Sam jelentkezik

Sziasztok olvasók!

Nos, nem szoktam ilyet kérni, és igazából most sem ez a szándékom, inkább csak közölnék valamit. A Csak egy kritika tőlem, neked c. blogon megrendezett versenyen jelentkeztem a Legjobb író kategóriában. Magam is tudom, hogy nem én vagyok a legjobb, de egy próbát azért megér! Szóval ha gondoljátok nézzetek be, és szavazzatok! :)

Egyébként, két dolgot elfelejtettem megosztani veletek, pedig számomra hatalmas öröm volt! :D Az egyik, hogy ugyanezen a blogon megrendezett fejlécversenyen első helyezést értem el! Annyira örültem, majd kiugrottam a székemből! Egy másik versenyen is részt vettem, ez - talán a legrégebbi olvasóm - Bia Joy által lett megrendezve. És második lettem! :D Annyira örültem a helyezéseknek, hogy muszáj volt megosztanom veletek, nem is tudom hogy mehetett ki a fejemből!

A nyerteseknek készülnek az ajánlók, és interjúk, illetve a tárgynyeremény is lassan fel lesz adva! A következő részbe már bele is kezdtem, igyekszem ezt is jó hosszúra írni!

Nos, mindössze ennyit akartam. Szavazzatok, ha gondoljátok, nem sokára jelentkezem! ;)

Ölel, Sam. :)

38. Chapter

Sziasztok!

Bizony, Sam Row visszatért! Felfrissülve, kipihenve, és túlélve a repülő utat. Nyaralni voltam édesanyám ismerősénél Németországban - gyönyörű hely, mindenképp látogassatok el oda egyszer! -, ezért is késett ennyit a rész. Bár tény és való, már régebben hazaértem, de mentségemre szóljon, hogy ez a rész egy kis fejtörést okozott. Valóságosan akartam megírni, és remélem sikerült is.

Elég hosszú rész lett a többihez képest, és van benne minden jó, új fejlemények a bandával, és a romantikusok kedvéért a Maya-James pillanatok sem maradtak el. Így mindenki kaphat egy hatalmas dózist a kedvenc részeiből. :D Remélem tetszeni fog!

Köszönöm a kommenteket, és a díjakat, és üdvözlöm az új feliratkozókat. El sem hiszem, hogy 75 olvasóm van! Persze tisztában vagyok vele, hogy nem olvassa mindenki tényleg rendszeresen, de ez akkor is sokat jelent nekem. :)

A nyerteseknek üzenem, hogy készülnek már a blogajánlók, és a kérdéseket is küldöm a napokban, csak össze kellett szednem magam.

Azt hiszem mindent elmondtam... akkor jó olvasást, írjatok, hogy milyen lett!

Ölel, Sam. :)

~*~

Unique opportunity

Crazy in Love

Mire túljutok a kezdeti döbbeneten, és értetlenségem, Clara már hívja is Connor és Brad szüleit, hogy legalább az egyikük csatlakozzon hozzánk. Annyi információt tudok csak összeszedni, hogy Chris menedzserként dolgozik a YouTube-nak, és friss tehetségek után kutat. Azonban konkrét ajánlattal jött, amit senkinek sem árul el, míg nem érkeznek meg a két srác gondviselői, hisz kiskorúként szükségük van egy szülő jelenlétére is.

Bő félórával később, mire Chris teljesen kifaggatta a srácokat a bandáról, a tudásukról, és tapasztalataikról, végre megérkezik Brad édesanyja, és Connor apja, magyarázkodva, hogy párjaik miért nem tudtak elszabadulni.

   - Köszönöm, hogy itt vannak, igazából elég, ha egyikükkel tudok beszélni – nyugtatja meg Christopher a szülőket, miután bemutatkozik. – Nem is kertelek. Nem tudom mennyire értesültek a srácok bandájáról, de a nézettségük és feliratkozóik az egekig szaladt az elmúlt napokban, ami eléggé meglepő, hisz csak két-három hónapja kezdték el a posztolást. A mai napra mondhatom azt, hogy az eddigi videóik mindegyike átlépte a 100 ezres határt, ami annyit jelent, a cégünknek, hogy ha ezt folytatják, szeretnénk szerződést kötni velük – Christopher szavait nagy döbbenet követi. Én magam is meghökkenve figyelem a férfit, és zavartan nézek össze James-szel. Chris, miután úgy érzi kellő időt hagyott, tovább folytatja. – Ez a szerződés leginkább arról szólna, hogy a srácoknak rendszeresen kell videót feltölteniük, és ezért járna a havi fizetésük. Ahogy nőnek a nézettségi számok, úgy nőhet a fizetés is. Számtalan példát tudnék hozni, akik jól jártak ezzel a szerződéssel, hisz ti is biztosan ismeritek a Schneider testvéreket, Sam Tsuit, Tyler Wardot, esetleg Lindsey Stirlinget. A szerződéssel kapcsolatban azonban figyelembe kell venni, hogy meghatározunk egy rendszert a videók posztolását illetően, persze ezt együtt beszéljük meg, hogy nektek is hogy van időtök elkészíteni, felkészülni rá. Lehet havonta egy, vagy kéthetente, esetleg ha merészek vagytok, akkor hetente egy videó. Azért mondom, hogy ehhez merészség kell, mert számolni kell azzal, hogy ezután kapcsolatban kell maradni a céggel, amit rajtam keresztül tudtok megtenni, és ha elmarad egy videó, anélkül, hogy szóltatok volna, a fizetés is úgy alakul hozzá. Illetve, ami szerintem nyilvánvaló, ha a nézettségetek egyre csak csökken, a fizetésetek is követi. Tudom, ez kegyetlennek, és zsugorinak tűnhet, de ha bele gondoltok, ez egy hatalmas cég, és figyelnünk kell arra, hogy ne boruljon fel a saját rendszere. – Újabb szünetet tart, de felesleges, mert mindenki annyira le van döbbenve a hallottak miatt, hogy csak bámulunk a fiatal férfira, várva, hogy mindjárt felröhög, hogy csak viccel, és igazából pár házzal arrébb lakik, és gondolta újat húz velünk. Végül Mr. Ball-nak van annyi lélekjelenléte, hogy megszólaljon:

   - Várjon egy pillanatot! Szóval arról van szó, hogy a srácok bandája befutni látszik, és a YouTube gyakorlatilag anyagi támogatást nyújtana a jövőjüknek? – néz rá hitetlenkedve, de meg is értem, én magam sem hiszem el, hogy ez most komolyan megtörténik.

   - Igen, gyakorlatilag erről lenne szó. Nagyon sok fiatal lett felfedezve a cég által, és tízből nyolc nagyon boldog volt, és nem bánta meg, hogy szerződtetett velünk. Persze mindig vannak olyanok, akik végül nem tudnak komolyabb rajongótáborra szert tenni, de ezzel számolni kell. A srácokban azonban van jövő. Az utolsó videójuk kifejezetten magas nézettséget kapott, és megfigyeltem az előbbieket. Nagyon szeretnek titeket a felhasználók, komoly lehetőséget látnak bennetek, arról nem is beszélve, hogy a lányok már most megőrülnek értetek – kacsint a fiúkra, mire ők is kezdik felfogni, hogy ez komoly ügy, és reménnyel kevert lelkesedéssel tekintenek egymásra.

