engem pedig melegséggel tölt el, ahogy védelmez.

   - Édes vagy, hogy így vigyázol rám, de nyugi, kordában tudom tartani. Sok kell ahhoz, hogy engem elbűvöljön! - szorítom meg asztalon lévő kezét, hátha ellazul. Picit tényleg megnyugszik, én pedig egy megnyugtató mosolyt küldök felé, hogy minden rendben.

   - Jól van! De ha valami gond van, ígérd meg, hogy szólsz, és elintézem! – néz mélyen a szemembe, és mint általában, most is elcsodálkozom mennyire szép, kék a szeme. Bólintok egyet, mire megenged magának egy halvány mosolyt. Fáradtan két karjára dől a padon, de fejét felém fordítja, hogy továbbra is lásson. Követem a példáját, és közelebb húzódom hozzá. Így, mintha egy kis meghitt kuckóban lennénk, ahol senki nem hall minket. Jó érzés volt ez a csönd, ez a meghittség.

   - Hé, ma délután ráérsz? – mintha eszébe jutott volna valami, nagy reménykedő szemekkel néz rám.

  - Egyelőre nem terveztem semmit – vonom meg a vállam. Ami amúgy szomorú, hogy péntek estére egyáltalán nincs programom… a fenét! Mintha annyira érdekelne!

 - Nincs kedved megismerkedni a srácokkal? Megbeszélhetnénk a feltételeidet, és meghallgathatnál minket – adja az ötletet. Egy pillanatot adok magamnak, de mit gondolkodjak? Úgyis megismerném őket előbb vagy utóbb, nem? És jobb előbb.

   - De, persze – mosolygok. – Csak hazamegyek átöltözni. Hova menjek?

  - Gyere hozzánk! Majd szólok a fiúknak, miközben megyünk haza – vigyorog, láthatóan örül, hogy nem kellett győzködnie. Nem válaszolok, csak bólintok.

Az elzárás maradék percei gyorsan eltelnek, és miután James-t is hazadobtam, és átöltöztem, elindultam vissza, hogy találkozzam 3 sráccal, akikkel a jövőben az időm nagy részét fogom tölteni.

7 megjegyzés:

  1. Szia!
    Ez a Cooper-es rész annyira eszméletlen volt, teljesen odaképzeltem őket, ahogy olyan közel állnak egymáshoz, Maya pedig suttog, majd gonoszan nevet.
    James egyre édesebb, nem is tudom, hogy kedvelhetném-e már ennél jobban. Tényleg nagyon kíváncsi vagyok most már, hogy hogyan alakulnak majd köztük a dolgok.
    Be kell valljam, véleményem szerint egyre csodásabban írsz. Mintha minden rész egyre jobb és jobb lenne. Siess a következővel, nagyon érdekel már, hogy mi lesz ebből a megismerkedésből! :)
    Puszillak,
    Bia

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valamit mindig elfelejtek...
      Gyönyörű az új kinézet, tetszik ez a szín! A fejléc pedig egyszerűen mesés!

      Törlés
    2. Kedves Bia!
      Nagyon jól estek a szavaid, örülök, hogy tetszett a rész is, és a kinézet is. :) Hát igen, szép lassan lesz felépítve a sztori, de igyekszem nem unalmasra írni. :) Remélem tetszik a következő rész is, sietek vele. :)
      xoxo. Sam. :)

      Törlés
  2. Kedves Sam Row!
    Imádom az új kinézetet. A fejléc valami csoda, és az összhatás, imádom és imádom! Na, de a részről akartam beszélni, szóóóval. Alig várom már, hogy végre össze jöjjenek, és érzem hogy már nincs messze. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz az első "nagy" találkozás így a banda többi tagjával és pont ott hagytad abba, szóval nagyon várom a következő részt! :)
    xoxo: Looney G.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Looney! :)
      Nagyon örülök a komidnak, és hogy tetszett a rész, a véleményedre mindig adok. :D A nagy találkozásra azért annyira ne várj, nem akarom, hogy csalódás érjen. :) Sietek a következő résszel, szombaton fent is lesz. :)
      xoxo. Sam. :)

      Törlés
  3. Szia Sam!

    Régóta olvasom a blogot, és gondoltam, írok pár szót. Külön-külön szeretnék megemlíteni mindent! Először is, én is meg szeretném említeni, hogy az első részhez képest fejlődött az írásod. Az elején is kifejtetted Maya érzéseit, de most jobban át tudom érezni! (Lehet James az oka!)

    Örömmel tölt el, hogy Maya kezdetleges utálata, egyre jobban barátsággá, és - reményeim szerint - később szerelemmé alakul. Egyetlen egy bökkenő van: Cooper Gray. Egy egomán focista, aki nem ismer határokat, ha meg szeretné hódítani a kifigyelt áldozat kegyeit. Mindent megtesz... De Maya - ahogy megismertem - nem ilyen. A lány elszán, és rendíthetetlen. Nem szeretne felkerülni Cooper listájára. És persze James mindig a legjobbkor jön a képbe. Segítőkész fiú, és bármilyen körülmények között megvédené Maya-t, ami igazán aranyos gesztus. Ráadásként, még a többi Vamps-es srácnak is bemutatja.

    Az előző kinézet is nagyon tetszett, de ez valahogy jobban melengeti szívem. A fejléc profi munka, sokat foglalkozhattál vele. A menüpontok karakteresek, és a szín összeállítás is nagyon passzol. Nem szaporítom a szót, nagyon tetszik. Remélem hamar olvashatom a következő részt.

    Anne ;]

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Anne! :)
      Nagyon megleptél ezzel a hosszú kommenttel, de végtelenül boldog vagyok miatta. :) Nem is tudom, hogy tudtál ennyi mindent írni. :) Szépen kifejtetted a véleményed, és ezért hálás vagyok. :) Hát a történetre annyit tudok mondani, olvasd folyamatosan, és ki fog derülni hogyan alakulnak a kapcsolatok a blogban. Reméltem, hogy a karaktereket sikerült jól megformáznom, úgy látszik elértem a célom. Köszönöm ezt a hosszú kommentet. :)

      Sam. ;)

      Ui.: Igazad van, sokat dolgoztam a kinézettel, de nagyon úgy tűnik hogy megérte. :)

      Törlés