   - Azonban lenne egy másik ajánlatom is – szólal meg újra Christopher, ezzel ismét magára vonva a társaság figyelmét. – Dolgozom a Sound Empire lemezkiadónál is, mint zenei menedzser. Szintén fiatal tehetségeket keresünk, és lenne is számotokra egy nem mindennapi lehetőség a befutásra. A McFly, biztos ismeritek, vagy legalább hallottatok róluk, elő zenekart keres az amerikai turnéjukra. Beszéltem is velük. Ők is fiatalon kezdték, garázszenekarként, mint ti, és éppen emiatt nagyon tetszettetek nekik, és szeretnék, ha elfogadnátok az ajánlatot. A turné előtt lemezre vennénk néhány feldolgozásotokat, hogy el tudjuk kezdeni árulni a CD-ket a koncerteken, a McFly albuma mellett. Hat hónapról lenne szó, és több mint, 25 városról, a nyugati államokban. Februárban kezdődne. A koncerteken 25 percet kapnátok a srácok előtt, ez az időtartam azonban nőhet még, ha a rajongók is úgy akarják, és vevők rátok. Ti választhatjátok ki, hogy miket játszanátok, feldolgozásokat, esetleg saját szerzeményeiteket, de a dallistát a fellépés előtt le kell adnotok, hogy a többiek is rábólintsanak. Kemény meló tud lenni, az biztos, és 100%, hogy néha majd ki fogtok dőlni a fáradtságtól, azonban legalább ennyire fogjátok élvezni is. Hatalmas élmény, és lehet egyszeri lehetőség, szóval én azt mondom, gondoljátok végig az ajánlataimat. Akár a YouTube, akár a turné, szerintem mindenképp vállaljátok el az egyiket, ha eléggé elhivatottnak érzitek magatokat, és nem csak hobbiból zenéltek, hanem komoly célotok is van vele.

Ahogy Chris elhallgat, tanácstalan csend telepedik a szobára. A srácok, a szülők, és én magam is teljesen le vagyunk döbbenve. Hisz ma délelőtt még a francia tesztemen dolgoztam, és úgy volt buliba megyünk a többiekkel, erre most itt ülök az egész csapattal, és azt próbálom felfogni, hogy a barátom bandájának kapásból két ajánlatot tettek, ami segítségével befuthatnak a zeneiparba. Ilyen komolyan nincs!

Kérdőn nézek körbe, de a srácok, és szüleik arcán is ugyanazt a döbbenetet látom, mint amit én érzek.

   - És mi történik, ha egyiket sem fogadják el? – töri meg a csendet Rob, mély rekedtes hangján, és csak most ugrik be, hogy még csak beszélni se hallottam eddig.

   - Gyakorlatilag semmi. Persze, a videókat továbbra is feltölthetik, de nem valószínű, hogy még egyszer meg fogja őket keresni valaki, és ugyanez mondható a turnéról is. Egyszeri ajánlat mindkettő szóval szerintem ne szalasszátok el! – néz jelentőségteljesen a srácokra, akik csak tanácstalan pillantásokat vetnek egymásra. Ezt észrevéve, Chris az aktatáskájában kezd kutatni, majd egy papír fecnit húz elő. – Természetesen nem kell most válaszolni erre, azonban szeretném, ha a jövő hét folyamán megkeresnétek, hogy tudjunk tovább haladni, ha aláírjátok az egyik szerződést. A névjegyemen rajta van minden elérhetőségem, szóval nyugodtan hívhatnak bármikor – adja át Claranak a papírt, aki egy pillantást vet a kártyára, majd Chris-szel együtt áll fel, hogy kikísérje a férfit.

  - Nos… öhm… köszönjük, hogy megkeresett minket, jelentkezünk minél hamarabb! – motyogja Clara, s látszik rajta, hogy nem nagyon tudja mit kéne mondania.

   - Várni fogom, okosan döntsenek! – mosolyog a nőre, majd kezet ráznak, és Chris már el is hagyja a házat.

***

Túljutva a kezdeti sokkon, a szülők hosszas beszélgetést folytatnak a lehetőségekről, de csak arra jutnak ki, hogy ezt a srácoknak kell eldönteniük. Bár Brad anyja eléggé elutasító a turnéval kapcsolatban, ugyanis félti egy szem fiát, meg tudjuk győzni, hogy a srácok vigyáznának rá, és még egyáltalán nem is biztos, hogy elutaznak.

A banda is eléggé tanácstalan volt. Biztosak voltak abban, hogy elfogadják az egyik ajánlatot, hisz Christopher is megmondta, hogy vissza nem térő lehetőség. De abban már egyáltalán nem voltak biztosak, hogy melyiket. Többet akartak, a YouTube-os szerződésnél, de hat hónap hosszú idő, ráadásul az iskolaidő közepe van, ennek tetejében, James és Tristan az utolsó évüket tapossák. Így az egész sokkal nagyobb fejtörést okoz a srácoknak, mint azt szerették volna.

   - És ha előre hozatnánk a vizsgákat? – adja már a századik ötletet Tristan.

   - Ennyire előre nem lehet. Áprilisban engednék, de a májusi vizsgákat, februárba megírni nem lehet – lombozza le a kedvét James, hisz már így is elég ötletet felhoztunk, de semmi jó nem sült még ki belőle. Körbenézve látom, hogy mindenki kétségek között vergődik, de nem csak ez tűnik fel. Fáradtak vagyunk, mindannyian, és biztos vagyok benne, hogy ezt éber fejjel kéne megvitatni.

   - Jól van, hagyjuk ezt most! Azt mondta Chris ráértek átgondolni, és jövő héten kell majd csak szólni neki. Én kifáradtam a sok tanulástól, és stressztől, nem tudok most ezzel foglalkozni, és szerintem kipihenten kéne majd átgondolnotok az egészet – állok fel a helyemről, és a többieket is erre ösztönzöm. Már tíz óra is elmúlt, vagy 2 órája ülünk itt, és mivel bulizni már úgy sem megyünk, ideje lenne inkább haza menni, és ágyba bújni.

   - Igazad van – áll fel Bradley, majd Tristanhoz fordul. – Hazadobnál? Anya elhúzott, hogy elújságolja a hírt apának – rázza a fejét lehetetlenül, majd szőke haverjával együtt az ajtó felé masíroznak. Connor is követi őket apjával együtt, és miután tőlük elbúcsúzunk, én is a kabátomért nyúlok.

   - Jobb lesz, ha én is megyek – vetek egy csalódott pillantást Jamesre, hisz azt reméltem bulizunk egy jót ma este a bandával.

   - Vagy… - húzza el a szót, és elkapja a kezem, amivel a kabátom akarom leakasztani, és nyaka köré fonja. – Maradhatnál akár… - motyogja, s közben egészen közel hajol hozzám, karjaival pedig átöleli derekam. Hát persze, kihasználja a helyzetét! Tudja milyen hatással van rám a közelsége, és ezzel próbál meg befolyásolni. A baj, hogy valószínű sikerülni fog neki…

  - Fáradt vagyok, James! – nézek rá jelentőségteljesen, mire felnevet.

  - Oké, vettem a lapot, jófiú leszek! De ettől függetlenül itt maradhatnál éjszakára. A sok vizsga miatt alig voltunk együtt, és akkor is tanultunk. Szeretnék egy kis időt veled tölteni. Csak veled! – egy apró csókkal zárja mondandóját, és be kell látnom, igaza van. Alig voltunk együtt az elmúlt hétben, sőt két hétben, és már hiányoznak a kettesben töltött percek. Így döntésre jutva zsebembe nyúlok a telefonomért, és kiválasztva a nevet már hívom is anyát. Barátom mindezt értetlenül figyeli, de nem zavar, úgy is mindjárt kap magyarázatot.

   - Szia, Kicsim! Mondd csak! – hallom meg anya vidám hangját, és egyből a tárgyra térek.

   - Szia! Nem lenne gond, ha Jamesnél aludnék ma? – kérdezem, mire az említett arcán széles vigyor jelenik meg.

   - Jamesnél? Biztos vagy benne? – megértem aggódó hangját, de bízhatna bennem egy kicsit jobban is.

  - Igen anya, nem lesz semmi gond, nem csinálok… nem csinálunk hülyeséget! – nyugtatom, és csak forgatom a szemem, hogy lereagáljam James kaján vigyorát.

   - Rendben, ha te mondod! – adja meg magát egy sóhajjal, és mielőtt kérdezném, folytatja is: - Apádat majd lerendezem – hallom hangján, hogy mosolyog, és ettől én is elvigyorodom.

  - Szuper vagy, köszi! Szia! – ki is nyomom a telefont, és újra a zsebem mélyére süllyesztem. – Maradok! – nézek fel rá, mire James a levegőbe öklözik.

   - Reméltem!

Miután megismerkedek Robbal is, és rávesszük Clarat, hogy ne kelljen Jamesnek a kanapén aludnia, visszavonulunk, mert nem akarunk már semmivel sem foglalkozni. Így egy hatalmas tál popcorn mellett berakunk valami agyfárasztó filmet, ami leginkább csak azért megy, hogy szóljon valami, de egy percet sem tudnék visszaidézni belőle. Nem kell 10 perc, és már azzal szórakozunk Jamesszel, hogy ki tud több szem pattogatott kukoricát elkapni a szájával.

  - De ez nem igazságos! Fogadjunk, hogy kiskorod óta gyakorlod, és ezzel versengtetek mindig Nickkel! – szólalok fel, mikor sorozatban a tizennyolcadikat kapja el, nekem meg alig sikerült vagy hét.

   - Ahogy mondod! És Nicket is mindig megvertem! – nevet James.

  - Te csaló! – kiáltok fel, és hozzávágok egy marék kukoricát, majd a hátam mögötti párnával is csapást mérek, vagyis csak mérnék, mert elkapja, és kitépve a kezemből a szoba másik végébe dobja.

   - Hogy mondtad? – nevet tovább, és könyörtelenül csikizni kezd, pedig nagyon jól tudja, hogy nem bírom. Csak vihogni tudok, és kapálózom, a popcornos tálat is ügyesen felborítom. Már a könnyem is folyik, de Jamest ez nem hatja meg. – Meg adod magad?

   - Igen, csak hagyd abba! – nevetek, és megkönnyebbült sóhaj csúszik ki a számon, mikor végre leáll, és óvatosan derekamra simítja kezét. Mély lélegzetekkel próbálom rendezni heves szívverésem, de elég nehezen megy, mikor barátom arca centikre van az enyémtől. Közelebb hajol, hogy megcsókoljon, azonban a csikizésért cserébe most én húzom kicsit az agyát. Mielőtt ajka az enyémhez érne, ujjam óvatosan szájára simítom, mire kipattan a szeme.

   - Szerintem rendet kéne raknunk – grimaszolok, és hangosan felnevetek, mikor meglátom értetlen arcát. Eltolom magamtól annyira, hogy felülhessek, és körülnézek a szobában. A párnák a földöm, a takarót is teljesen összegyűrtük, és a pattogatott kukorica szétszóródott mindenütt. Mintha bomba robbant volna. Mély, lemondó sóhajt hallok magam mögül, mire gonoszan elvigyorodom, de James előttem szólal meg.

   - Menj el zuhanyozni, addig én rendbe szedem a szobát – száll le az ágyról, és a szekrény mélyében kutatva egy flanelinget halász elő számomra. Megköszönöm, és a fürdőbe sietek, hogy gyors zuhanyt vegyek. Igaz fürödtem, mielőtt idejöttem, de így mégis kényelmesebb lesz, és tiszta só voltam a kukoricában való fetrengéstől. Kicsit tovább tart elrendeznem magam, mint tereztem, de nagyon jól esik a meleg víz. Így végül jó negyedórát a fürdőben töltök, aztán tisztán, James ingébe burkolva masírozok vissza barátom szobájába, aki már a rendezett szoba közepén áll, és dobálja vissza a párnákat az ágyra. Hamar észreveszem, hogy ő is lezuhanyozott, és már szokásos pizsamája – egy melegítő - van rajta. Ahogy belépek, felém fordul, és szeme egy pillanatra megakad ingén.

  - Jobban áll neked, mint nekem – billenti oldalra a fejét, és úgy figyel, én pedig csak mosolyogva csóválom a fejem és az ajtó becsukása után az ágyhoz lépegetek, és elnyúlok rajta.

   - Azon gondolkodtam, mi lenne, ha egyáltalán nem írnánk alá egyik szerződést sem? Mármint… nem tudom, mennyire gondoljuk ezt komolyan. Képesek lennénk végig csinálni 6 hónapot? Vagy nem unnánk meg a videó feltöltéseket? – fekszik a hátára, de mintha nem is nekem intézné szavait, csak tanácstalanul bámulja a plafont.

   - Én azt mondom, az egyiket vállaljátok el. 12 éves korod óta zenélsz, és ez a mindened. Ráadásul jók vagytok együtt, és tehetségesek. Kár lenne veszni hagyni a tudásotokat – nézek fel rá, de mintha meg se hallana, csak hümmög, és a továbbra is a plafont fürkészi. Nem tetszik, hogy őrlődik, és szeretném jobb kedvre deríteni. És nem is nehéz tudni mivel. Széles mosollyal felpattanok, átvetem lábam James bal oldalán, és már a csípőjére is ülök, az ő legnagyobb meglepetésére. Azonban gyorsan felismeri helyzetét, és míg én mellkasára könyökölve előredőlök, ő szorosan átkarolja derekam, hogy el ne szökjek. Mintha tervezném…

   - Szeretném, ha nem törődnél ezzel most. Kitaláljátok a srácokkal, ti tudjátok mi a legjobb nektek. De ezt ráértek megbeszélni holnap, vagy holnapután… vagy azután. Most ne foglalkozz ezzel! – motyogom szinte már ajkaiba suttogva, mire James kajánul elvigyorodik.

   - Akkor mivel foglalkozzak?

   - Velem – hajolok még közelebb, hogy beszédközben ajkaim súrolják az övéit. – Foglalkozz velem! – súgom, s szánk végre egymásra simul, forró csókban egyesülve. James azonnal reagál, nyelvével puhatolózva szétválasztja ajkaim, s végig simít az enyémen, mire egy sóhaj csúszik ki a számon. Átveszi az irányítást, izmait megfeszítve felül velem, így folytatjuk a csókot, egyre mélyebbre haladva. Hajába túrok, mire felmordul, és kezei lecsúsznak derekamról combomra, lassan bearaszolva kölcsönkapott ingem alá. A szoba pillanatok alatt forrósodik fel, és én is érzem, ahogy növekedik bennünk a tűz. Csókjaink hevesebbek, nyelve egyre kihívóbban játszik az enyémmel, keze minden centimétert feltérképez a „pizsamám” alatt, agyunkra bódító köd ereszkedik. Teljesen elvesztem a józan eszem, pedig még anyámnak is mondtam a telefonba, hogy nem csinálok semmi hülyeséget. Azonban ezt egyáltalán nem könnyű betartani, mikor érzem, hogy James legalább annyira akar engem, mint én őt. Sőt, abból ítélve, hogy ujjai az ing gombjaira tévednek, talán jobban, mint gondolom. Szája lecsúszik az enyémről, forró csókokat nyom állkapcsom vonalára, majd nyakamra, s fejem hátra hanyatlik, helyt adva neki. Mélyen kifújom a levegőt, hátha szabadulok a barátom által keltett hőhullámoktól, azonban cseppet sem segít, és a tetejébe egy újabb sóhaj csúszik ki a számon, mikor James fogai közé veszi a bőrt. Tovább halad lejjebb, míg keze felfelé araszol egyesével gombolva ki az inget. Kulcscsontomnál áll meg egy pillanatra, mikor az utolsó gombot is kibontja. Nincs szégyellni valóm James előtt, de egy apró gondolat, miszerint jobb, hogy visszavettem a melltartóm is, csak felötlik bennem, hisz mélyen belül nagyon jól tudom, hogy ezt nem most kéne. Azonban a józan szikra olyan gyorsan tűnik el, ahogy megjelent, ugyanis James visszatér nyakamhoz, s újabb csókokat hint bőrömre.

   - Azt mondtad jó leszel… - motyogom elhalóan, mikor megérzem, hogy ujjai a gallér alá csúsznak, és lassan, óvatosan elkezdi lecsúsztatni rólam az anyagot.

   - Te kezdted az egészet – ezzel nem vitatkozhatok, teljesen igaza van. – De bármikor leállíthatsz… - morogja bőrömbe és egy pillanatra megáll, válaszomra várva. Gondolkodás nélkül emelem fel fejét újabb csókcsatát kezdeményezve.

    - Eszemben sincs – súgom két csók között, mire rekedtesen felnevet, és könnyedén letolja vállaimról az inget. Nyelve gyorsan visszatalál számba, karjai szorosan ölelnek magukhoz, én pedig józanságom elvesztve túrok hajába, s harapok alsó ajkába, tudva milyen intenzív érzést vált ez ki belőle, főleg jelenlegi helyzetünkben. Halk nyögést hallat és…

   - Sophie, te miért nem alszol még?! – mint a villámcsapás csattan fel James anyjának hangja, szó szerint kirántva minket az édes, szenvedélyes kábulatból. Felkapjuk a fejünk, és ösztönösen az ajtó felé pillantunk, de hála jó égnek senkit nem látunk ott. A hang a folyosó túlsó végéről jött, és ez valamennyire megnyugtat, de ahogy lépteket hallok közeledni, újra elömlik rajtam a pillanatnyi pánik. Kipattanok James öléből, visszahúzom magamra az inget, és fülelek, hátha valaki be akarna jönni. Szerencsénkre az illető elhalad az ajtó mellett, és hallom is a szemben lévő szoba nyitódását. Clara biztos most viszi Sophiet, hogy lefeküdjön. Ahogy a veszély elhárul, szégyenlősen pillantok fel barátomra, aki szintén engem fürkész. Az előbb történtek után egyikünk sem tudja, mit tegyen, de ahogy visszagondolunk a helyzet befejezésére, mindkettőnkből kitör a nevetés. Ez már nem is véletlen, ez maga az isteni közbeszólás volt, hogy nem akkor kéne egymásnak esni, mikor James családja itthon van, kivéve Nicket, aki valószínűleg vagy Olive-nál van, vagy szórakozik, hisz péntek éjfél van.

   - Van egy olyan érzésem, hogy ezt anya szándékosan tette! – túr a hajába James, rendezve légzését, és szívverését. – Biztos vagyok benne, hogy tudta mit csinálunk, de benyitni mégsem akart! – nevet, és lejjebb csúszik az ágyon, majd felhajtja a takarót, hogy én is alá másszak. Gyorsan visszagombolom ingem, igyekezve nem arra gondolni milyen volt, mikor James leszedte rólam, és kissé feszengve mellé bújok. Lekapcsolja a lámpát, majd karjaiba zár, és szorosan magához húz. Apró csókot nyom a homlokomra, azonban érzem, ahogy ajkai mosolyra húzódnak bőrömön.

   - Ezt viszont meg kell ismételnünk, valamikor egy üres házban! – nevet fel pimaszul, és megcirógatja combom, én pedig végre feloldódom, és felnevetek.

   - Benne vagyok! – nézek fel rá, és gyengéd csókot nyomok ajkaira bizonyításul, majd mellkasához bújok, és csak most tudatosul bennem igazán, mennyire fáradt is vagyok. Percek alatt ellazulnak az izmaim, és békés álomba merülök James karjaiban. 

Eredményhirdetés

Kedves versenyzők és olvasók!

Nos, mint a címben is láthatjátok, meghoztam az eredményeket, a versennyel kapcsolatban. Nagyon jó munkák születtek, a lányokkal alig tudtunk dönteni, főleg a fejlécekkel voltak problémák, mert eltérőek voltak a véleményeink. Azonban végül dűlőre jutottunk, összeraktuk, és végelegesen döntöttünk. 

Szeretnék itt gratulálni mindenkinek, aki elküldte a munkáját, érdekes, egyedi novellák voltak, és kidolgozott, szép fejlécek. Aki nem nyert, ne keseredjen el, mert a munkája elkészítésével már gyakorolt, hisz egy kategóriának megfelelő fejlécet, avagy novellát elkészíteni nehéz meló. De nektek sikerült, és ez már teljesítmény!

És köszönetet szeretnék mondani Anne Hudsonnak, Dórinak, és Looney Germannak, akik segítettek a zsűrizésben! Hálás vagyok nektek, sokat segítettetek!

És lássuk is az eredményeket!

A FEJLÉC VERSENY NYERTESEI:

A NOVELLA VERSENY NYERTESEI:

Gratulálunk minden nyertesnek, különleges munkát végeztek, és sokat dolgoztak, hogy a munkájuk kiemelkedjen a többi közül. Virtuális tapsot nekik! ;)

Szeretnék is megkérni minden nyertest, hogy jelezzék, ha eljutott hozzájuk a hír, és írjanak egy e-mailt a személyes címemre! (samross.sisi@gmai.com) Még egyszer gratulálok, ügyesek voltatok! :)

Akik pedig részt vettek, ne keseredjenek el, rendezek még versenyeket, ahol kipróbálhatjátok magatokat, és ügyes munkát végeztetek! :) Akik részt vettek:

Köszönöm még egyszer a részvételt, a munkákat, és a vendégzsűrijeim segítségét! Várom az e-maileket, és a továbbiakban is sok sikert kívánok mindenkinek! :)

Ölel mindenkit, Sam. :)

37, Chapter

Sziasztok!

Nos, késéssel bár, de meghoztam az új részt!

Köszönöm az előzőhöz érkezett pipákat, és kommenteket, illetve a díjakat, amiket kaptam Jenzytől, és Dodotól, Raqueltől, és ~DreamerGirl~-től. 

Az eredményhirdetést is a napokban szeretném intézni, így nem sokára fény derülhet arra is, ki hogy teljesített. :)

A részről csak annyit, hogy ezzel indulnak be az események, bár ez még az eleje a történéseknek. Remélem nem lett nagyon unalmas, és igyekszem a következőt időben hozni! 

Jó olvasást, és további szép nyarat!

Ölel, Sam. :)

~*~

Christopher Higgins

Kiss You (The Vamps)

A sok tanulni való miatt, csak csütörtökre tudom felrakni a videókat, de így is hatalmas sikert arat. A srácoknak nagyon összegyűltek a rajongók, hisz következő csütörtökre már több ezer kattintásuk lesz. Döbbenten figyeljük, ahogy gyűlnek a dicsérő kommentek, és a nézettség is egyre nagyobb lesz. Ennek következtében, hogy tovább növeljük a srácok imádóit, igyekszünk elkészíteni a következő videót, a sok tanulás ellenére. Az egyik kommentelő kedvéért egy One Direction számot dolgoznak fel a srácok, és december 7-ére sikerül is felrakni. A nézettségi szám ledöbbentő, a srácok fertőzésként haladnak végig a tini lányokon, és a legtöbben bizony a hatásuk alá kerülnek. Persze sok helyről megkapják, hogy One Direction, meg egyéb utánzatok, de erre mindig csak az a válaszunk, hogy a The Vamps egy zenekar, nem pedig egy fiúbanda, mint a Backstreet Boys, vagy az ’N Sync volt anno.

Persze igyekszünk a tanulásra is gondolni, főleg James, Tristan és én. Mialatt próbálnak a srácok, én pedig a videót készítem, gyakran összeülünk tanulni. Segítünk egymásnak, kikérdezzük egymást, bármit, hogy jobban sikerüljenek a tesztek. Főleg ezen a héten, hisz most lesznek a vizsgák. Beosztva, minden napra csak egy, hisz így is elég felkészülést igényel, és jó 2 óra egy teszt. Így is szerencse, hogy csak a fő tantárgyakból kell. A hétfőt kivéve mindennap vizsgánk lesz. Kedden matek, szerdán történelem, csütörtök angol, és pénteken egy választott nyelv. Szerencse, hogy jól megy a francia, különben a miatt aggódnék leginkább.

Kedd reggel kész idegroncsként kelek fel. Alig aludtam az éjjel, igyekeztem minél többet gyakorolni, és mikor apa is úgy gondolta felkészültebb nem is lehetnék, és elküldött aludni, úgy rám tört az aggodalom, hogy alig tudtam lenyugodni. Így érhető Brooklyn reakciója, mikor meglát.

   - A büdös életbe, mi a túrót csináltál te egész este? – néz rám döbbenten a reggelinél. Bár próbáltam eltüntetni a szemem alatti karikákat a zuhany alatt, nem sikerültek. Aztán nem is érdekelt. Nem vagyok fáradt, mert a stressz eléggé ébren tart, így nem igazán érdekel, mennyire nézek ki szörnyen.

   - Szerinted mégis mit? – szólok vissza gorombán. Igaz, nem érdemli meg, hogy így beszéljek vele, de most semmivel nem tudok törődni. Mióta kibékültünk minden rendben van köztünk. Felhagytunk a versengéssel, inkább azon vagyunk, hogy közelebbről megismerjük egymást, hisz lehet, testvérek vagyunk, nem igazán ismerjük egymást.

   - Ne aggódj már ennyit! Felkészültél, órákat tanultál apával, Jamesszel, vagy magadban. Nincs miért félni! – nyugtat meg. Oké, igaza van, tényleg sokat gyakoroltam… még akkor is, ha Jamesszel nem tanultunk minden percben. Kellett pár perc kikapcsolódás, még akkor is, ha a vizsgákról volt szó.

   - James ma is érted jön? – vált témát apa, valószínűleg hogy elterelje a figyelmem, legalább pár percre. Hangjában van valami, ami miatt fel is kapom a fejem, és kérdőn nézek rá, de csak egy ártatlan tekintet néz vissza a bögréje fölött.

   - Azt hittem ez nem zavar… - válaszként csak megvonja a vállát, mintha csak érdeklődött volna, de mivel továbbra is figyelem, csak kiböki:

   - Nem is. Legalább nem kell fizetned a benzint, se nekem. És tényleg nincs bajom a sráccal, de… nem töltesz kicsit túl sok időt vele? Mostanában is, ha itt volt csak elzárkóztatok a szobádba ”tanulni” – a szó kihangsúlyozásáért még macskakörmöket is rajzol a levegőbe, mire csak felnevetek.

   - Ne aggódj apa, túlságosan lefoglaltak az aggodalmaim a vizsgával kapcsolatban, hogy lefeküdjek vele! – megdöbben nyílt kijelentésemen, és hirtelen szólni sem tud. Szerencsémre kintről felhangzik egy kocsi dudája, jelezve, hogy a fuvarom megérkezett. – És ez a végszavam! – pattanok fel a székről, majd gyorsan magamra kapom a kabátom, és a cipőm, de még visszanézek a konyhába. – Szurkoljatok! Ja, és apa, addig nem kell félned, míg vizsgázok… utána meg ki tudja? – kacsintok rá, s kifelé menet még hallom felcsendülni Brooklyn nevetését, ahogy apa arcára pillant.

***

Mrs. Perkins körbejárva a termen kiosztja a feladatlapokat, vagyis inkább füzeteket. Huszonöt oldalból áll, ami számomra horror, ha matekról van szó.

   - Remélem gyerekek mindenki felkészült! Tudjátok, telefonokat, iPad-et, Tabletet, és minden egyéb elektronikus dolgot kikapcsolni! Az asztalon maximum íróeszköz lehet! Tedd el a tolltartód, Jimmy! – szúrja közbe, mire Jimmy Costello lemondó sóhajjal pakolja táskájába az említett tárgyat. Szegény, így már biztos megbukik, de hogy is lehet annyira amatőr, hogy a tolltartójába teszi a puskáját? – A tesztet két részletben fogjátok megoldani. Van két órátok, nincs megszabva, hogy meddig kell eljutnotok, tetszőleges sorrendben oldjátok meg a feladatokat, szóval ne siessetek el semmit, gondoljátok végig a dolgokat! Utána kimegyünk 15 perc szünetre, és folytatjátok, újabb két órán keresztül. Ha valaki hamarabb végez, nem járkál, megvárja, míg lejár az idő. Segítséget nem nyújthatok, beszédet nem akarok hallani, ha valakit rajtakapok, az egész osztály újra írja! – néz végig mindenkin szigorúan, majd miután mindenki asztalára leteszi a füzetet a padok elé áll, és végignézve az osztályon ellenőriz mindent. – Rendben, akkor megvolnánk! Sok sikert kívánok mindenkinek! – vet egy pillantást az órájára, majd fel ránk. – Kezdhetitek is!

Szinte egyszerre mozdul mindenki, s nyitja fel a füzetet, miután felírtuk a nevünket és osztályunkat a lap elejére. Nagy levegőt véve kezdem olvasni az első feladat adatait, és innentől kezdve a világ nem is létezik számomra. Igyekszem felidézni az összes tudásom, apám és barátom tanácsait, és minden egyebet, amit az elmúlt években tanultam. A teremben szinte teljes a csend, a lapok zörgésén és tollak kattogásán kívül semmi hang nincs. Pillanatoknak tűnik az első két óra, és kétségbeesetten veszem észre, hogy a feléig is alig jutottam el a füzetnek. A szünetben kiülök az egyik folyosón található padra, és igyekszem lenyugtatni magam. Nem akarok messze elsétálni, mert a végén nem érek vissza, pedig szívesen megkeresném James-t, hogy neki hogy sikerült eddig. Kezemet tördelve lépek vissza a terembe a szünet után, és új erővel látok neki a teszt második részének. Minden idegszálam a feladatokra összpontosít, és magamat is meglepve gyorsan haladok végig a lapokon, ébredező reménnyel, hogy akár jól is sikerülhet. Bár az utolsó feladat okoz némi fejtörést, sikerül rájönnöm a megoldásra, és tíz perccel hamarabb végzek is, mint azt kellene. Nagy megkönnyebbüléssel nyújtom be a füzetem a tanárnőnek, és még nagyobb mosollyal az arcomon lépek ki a teremből.

Végignézve a folyosón ismerős arcot keresek, és meg is találom Tristant, és James lefelé jönni a lépcsőn. Eléjük szaladok, és örömömben barátom karaiba vetem magam.

   - Sikerült! Sikerült, sikerült! – éneklem, mit sem törődve James meghökkenésével. Hamar leesik neki, hogy mi is történik vele, így felnevet, és kicsit eltol magától.

   - Ennek örülök! Bár nekem nem biztos, hogy jó lett – húzza el a száját.

   - Nyugi, biztos sikerült, de ha mégsem a többi tárgy még felhozhatja a pontszámod – nyugtatom, majd Tris felé fordulok. – És neked milyen lett?

   - Nem volt vészes. A matek mindig jobban ment. A töritől jobban tartok.

   - Azzal sem lesz gond! – nyugtatom őt is. – Most pedig irány haza! – szerencsére a vizsgák után szabad a pálya, nem kell maradnunk, adnak időt, hogy felkészüljünk a holnapra.

A srácok támogatják is ötletem, és együtt vesszük az irányt a parkoló felé. Miután elköszönünk Tristantól azzal, hogy tanuljon ma mindenképp, és szóljon, ha segítség kell, James kocsijához lépegetünk.

   - Igazából ünnepelhetnénk is! – nyitja ki nekem a kocsiajtót barátom, én pedig kérdőn fordulok meg, hogy felnézzek rá.

   - Még hátra van három vizsga! Korai az ünneplés! – húzom fel a szemöldököm.

   - Tudom. De a matekon túl vagy, és ez volt a legnagyobb kihívás számodra – magyarázza, és közelebb lép. Karjait a derekam köré fonja, és úgy hajol közelebb. – Szerintem megérdemled a pihenést egy kicsit. A törit úgyis jobban tudod – motyogja, és gyengéd csókot lehel ajkaimra. Óvatosan viszonzom, de mielőtt nagyon belemelegednénk, és elveszteném a fejem, óvatosan eltolom magamtól a srácot.

   - Talán megérdemelném, de nem lehet. Fontosak ezek a vizsgák, James! – lemondóan felsóhajt, de utolsó próbálkozásként szempillái alól pillant rám, hátha meggondolom magam. – Biztos? – Egy rövid pillanatig elgondolkodom, annyira szépen tekint rám kék szemeivel, de megemberelem magam, és jelentőségteljesen nézek rá.

   - Igen James, biztos! – mosolyodom el, mire felsóhajt, és hátrébb lép, hogy be tudjak ülni. Megkerülve a kocsit ő is elfoglalja a helyét, és kicsit talán csalódottan, de hazafuvaroz.

Ahogy James is mondta, a matek volt számomra a legnagyobb kihívás. A történelemmel és az angollal sokkal könnyebben bánok, bár a franciával szintén akadnak problémák, összességében jól sikerülnek a tesztek. Pénteken a vizsga után úgy döntünk, elmegyünk valahova kiereszteni a gőzt. Megérdemeljük az ünneplést, és ránk is fér egy kis szabadság. Így miután James hazavisz, azonnal a zuhany alá vetem magam, és neki állok készülődni. Mikor már a hajamat szárítom, a telefonom csengésére figyelek fel. Kikapcsolom a masinát, és sietve kutatok a telefonom után.

   - Igen?! – szólok bele, miután végre megtaláltam a táskám alján. Nem néztem meg ki hívott, de nem lepődöm meg, mikor barátom hangját hallom meg a vonal túlsó végén.

   - Szia, Kicsim! Tudom úgy volt, hogy érted megyek, de ide tudnál jönni? Eléggé fontos lenne – hangja titokzatos, már épp rákérdeznék, hogy nem történt-e valami baj, mikor hozzá teszi: - Nincs semmi baj, mindent elmagyarázok majd, csak gyere ide! – ismétli meg.

 - Oké, tíz perc, és ott vagyok – válaszolom bizonytalanul, és kinyomom a telefont. Apró aggodalommal szárítom meg sietve a hajam, hogy mégse fázzak meg a decemberi időjárásban. Igaz, az első hó még nem esett le, ami megdöbbentő is, de mondjuk inkább szerencsének, hogy nincs miért aggódni az úton. Elköszönök a szüleimtől, és már úton is vagyok Jamesék házához.

   - Mondd, hogy Connor nem törte el megint az ujjait! – támadom le barátomat, mikor hosszú kopogások után végre kinyitja az ajtót. Választ sem várva masírozok el mellette, be a házba, de a látványtól le is gyökerezik a lábam. Az egész banda, és James anyja, Clara is ott ül a nappaliban, két számomra ismeretlen férfival együtt. Az egyik lazán öltözve farmerben, és vastag pulóverben ül Clara mellett, egészen közel hozzá, ebből gondolom, hogy ő lehet a barátja, Robert, akivel sajnos még nem volt alkalmam találkozni. A másik férfit fekete öltönye, és hozzá passzoló fekete-fehér sávos nyakkendője komoly külsőbe burkolja, azonban arca minden komolyságot mellőz. Egészen fiatalnak mondanám a hivatalos ruhákhoz képest, 27-28 évesnél nem lehet több. Sötét haja, tökéletes összhangban van napsütötte bőrével, mintha a pasi a Karib-szigetekről tért volna vissza a borús Londonba. Széles mosollyal, szürke szemeiben barátságos csillogással tekint felém, mintha alig várná, hogy megismerjen. Kérdő tekintettel fordulok hátra Jameshez, aki közvetlenül mögöttem várja, hogy valaki megszólaljon.

   - Miről maradtam le? – nézek rá összezavarodva, majd vissza a társaságra, mire az idegen férfi töri meg elsőnek a csendet. Feláll, és lendületes lépésekkel elém sétál kezét kézfogásra nyújtja.

  - Szia, Christopher Higgins vagyok, remélem, tegeződhetünk! – mosolyog rám csábosan, és ösztönösen felötlik bennem, vajon hány nőt szédített meg ezzel a mosollyal.

   - Maya Ross – rázom meg bizonytalanul a kezét. A nevét legalább tudom, de továbbra sem értem, mégis miért van itt. Ő azonban, mintha már régóta ezt várta volna, felismerés csillan a szemében, és mindent tudóan rám mutat.

   - Szóval te vagy Maya! Te csinálod a videókat! Gratulálok, nagy tehetséged van hozzá! – ennek köszönhetően csak még jobban összezavarodom, és kétségbeesett pillantással tekintek barátomra, hogy magyarázza már végre el, mégis ki ez a csávó!

   - Maya, Chris a YouTube-nál dolgozik. A banda miatt jött.

Sam jelentkezik

Sziasztok!

Lassan több az ilyen bejegyzés, mint a részt... és ezt nagyon sajnálom! Tudom, késésben van a rész, ígértem mára, meg tegnapra, és ezért bocsánatot is kérek! Mostanában vagy nem volt időm leülni a géphez, vagy ha előtte is voltam valami más vonta el a figyelmem. A részbe belekezdtem, és úgy az egy-harmada kész is, azonban míg nincs teljesen kész nem akarom felrakni, hisz ti is szívesebben olvasnátok egy egész, hosszú részt, szerintem. Így sajnálom, erre még várni kell a hétvégére igyekszem hozni! Remélem megértitek!

Vannak más híreim is. Mint láthattátok, lejárt a határidő, amire be kellett küldeni a novellákat, fejléceket. Szerencsére a legtöbb ember elküldte a munkáját, bár sajnálatos módon valakinek vissza kellett lépnie a novellával, és még szomorúbb, hogy volt, aki egyáltalán nem is jelzett, de kicsúszott a határidőből. Mivel szerintem adtam elég időt, és e-mailt is küldtem a versenyzőknek a határidővel kapcsolatban, sajnálom, de őket ki kell zárnom a versenyből, hisz nincs mit értékeljek. De később még kipróbálhatják magukat, fogok még versenyt rendezni. :) Az eredményhirdetést szintén igyekszem minél hamarabb hozni. Már a társzsűrijeim közül ketten leadták a saját rangsorukat az eredményeket illetően, egy emberre várok még, és utána én is jó alaposan átböngészek mindet. Szerintem a hétvégére, vagy jövőhét elejére várható az is.
Igyekszem behozni a lemaradásaimat, amit tudok jelentkezek! :)

Ölel, Sam. :)

(Ui: Már 74-en vagyunk!! :D Ez nagyon boldoggá tett! Köszönöm!)

The Night Owl

Sziasztok!

Nos, mivel a szavazás lezárult, és elég jó arányban voltunk, úgy döntöttem megnyitom az új blogom. Bár ezt már észre is vettétek néhányan, azért bejelentem, hogy hivatalos is legyen, és többen is utána kereshessetek. Még épp hogy csak elkezdtem, így sajnos nem találtok rajta sok új cikket, de ahogy múlik az idő, egyre többet fogok megosztani. Remélem velem tartotok! Nézzetek be a linkre kattintva! 

The Night Owl

Ölel, Sam. :)

Ui.: Itt üzenem Ria H.-nak, hogy ott megtalálja az e-mail címem is! :)

36. Chapter

Sziasztok!

Kellemes hétfő délutánt... lassan estét mindenkinek! Itt is az újabb rész. :)

Köszönöm az előzőhöz érkezett kommenteket, pipákat, nagyon jól esnek a támogatásotok. Ezzel a résszel kezdődik az újabb szakasza a történetnek, de mint már ismertek, szeretem felvezetni a cselekményt, így ez inkább csak felvezető. A srácok is több szerepet kapnak innentől fogva. Ó, és nézzétek el, ha hibát találtok benne, de sajnos most nem tudtam elég tüzetesen átolvasni!

Nem is fecsérelek több szót, kommenteljetek, hogy tudjam, tetszett-e a rész!

Jó olvasást!

Ölel, Sam. :)

~*~

3 Monkeys

I Knew You Were Trouble

Vasárnap 11-kor már a McVey ház ajtaja előtt állok, és várok, hogy ajtót nyisson valaki a kopogásomra. Pár pillanat után már fordul is a kilincs, és amit elsőnek megpillantok, az egy szőke, hullámos hajkorona.

   - Maya! – S mielőtt bármit tehetnék, Sophie nekem csapódik, csípőmet átkarolva húz be a házba. – Régen voltál itt! – húzódik el és komoly hangnemet megütve akar megszidni. Azonban ez a lány még mindig a legédesebb kiscsaj, akit ismerek, és képtelen vagyok komolyan venni a szidását.

   - Alig egy hete, hogy itt jártam! – mentem ki magam nevetve, miközben kibontom magam a kabátomból, hisz már lassan november vége felé járunk.

  - De az régen volt! – fonja össze karjait, és szomorú arcát látva, egyből azon jár az agyam, mivel tudnám felvidítani. Leguggolok hozzá, hogy kényelmesen a szemébe nézhessek.

  - Most viszont itt vagyok, ez a lényeg! És ígérem, hogy többet jövök majd, oké? – talán Jamesnek sem lenne ellenére, jegyzem meg magamban, és ekkor ugrik be, hogy még meg sem jelent itt. Miután biztos leszek benne, hogy Sophie sem haragszik rám, másra terelem a témát: - Mondd csak, Soph! Hol van mindenki? – nézek szét, hátha meglátom James anyját, Clarat, a konyhában, vagy Nicket elterülni a kanapén, ahogy általában láttam őket az elmúlt 3 hétben, mikor itt voltam. Szerencsére Claraval nem volt olyan macerás találkozni, mint apámmal. Nagyon rendes nő, és alig látszik meg rajta, hogy a legidősebb fia 20 éves. És szerencse engem is hamar elfogadott.

   -  Anya átment nagymamához, azt mondta egy órán belül itt van. Nick a szobájában van, James pedig még alszik. Felkeltsem? – magyarázza, én pedig apró gondolkodás után megrázom a fejem.

   - Nem kell, majd én felkeltem – mosolyodom el, és óvatosan felállok.

   - Rendben – vonja meg a vállát Sophie, és miközben én megindulok az emelet felé, ő tovább lépeget a nappali felé. Szerencsére már megtanultam itt a járást, így gond nélkül megyek James ajtajához. Mielőtt azonban benyitnék, a szomszédszoba nyílik ki, és Nick fáradt feje bújik elő, egy tálcával egyensúlyozva a balkezében.

   - Maya?! Szia! – döbben le, ahogy meglát.

   - Szia, Nick! – köszönök halkan, és neki is jelzek, hogy maradjon csendben, mert a tesója még alszik.

   - Lassan dél van! Szörnyű ez a srác – csóválja a fejét, mire én is felkuncogok.

   - Igen, de támadt egy jó ötletem, hogy felkeltsem – lépek hozzá közelebb, és lekapom a tálcán lévő poharat, majd a fürdő felé sietek. Gyorsan megtöltöm egy kis vízzel, és már megyek is vissza, hogy elkapjam Jamest, mielőtt ébredezni kezd.

   - Ezt látni akarom! – ádáz vigyor jelenik meg Nick arcán, és követ, mikor óvatosan beosonok barátom szobájába. Szerencse még az igazak álmát alussza, így könnyedén ágyához lépegetek, s a bátyjával mögöttem felmérjük a helyzetet. James a hasán fekve alszik, egy fekete melegítő van rajta csak, hisz már hideg van ahhoz, hogy boxerben aludjon, de a jó fűtés miatt több nem kell neki. A takarót eléggé lerúgta magáról az éjjel, csak a bal lába van betakarva. Végig gondolom, hogy fog reagálni, nem fogja-e beverni valahova a fejét a hirtelen jött ébresztéstől, és miután úgy veszem tiszta a terep, magasra emelve a poharat James fejére öntöm a fél pohár vizet. Ahogy arcára érkezik a hideg víz, kipattan a szeme, és ösztönösen hátrahőköl, aminek köszönhetően átfordul, és az ágy túloldalán köt ki, magával rántva a takarót. Gondoltam, hogy vicces lesz, de erre én sem számítottam, és kitör belőlem a nevetés. Nickkel együtt a hasunkat fogva röhögünk, míg James felfogja mi történt vele, és gyilkos pillantást vet ránk.

   - Ember, ez hatalmas volt! – lihegi Nick könnyeit törölgetve, és ahogy alábbhagy nevetése, az ajtó felé veszi az irányt. – Vigyázz erre a lányra, öcskös! Nagyon bírom! – kacsint rám, mielőtt kilép, én pedig egy cinkos mosolyt küldök felé.

   - Jól vagy? – kérdezem James, és igyekszem visszafogni a nevetésem.

   - Ti komolyan nem vagytok normálisak! – dühöng, és a székén lévő törölközőért nyúl, amit valószínűleg még tegnap hagyott ott zuhany után. Haját törölgeti, és felém sem néz. Apró bűntudat kezd ébredezni bennem, és óvatosan közelebb lépek hozzá.

   - Ne már, James! Csak hülyéskedtem, Nick meg igazából csak látni akarta!

   - Még rosszabb! A bátyámból ezt kinézném, de belőled kevésbé! – ül le az ágya felém eső szélére. – A látszik, hogy nem vagy olyan, mint a legtöbb csaj. Ők valószínűleg csókkal ébresztették volna a barátjukat, nem egy nagy pohár vízzel – csóválja a fejét, és apró szikrát látok a bocsánatkérésre. Hát mi lenne jobb, mint egy kis engesztelés?

    - Szóval erről van szó! Szeretted volna, ha csókkal ébresztelek – mosolyodom el szélesen, és elé lépek. Lábai közé állok, s hajába túrok, ezzel sikerül magamra vonnom a figyelmét, és felemelve a fejét néz rám. – Valami ilyesmivel? – kérdezem ajkaiba motyogva, és egy gyengéd, de forró csókot nyomok szájára. Felmordul és karjait derekam köré fonja, miközben óvatosan magával húzva hátradől az ágyon. Felkuncogok, ahogy átfordul, hogy fölém hajolhasson, és újra birtokba vehesse ajkaim. Nyelve puhatolózva csúszik a számba, én pedig azonnal viszonzom intenzitását, és lábaimat csípőjére fonva húzom közelebb. Forróság ömlik végig rajtam, mikor ajkai lecsúsznak számról, és állkapcsom vonalán, majd nyakamon folytatják útjukat. Hátrahajtom a fejem, hogy szabad teret adjak neki, és egy halk sóhaj csúszik ki a számon, mikor James óvatosan a vékony bőrbe harap. Rekedtes nevetést hallat, és orrát a nyakamhoz dörgölve néz újra a szemembe.

   - Igen, valami ilyesmire gondoltam – szemében pimaszság csillan, én pedig játékosan a mellkasára bökök.

   - Remélem ezzel meg van bocsájtva az ébresztés! – nézek rá bűnbánattal, de az igazat megvallva, arra is koncentrálnom kell, hogy a szemébe nézzek, és ne ajkait fixírozzam, vagy még inkább, hogy ne húzzam magamhoz ez újabb csatára. Csak most tudatosul bennem igazán, hogy nincs rajta felső, és nehéz úgy a közelébe lennem, hogy ne az izmainak szenteljem a figyelmemet.

   - Valójában amúgy sem haragudtam – vonja meg a vállát, én pedig egy újabb bökést mérek mellkasára.

   - Szóval csak manipuláltál, hogy itt kössünk ki végül? – nézek rá sértődötten, mire felnevet.

   - Ja, mert nagyon ellenedre volt! – vet rám jelentőségteljes pillantást, sóhajomra célozva. Érzem, hogy a vér az arcomba szökik, és nem is tudok erre mit mondani, pedig ez nagyon ritka.

   - Ez akkor sem igazságos! – fordítom el a fejem durcásan, de barátom kedvét ez nem rontja el, apró csókot nyom a szám szegletébe, majd államra, és tovább nyakamra.

   - Ne csináld, Maya! – motyogja két csók között, de meg se tudok szólalni. A nyakam mindig a gyenge pontom volt. Inkább csak felhúzom magamhoz a srácot, és ajkaimat az övére szorítom, újabb csókot kezdeményezve. Azonban James nincs benne a játékban. Csak egy futó puszira futja, mert elhúzódik, és diadalittas arccal néz rám.

   - Tudtam! Tudtam, hogy ez a gyengéd! Már korábban is feltűnt – mosolyog le rám, mire csak a szememet forgatom, és inkább felülök, Jamest is arra kényszerítve, hogy leszálljon rólam, akármennyire is tetszett a helyzet.

   - Fantasztikus! – teszem hozzá szarkasztikusan, majd hátrafordulok barátom felé. – Talán inkább azon gondolkodj, mibe öltözöl, mert nem sokára jönnek a srácok – biccentek melegítője felé.

   - Fenébe is, tényleg! Pedig egész elviselhető lett volna itt tölteni a napot – hajol felém, hogy megcsókoljon, de elhúzódom.

   - Nem, nem! Ma forgatunk, most a karriereddel foglalkozz! – tolom a szekrény felé, és találomra előhúzok egy szürke pólót, meg egy sötét farmert. – Öltözz, csinálok valami kaját neked! – nyomom kezébe a ruhákat, és már az ajtóban is vagyok, hogy lesiessek összedobni valami omlett félét.

***

Igyekszünk mindent a helyére rakni, de most valahogy semmi nem stimmel. A srácok szétszórtak, és egyedül kamerázni nem is olyan könnyű, hisz jó minőségre van szükség, több különböző szögre, és Connie nincs itt, hogy segítsen. Ma veszik le Connor gipszét – mondjuk már ideje is volt -, és elment vele, hogy támogassa. Igaz, támogató barátnő, tény és való, de most nagy szükségem lenne rá, az hét szentség!

   - Ez így nagyon nem lesz jó – húzom el a szám, mikor negyedik alkalommal is újra kell kezdeni. – Mi van veletek srácok?

   - Alig tudom mozgatni az ujjaim, teljesen lefagytak! – panaszkodik James, mire csak egy lesújtó pillantást vetek rá, de észre sem veszi.

   - Én pedig egész éjjel tanultam, mert mindjárt vége az első félévnek, és nem állok valami jól történelemből – ásít Tristan. Végül is az ő helyzetét át tudom érezni. A végzősök éve nehéz, főleg, hogy a decemberi vizsgák a nyakunkon vannak. Még én sem tudom, hogyan oldom meg a matek tesztemet, mert sosem álltam jól a tantárgyból, de rá kell hajtanom, ha jó eredményeket akarok. És akarok, mert az egyetemre el kell küldenem az első félév pontszámait, és a portfóliómat.

   - Maya?! Figyelsz? – ránt vissza a gondolataim közül James hangja.

   - Tessék? – nézek fel rá, és meglepetten konstatálom, hogy gitártokkal együtt áll előttem. Miről maradtam le?

   - Jól elgondolkoztál! Tristan azt találta ki, hogy vegyük fel a videót máshol, hátha a változás segít kicsit – mutat hátra a két készülődő srácra.

   - Igen, ez nem is rossz. Hova megyünk? – csatlakozom, és kezdem leszerelni a kamerát az állványáról. Szerencse James a segítségemre siet, így pillanatok alatt a tokjába tesszük, és utazásra kész.

   -  A 3 Monkeys-ba. – A 3 Monkeys, Tristan nagybátyjának kávézója. Kb. 15 perc autózásra van, a Centre lakóparkban, ami a nevéből is adódóan London belvárosához legközelebbi lakónegyed – és leggazdagabb is. Ott dolgozik a srác pár hetet, hogy ledolgozza a mikrofon árát. Azóta is hálásak vagyunk Ricknek. Tris gyorsan engedélyt kér – és még egy plusz pont a nagybácsinak -, majd pakolunk is James kocsijába. Csak a két srác gitárját, és Tristan cajonját visszük, meg persze a kamerát állvánnyal, hisz a nélkül nem érnénk valami sokat.

A felkonferálást a kávézó előtt vesszük fel, hogy Brad gyorsan túlessen rajta – harmadik alkalommal sikerül is neki -, majd Tristan kulcsai segítségével besietünk a kávézóba. Míg Jamesék beindítják a fűtést, Braddel elrendezzük a helyszínt. Jó helyet keresünk fény szempontjából, hisz a reflektorokat nem tudtuk magunkkal hozni. A mikrofonokat csatlakoztatjuk a kamerához, hogy megfelelően kiszűrje a külső hangokat, és neki is látunk. Bár Connie még mindig hiányzik, hisz sokkal egyszerűbb lenne, ha itt lenne, és a srácok régi kamerájával venné másik szögből, de így is megoldható. Háromszor vesszük fel a dalt, szemből, oldalról, és szabadjárású kamerával. Igaz, valójában lesz több felvétel is, mint három, de úgyis össze fogom őket vágni, szóval ez nem fog feltűnni senkinek.

   - Siker! – kiáltok fel, mikor az utolsó sikeres felvétel után lenyomom a STOP gombot. – Ez már jobb volt! Sokkal jobb! – mosolygok diadalittasan, és mindegyik sráchoz odarohanok, hogy egy pacsit kapjak tőlük, hisz megérdemlik a dicséretet. Két órán keresztül folyamatosan zenélni fárasztó lehet!

   - Végre! Ideje hazamenni! – nyújtózik Brad, és elégedetten teszi el a gitárját.

   - Ja, hazamenni és tanulni, mert két hét múlva vizsga – húzza el a száját Tristan.

   - Nyugi, barátom! Pár hónap, talán egy év, és híres dobos leszel! Nem kell vizsgákon agyalnod, vagy töri könyveket bújnod! A világ a lábaid előtt fog heve… - azonban a szó meglepett kiáltásba fúl, és szegény Brad nem jut gyönyörű jövő lefestésének végére. Nem nézett a lába elé, és sikeresen felbukik a kamera földre fektetett állványában. Nem tehetünk róla, kitör belőlünk a röhögés, és csak Jamesnek van annyi ereje, hogy megszólaljon:

   - Egyelőre csak te heversz a lábai előtt! – magyarázz a srácnak, és tovább nevet… azonban akármennyire nevetünk, eszünkbe se jut mennyire valószínű, amit Brad ecsetelt…